Prosztatarák: életmódváltással visszafordítható

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy a megfelelő diéta, meditáció és egyéb nem orvosi jellegű "beavatkozások" visszájára fordíthatják a betegség kialakulásáért felelős folyamatot a prosztatarákos férfiaknál.

Génjeink nem jelentik a végzetünket. A Newsweek nemrég jelentetett meg egy tanulmányt, mely arról számol be, hogy az egészséges táplálkozás, a különféle stressz-oldó technikák használata, rendszeres séta, illetve a környezet támogatása több mint 500 gén képét változtatta meg a prosztatarák korai stádiumában lévő férfiak esetében. A kutatást a San Franciscói Egyetem végezte Dr. Peter Carroll, Dr. Mark Magbanau és Dr. Chris Hagg vezetésével.

A kísérlet 30 olyan, korai prosztatarákos férfi közreműködésével történt, akik úgy döntöttek, hogy nem vetik magukat alá a hagyományos kezeléseknek, mint a műtét, vagy a kemoterápia. Mindannyiuknál kismértékű prosztatarákot diagnosztizáltak stabil prosztata-specifikus antigén szinttel (PSA), illetve a Gleason eredményük 6 alatt volt, ami azt jelzi, hogy a tumor nem agresszív.

A betegek prosztatáját a kísérlet kezdetekor, illetve három hónappal később, a teljes életmód-változtatás után vizsgálták. Mivel a résztvevők nem részesültek ez idő alatt az ilyenkor szokásos hagyományos gyógymódban, az elért pozitív eredményt és a gének változását az életmód-változtatás hatásának tulajdonítják.

A változtatások a következőkből álltak:

  • egészséges táplálkozás (főként gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, szójatermékek, teljes kiőrlésű gabonák, szénhidrátok), szójával, halolajjal (3g/nap), E-vitaminnal (100 egység/nap), szelénnel (200mg/nap) és C-vitaminnal (2g/nap) kiegészítve;
  • könnyű testmozgás (napi 30 perc séta);
  • stressz-kezelő technikák (jóga, légző-gyakorlatok, meditáció, heti egy alkalom csoportterápia).

Három hónap elteltével az orvosok azt tapasztalták, hogy sok, betegségekért felelős gén (köztük a rákért, szívbetegségekért és gyulladásokért felelősek is) legyengült, míg a védő funkciót ellátók felerősödtek. Ezek nagy része a rákmegelőzés céljára fejlesztés alatt álló gyógyszerek alapanyagát képezik. Meggondolandó azonban mindenki számára, hogy sokkal olcsóbb a teljes életmód-változtatás, mint a gyógyszerszedés, a mellékhatásokról nem is beszélve.

A változtatás hozhat jót is

Az elmúlt években több tanulmány is megjelent arra vonatkozólag, hogy az életmódbeli változások jelentős pozitív hatással vannak az egészségre. A most közzétett kutatási eredmény alátámasztja azokat a feltételezéseket, melyek szerint az egészséges életmód megállíthatja, sőt meg is fordíthatja a szívbetegségek, a diabétesz, a magas vérnyomás- és koleszterinszint, illetve egyéb krónikus betegségek állapotát.

Természetesen szélesebb körű vizsgálatokra is szükség van ahhoz, hogy a gének működési mechanizmusait jobban megértsük, illetve a prosztatarákon kívül egyéb betegségek esetében is pontos eredményeket kapjunk.

Noha sok kérdés még megválaszolatlan, az már biztos, hogy bizonyos szintig beleszólhatunk génjeink működésébe egyszerű életmód- vagy étkezésváltoztatással.

Különösen fontos ez azok szempontjából, akiknek a családjában gyakrabban fordult elő prosztata- vagy emlőrák, vagy szívbetegség. Ezentúl nem foghatunk mindent a génjeinkre.

Segítség az egészséges táplálkozáshoz

Némi odafigyeléssel és kis időráfordítással bárki táplálkozhat egészségesen. Ehhez nyújt segítséget a WEBBeteg Vitamin és nyomelemek táblázata.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Szimuly Sándor, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.