• Hogyan kell kezelni a diabéteszes sebet?

        Szerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító, Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        A cukorbetegség nem csupán az általános egészségre jelenthet veszélyt, hanem a beteg lábára is: akár egy apró vágásnak is végzetes következményei lehetnek. Miért kell jobban odafigyelni egy diabéteszes betegnek a lábápolásra? Hogyan kezelhető a már kialakult seb?

        A diabétesz idegi károsodással járhat, mely következtében jelentősen csökkenhet a láb fájdalmának érzékelése, emiatt sok esetben észrevétlenül alakulnak ki kisebb-nagyobb sebek. Szintén a betegség következménye, hogy csökken a láb vérkeringése, így a sérült láb nehezebben gyógyul, illetve kevésbé áll ellen a fertőzéseknek. Mindezek következtében előfordulhat, hogy a beteg nem érzékeli a cipőjében az idegen tárgyakat (pl. kavics, kidomborodó varrás), ami sebet, fertőzést vagy nem gyógyuló sérülést okozhat, súlyos esetben az amputáció kockázatának téve ki a beteget.

        Lábápolási tanácsok cukorbetegeknek

        A lábujj, lábfej vagy a teljes láb amputációjához vezető súlyos problémák elkerülése érdekében kövesse az alábbi tanácsokat:

        Naponta vizsgálja át a lábait és lábujjait!

        Figyelje meg, nincs-e rajtuk valamiféle sérülés, vágás, duzzanat, vörösödés, hólyag vagy köröm probléma! Ha szükséges, használjon nagyítós tükröt a talpai alapos átvizsgálásához! Amennyiben bármiféle elváltozást tapasztal, beszéljen orvosával.

        Meleg vízben mossa a lábait

        Tartsa lábait tisztán, mossa meg őket minden nap kellemesen meleg (de nem forró) vízben. A legmegfelelőbb hőmérséklet az, amiben egy újszülöttet fürdetne.

        Óvatosan mossa a lábait

        Lábai mosásához használjon puha fürdőkesztyűt vagy szivacsot! Törölközésnél ne feledkezzen meg a talpairól és a lábujjak közének alapos, de óvatos megtörölgetésétől sem!

        Hidratálja a talpait

        Naponta hidratálja a lábait, talpait, hogy megelőzze azok kiszáradását és a kiszáradás okozta fájdalmas viszketést. Soha ne használjon azonban hidratáló krémet a lábujjak közén, mivel ez gombás fertőzéshez vezethet.

        Hirdetés

        Vigyázzon a körömvágással

        Mindig egyenesre vágja a lábujjak körmeit, a széleket lekerekítve! Ne vágja túl rövidre, mert az benőtt körömhöz vezethet! Ha nem biztos benne, hogyan ápolja a lábujj körmöket, beszéljen orvosával.

        Viseljen tiszta, száraz zoknit.

        Figyeljen a megfelelő zokni viseletére

        A szoros elasztikus zokni csökkenti a láb vérkeringését, míg a vastag zokni nem mindig illeszkedik megfelelően és irritálhatja a bőrt.

        Viseljen zoknit éjszaka is

        Amennyiben a lábai fáznak éjszaka, viseljen zoknit! Sose használjon lábmelegítőt vagy meleg vizes palackot.

        Rázza ki a cipőjét és ellenőrizze a belsejét viselés előtt!

        Ne feledkezzen meg arról, hogy az idegkárosodás miatt esetleg nem érzékeli a cipőjében lévő kavicsot vagy egyéb idegen tárgyakat! Ezért fontos, hogy mindig ellenőrizze a cipője belsejét, mielőtt viselné azt.

        Tartsa a lábait szárazon és melegen

        Ne hagyja, hogy az eső vagy hó miatt a lábai átázzanak, átfázzanak! Viseljen meleg zoknit és cipőt.

        Sose sétáljon mezítláb

        Még otthon sem! Mindig viseljen papucsot vagy cipőt. Ezzel megakadályozza, hogy véletlenül rálépjen valamire és megsértse a talpát és észrevétlenül beüsse lábujjait.

        Soha ne kezelje házilag a tyúkszemét, bőrkeményedését

        A fürdőszobai „műtéteknek” komoly következményei lehetnek! Bízza a dolgot szakorvosra, pedikűrösre.

