Megelőzhető a kalapácsujj? Hordjuk kevesebbet a magas sarkút

Medipress
megjelent:

Sok nő hord magas sarkú cipőt, mert elegánsnak tartja, ez a viselet azonban olykor komoly lábproblémákhoz vezethet. Egyik ilyen a kalapácsujjnak nevezett fájdalmas jelenség, amely során a lábujjak képtelenek kiengedni a hajlított helyzetükből.

A lábbetegségekkel foglalkozó Dr. Tzvi Bar-David szerint, aki a New York-i Presbiteriánus Kórház és a Columbia Egyetem munkatársa, a kalapácsujj elkerüléséhez nem kell örökre lemondanunk a magas sarkú cipő viseléséről, de azért ne hordjuk állandóan.

Azt javasolja, hogy a hölgyek a partikon viseljenek inkább kényelmes cipőt, akár úgy is, hogy időközben veszik át.

Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy legyen elég hely a cipőben az ujjaink számára, és lehetőleg kerüljük a keskeny, hegyes sarokkal ellátott lábbeliket. A kiválasztott darab legalább tíz-tizenöt percig legyen a boltban a lábon, még jobb azonban, ha hazaviheti kipróbálásra, és ha nem kényelmes, visszaadja – tette hozzá a szakértő.

A már kialakult kalapácsujjat magunk is kezelhetjük különböző kenőcsökkel vagy a terület kipárnázásával, érdemes azonban felkeresni vele az orvosunkat, előfordulhat ugyanis, hogy műtétre lesz szükség. Arthitis vagy cukorbetegség fennállása esetén, különösen óvatosnak kell lenni, mivel ez utóbbi esetben könnyen kialakulhat valamilyen fajta gyulladás.

Ha operációra kerül sor, a lábadozási időszak igénybe fog néhány hetet venni. Bar-David szerint, azonban a modern eljárások kevesebb gyulladást és hamarabbi gyógyulást eredményeznek.

Magasabb cipősarok - magasabb kockázat
Egyenes arányosság tapasztalható a női cipők sarkának magassága, és a késsőbbiekben valószínűsíthető térdproblémák kialakulása között. Magasabb sarkú lábbeliben nem csak a járás lassul, hanem a testtartás is megváltozik, s ez nagyobb terhet ró az ízületekre.>>

Medipress

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Dr. Bálint Anita, reumatológus
WEBBeteg - Dr. Bálint Anita, reumatológus
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.