Koraszülés – A szülők lelki krízise és a lehetséges megoldások

A koraszülés – amikor a baba a 37. terhességi hét előtt jön a világra – nemcsak orvosi, hanem komoly lelki kihívás is az egész család számára. A várandósság tervezett ívét hirtelen megtöri a bizonytalanság, a félelem és a tehetetlenség érzése. A szülők sokszor egy krízis közepén találják magukat, miközben a legfontosabb dologért küzdenek: gyermekük életéért és egészségéért.

Orvosi háttér: mit jelent a koraszülés?

A koraszülött babák szervei – különösen a tüdő, az idegrendszer és az emésztőrendszer – még nem fejlődtek ki teljesen, ezért a korababák fokozott orvosi ellátást igényelnek a koraszülött osztályon.

A koraszülés leggyakoribb okai közé tartoznak:

• anyai fertőzések, gyulladások,
• méhnyaki vagy méhlepény-problémák,
• ikerterhesség,
• anyai betegségek (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, toxaemia),
• stressz, dohányzás, alultápláltság vagy túlsúly, túlzott fizikai terhelés vagy stressz
• 17 éves kor előtti vagy 35 éves kor utáni szülés

A legtöbb koraszülött baba újszülött intenzív osztályra (PIC-re) kerül, ahol napokig, hetekig, néha hónapokig tartó megfigyelést, lélegeztetést és táplálást igényel.

A szülők lelki állapota: krízis és gyász

A koraszülés a legtöbb szülőben krízist idéz elő, amelynek dinamikája gyakran hasonlít a gyászfolyamatra.

Először jellemző a sokk és a hitetlenség: „Ez nem történhet meg velünk”, majd a bűntudat és az önvád: „Biztosan én rontottam el valamit.”

Különösen az édesanyák érzik úgy, hogy testük „cserbenhagyta” őket, és így ők a babájukat. Az édesanyáknak ilyenkor úgy kell megküzedniük a szülés utáni fizikai változásokkal, esetleges egészségügyi nehézségekkel, hogy a babájuk sem lehet velük. Nehezebben indul be, nehezebben indítható be a tejelválasztás a baba szopó mozdulatainak hiányában, pedig a korababák táplálásában szinte aranyat ér minden csepp anyatej. Az apák sokszor tehetetlenül figyelik a történéseket, miközben próbálják tartani magukat és támogatni párjukat.

A koraszülött intenzív osztály világa; az inkubátorok, monitorok, csipogó gépek és a sterilebb környezet még inkább fokozza az elszakítottság érzését. A szülők nehezen tudják megélni a természetes szülői szerepüket: nem foghatják ölbe, nem ölelhetik meg azonnal a kisbabát.

A kapcsolat újratanulása: korai kötődés támogatása

A koraszülött baba és szülei közti kötődés támogatása kulcsfontosságú a későbbi fejlődés szempontjából.

Az úgynevezett „kenguruzás” , amikor a baba a szülő mellkasán pihen, bőr-bőr kontaktusban, nemcsak az érzelmi kapcsolatot erősíti, hanem stabilizálja a baba légzését, testhőmérsékletét és a szívritmusát is.

A pszichológusok és koraszülött-ellátásban dolgozó nővérek egyre több helyen segítenek a szülői kompetencia újraépítésében: hogyan tud az anya és az apa is aktívan részt venni a baba gondozásában, még akkor is, ha orvosi eszközök is jelen vannak, vagy éppen elválasztják őket.

Pszichés támogatás: nem szégyen segítséget kérni

A koraszülés traumatikus élmény lehet, amely poszttraumás stresszre, szorongásra vagy depresszióra is hajlamosíthat, különösen akkor, ha a szülőknek hosszú időszakot kell a kórházban tölteniük, és emiatt elveszítik a kontrollérzetüket.

A pszichológiai támogatás ebben az időszakban kulcsfontosságú, akár kórházi pszichológus, akár perinatális szakember, akár sorstársi közösség formájában.

Egyre több kórházban működnek koraszülött szülőcsoportok, ahol meg lehet osztani a félelmeket, kérdéseket, és a sorstársak tapasztalatai segíthetnek a feldolgozásban.

A hazatérés utáni időszak: gyakran újabb kihívások

Amikor a baba végre hazakerül, az öröm mellé gyakran félelem és szorongás társul:

• Hogyan fog fejlődni?
• Lesznek-e maradványtünetek?
• Sikerül–e elég jó szülőnek lenni?

Az aprócska babák táplálása, gondozása, „életben tartása” nagyon sokszor szorongáskeltő a szülőpár számára, hiszen a korábbi egyből reagáló gondozó személyzet, az orvosok és nővérek és a gépek hiányában a szülőpár teljesen magára marad.

Ebben az időszakban a védőnői és korai fejlesztői hálózat, valamint a gyermekorvos szerepe kiemelten fontos.

A rendszeres kontrollvizsgálatok, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai támogatás mind segítenek abban, hogy a baba és a szülők is „utolérjék” a természetes fejlődési ritmust.

Mit tehetünk szülőként?

Fogadjuk el, hogy ez egy krízis: a sírás, félelem és düh természetes.

Tartsuk a kapcsolatot a babával: beszéljünk hozzá, énekeljünk, érintsük meg, ha lehet.

Kérjünk segítséget: pszichológus, családtag, barát, sorstárs. Senkinek nem kell és nem is szabadna egyedül megküzdenie ezzel.

Védjük a párkapcsolatot: az apák bevonása, a közös kommunikáció és egymás támogatása a stabilitás kulcsa. Az összetartó párok később a hazaadott korababák igényeit is jobban ki tudják szolgálni, miközben egymás támaszai is lesznek.

De legfőképpen adjunk időt a gyógyulásnak: testileg és lelkileg is. Higgyünk a babánkban, a fejlődés ilyenkor annyira komplex és plasztikus, hogy nagyon szépen behozzák időre született társaikat a koraszülött kis hősök is.

Összefoglalva

A koraszülés az élet egyik legnehezebb, mégis legmélyebb tapasztalata lehet. A korai félelmek és bizonytalanságok ellenére a legtöbb koraszülött baba ma már egészségesen fejlődik, hála az orvostudomány és a szülői kitartás erejének.

A legfontosabb üzenet: nem vagytok egyedül. A segítség, a támogatás és az idő együtt képesek gyógyítani a sebeket – testieket és lelkieket egyaránt.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
Felhasznált irodalom: Premature birth (Mayo Clinic)