        Figyeljen cukorbetegsége kezelésére

        Tartsa ellenőrzése alatt a vércukorszintjét.

        Ne dohányozzon

        A dohányzás csökkenti a láb vérkeringését!

        Rendszeresen ellenőriztesse a lábai egészségét!

        Ezzel megelőzheti a diabéteszes lábbal járó komplikációkat!

        Diabéteszes cipő

        A kifejezetten cukorbetegek számára készült ortopéd cipők speciális és puha belső béléssel rendelkeznek, és alkalmazkodnak a cukorbetegséggel járó olyan problémákhoz, mint a neuropátia (a láb érzéketlensége), gyenge vérkeringés, lábdeformitások (kalapácsujj, bütyök stb.). Az ilyen cipők csökkentik a cipő szorítása által kiváltott lábsebeknek, fertőzéseknek, gangrénának vagy akár amputációnak a kockázatát.

        Mire számíthatok, ha diabéteszes seb miatt kerültem kórházba?

        A diabéteszes láb okozta problémák jelentős része a háziorvos által is kezelhető, ám bizonyos esetekben csak a kórházi ellátás segíthet. Ilyenkor a kezelést végző szakemberekből álló csoport tagjai között van:

        • cukorbetegségre szakosodott orvos
        • diabéteszes lábproblémákkal foglalkozó sebész
        • a láb rendellenességek diagnosztizálására képzett szakember 
        • diabétesz szakápoló

        A kezelés során az alábbiakra számíthat:

        • Rendszeres tájékoztatásban részesül a lába állapotáról
        • A cukorbetegsége állapotát rendszeresen ellenőrzik, illetve kivizsgálják, hogy nincsenek-e a betegséggel kapcsolatos szövődmények, mint például vesebetegség. Amennyiben bizonyos szövődmények megjelentek, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az állapota ne romoljon tovább.
        • Mindkét lábát megvizsgálják, hogy ellenőrizzék, vannak-e rajtuk fekélyek, vágások, horzsolások, a rossz vérkeringésre utaló jelek, érzéketlen terület, vagy kialakult-e a Charcot arthropathia. Ez egy olyan állapot, melyben a cukorbetegség hatására a fájdalomérzet csökken, és csontkárosodáshoz, apró törésekhez vezethet.
        • Általános vizsgálat, hogy megbizonyosodjanak arról, nincs láza, vagy bármiféle súlyos generalizált fertőzésnek jele.
        • Ha a lába fekélyes, ellenőrzik a fertőzés méretét és mélységét.
        • Előfordulhat, hogy röntgenvizsgálatnak vetik alá annak érdekében, hogy ellenőrizzék, a csontjait befolyásolta-e az állapota.

        Sebkezelés

        • Tartsa a vércukorszintjét szigorú ellenőrzés alatt, ez segíti a gyorsabb gyógyulást!
        • Tartsa a fekélyt tisztán és bekötözve! A sebet minden kötözés során gondosan le kell fertőtleníteni sebkezelővel, mert diabéteszes fekélyek esetén nagy a fertőzés veszélye. Ezt megteheti fiziológiás sóoldattal, továbbá speciális sebkezelő spray vagy oldat segítségével is. Válasszon olyan típust, amely antibakteriális tulajdonságai mellett összetevői révén elősegíti a sebgyógyulást.
        • Tisztítsa a sebet naponta!
        • Próbáljon kevesebbet sétálni!
        • Ne járjon mezítláb, csak ha az orvosa megengedi!

        Leggyakrabban először nedves kötszert használnak a sebkezeléshez. Ilyenkor a sebre egy nedves kötszert tesznek, mely mire megszárad, felszívja a seb anyagait. A kötés eltávolításával némi szövet is lejön. Orvosa el fogja mondani, milyen gyakran kell cserélnie a kötést. Ezt akár magának is elvégezheti, de kérheti egy családtag segítségét, vagy a látogató nővér is segíthet.

