Szoptatási nehézség prolaktin hipofízis adenómával, indított szülés után

Tisztelt WebBeteg Szakértő!

Előzmény: 2004-ben endokrinológus kissé emelkedett prolaktin szintet állapított meg. Értéke: 22 ng/ml. Többi endokrin hormon, illetve ultrahangos vizsgálat eltérést nem mutatott. 2008-ban kapott eredmény szerint a prolaktin szint: 36, 5 ng/ml (ref. tart: 1, 9 - 25) Ezután két havi Bromocriptin kúra következett, mely után a kontroll vérvétel eredménye: 46, 7 ng/ml. Tehát gyógyszeres kezelés után magasabb lett az érték, mint előtte. 2009 januárban kontrasztanyagos sella/hipofízis MRI vizsgálaton 2mm hipofízis mikroadenoma gyanúját vették fel. 2009 májusában nőgyógyász megerősítette a terhesség tényét. Ugyanebben a hónapban endokrin konzultáción a 2009. januári MRI leletet bemutatva, illetve a terhesség tényét közölve a kezelő orvos további teendőt nem javasolt, a terhesség és szoptatás utánra rendelt vissza.

Probléma: 2010 januárban burokrepesztéssel és oxitocinnal indított szüléssel született meg gyermekem. Ez után előtejem sem volt, és a tejbelövellés sem történt meg. Gyermekemet mellből nem tudom táplálni, a kevéske tejtermelést szaporító fejési technikával tudtam elérni, és jelenleg fenntartani.

Kérdésem, hogy a fenti nem túl magas PRL szint illetve az oxitocinos szülés okozhatja-e a tejtermelés alulműködését, elégtelenségét? Van-e ismert módszer arra, hogy megállapítsák, hogy a két hormon szintje/termelődése a szoptatáshoz megfelelő-e?  Illetve elégtelenségük esetén lehet-e gyógyszeres módon elérni, hogy szintjük a szoptatáshoz szükséges mértékű legyen és ezáltal a tejtermelődés fokozódjon?

Illetve RÖVID előjegyzési határidővel tudnak-e a probléma kivizsgálására szakembert javasolni az ügy sürgősségére való tekintettel?

Válaszukat megköszönve, tisztelettel:

Dr. Plósz János válasza szoptatás témában

Kedves Hölgyem! Fontos tudnia, hogy a prokatin a tejtermelést serkenti, sokszor a terhesség nélküli tejfolyás veti fel a magas prolaktin szint gyanúját. Tehát ez ebben a formában nem befolyásolja a tejtermelést. Az indított szülést követően időnként nehezebben indul meg a tejtermelés, de a helyes szoptatási, és fejési technikáknak köszönhetően ez viszonylag hamar rendeződik. Vannak azonban sajnos olyan nők, akiknél igazán nem indul be a tejtermelődés, talán a gyógyteák segíthetnek valamennyit, de nincs igazán megoldás., Amit még mindenképpen javasolnék, hogy próbáljon meg egy csecsemős nővért keresni, aki házhoz megy, és segít a fejésben, a szoptatásban, a védőnője biztosan tud ebben segíteni. Külön orvosi vizsgálat emiatt nem szükséges, de kitartónak kell lennie, és semmiképpen sem szabad elkeserdnie, a tápszerrel is ugyanolyan gyönyörű, és egészséges babája lesz, és ugyanolyan szépen fog fejlődni. Erre fejlesztették ki őket, bízzon benne.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. február 22.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Tej elapadásának oka
Egy éve szültem meg a második gyerekemet. Az elsőt 3 évig szoptattam gond nélkül. A második megszületése után néhány napig volt tejem. Hullámzó érzelmi...
Rendszeres fejfájás
Tisztelt doktörnő/doktor úr! Június közepén kezdődött a fejfájásom, rá egy hétre náthás tüneteim lettek: láz, orrfolyás, állkapocsfájdalom, nagyon erős...
Frontin kiürülése,szoptatás
Jó napot kívánok. Szoptató anyuka vagyok. Van egy fél éves fiam aki 70cm és 9kg. Néha tényleg csak néha, bekapok egy 0.25mg Frontint. Milyen hatással van a...
Bifonazol hatóanyag szoptatás alatt
Tisztelt Doktor úr /Doktornő! Bőrgombára egy alkalommal használtam Canesten plus krémet a lábamon. Jelenleg 4 hónapos babámat szoptatom. Nem vettem figyelembe...
Gyermek éjszakai sírása
Tisztelt Doktornő, A 14 hónapos kisfiunk éjszakai alvásával kapcsolatban keresem önt., Amióta megszületett eléggé anyás, ami nem változott sokat a 14 hónap...
Mell probléma
Tisztelt doktornő! Olyan problémával fordulok önhöz, hogy kisfiam születése után, ,ami már 18 hónapja tart. A jobb mellem jóval kisebb, mint a bal és csak a...