        Előfordulhat, hogy gyógyszeres vagy bőrhelyettesítő kötszerre lesz szüksége. Ilyen esetben a kötszert és a körülötte lévő bőrfelületet szárazon kell tartani. Figyeljen arra, hogy a seb körüli egészséges szövetek ne ázzanak el, mivel az további problémákhoz vezethet.

        Mikor kell orvoshoz fordulni?

        Hívja orvosát, ha az alábbi tünetek bármelyikét tapasztalja:

        • bőrpír, fokozott melegség vagy duzzanat a seb körül
        • láz, hidegrázás
        • fokozott fájdalom
        • fokozott keménység a seb körül
        • gennyesedés
        • szag
        • ha a fekély nagyon fehér, kék vagy fekete, nem gyógyul.

        Forrás: WEBBeteg
        Cs. K., fordító; foothealthfacts.org, patient.info, nlm.nih.gov
        Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Módosítva: 2017.05.10 05:21, Megjelenés: 2017.05.10 05:21
      • Cikkajánló

        Diabéteszes neuropátia

        Diabéteszes neuropátia

        Prof. Dr. Barkai László

        A cukorbeteg útja a neuropátia felismeréséhez és kezeléséhez, illetve megelőzéséhez.

        Migrén

        Migrén

        Dr. Ertsey Csaba PhD, Med. Habil

        Mikor javasolt megelőző kezelés a migréneseknek? Milyen lehetőségek vannak?

        Cukorbetegek egészséges segítője: a csicsóka

        A csicsóka fontos szerepet játszhat a cukorbetegek étrendjében, mert kalóriaszegény, és édeskés íze ellenére sem okoz szélsőséges vércukor-ingadozást, tartós fogyasztás esetén sem növeli a vércukorszintet.

        Intézkedéscsomag a cukorbeteg gyerekeknek

        A kormány intézkedéscsomaggal segíti az 1-es típusú cukorbetegséggel élő mintegy 4000 gyermeket, szüleik - indokolt esetben - jogosultak lesznek a gyermekek otthongondozási díjára - közölte az emberi erőforrások minisztere.

        Cukorbetegség - Nyári veszélyek

        A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.

        Diabéteszes neuropátia és hólyagproblémák

        A cukorbetegség okozta hólyag neuropátia egyfajta idegkárosodás. Ilyenkor a húgyút már nem megfelelően működik, és a hólyag nem képes teljesen kiürülni. Egy baktérium kezd növekedni a hólyagban és vesékben, mely gyakori húgyúti fertőzéseket okoz.

        Szövődmények, melyeket minden cukorbetegnek ismernie kell

        A diabétesszel diagnosztizált betegek nagyon fontos napi feladata a vércukorszintjük megfelelő szinten tartása, ennek hiányában ugyanis számos szövődmény fenyegetheti őket. Kiemelendő terület a cukorbetegek lába, amely folyamatos odafigyelést és ápolást igényel.

        Tegyen a cukorbetegség okozta amputáció ellen!

        A cukorbetegség két szövődménye, az idegkárosodás (neuropátia) és a rossz vérkeringés, melyek fokozottan hajlamosítanak különböző láb problémákra. A neuropátia következtében a betegnél érzéskiesés léphet fel, azaz nem vagy nem megfelelően érzékeli a fájdalmat, ezért előfordulhat, hogy nem észleli a sérüléseket vagy az irritációt. A rossz vérkeringés következtében pedig ezek a sérülések lassabban gyógyulnak, és akár egy apró vágás is nehezen áll ellen a fertőzéseknek.

        Cukorbetegen is egészségesen: lábápolás és szerveink védelme

        A diabétesszel élőknek különös gondot kell fordítaniuk a lábápolásra. Ennek oka, hogy a diabétesz miatt csökken a fájdalomérzékelés és a vérkeringés is romlik, így egy egyszerű seb/karcolás, amelyet nem is vesz észre és nem kezel, elfertőződhet, ez kórházi kezeléshez vagy akár annál is súlyosabb problémákhoz is vezethet.

        A diabéteszes neuropathia fájdalmas szövődmény

        A cukorbetegség leggyakoribb súlyos szövődménye a diabéteszes neuropathia. Nagyon sok cukorbetegnél alakul ki valamiféle idegrendszeri károsodás, mely állapot diabéteszes neuropathia néven ismert.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.