Gégerák 67 évesen

Édasapám 67 éves, már 5-6 éve gondjai voltak papiloma kinövésekkel a gége környékén. Most egy éve kiderült, hogy rosszindulatú a daganat(keratinizalo epidermoid carcinoma) és tracheotomiát végeztek rajta, majd eltávolították az egész gégét. A műtét után 50 napos sugárkezelést is kapott, de sajnos decemberben kiújult és újra műteni kellett. A műtét után be is fertőzött és nagyon gyorsan kezdett nőni a carcinoma kifele is, de bent a nyelőcsövön is. Utolsó reménye a citosztatikum, amit 5 napja kap és talán úgy néz ki, hogy a külső, tojásnagyságú daganat már nem nő, nem is vérzik annyira. A legnagyobb gond az, hogy egy sipoly keletkezett a nyelőcső és légcső között, ezért visszakapta a gyomorszondát, úgy tápláljuk. A kérdésem az lenne, hogy egy ilyen állapotban levő beteg mennyit élhet, illetve a nyelőcső bevarrható-e, esetleg helyettesíthető implantációval? Jelige: gégerák 67 évesen

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza a gégerák témában

Tisztelt Hölgyem/Uram! Ilyenkor még nem lehet megjósolni rendesen a kemoterápia hatékonyságát, és látatlanban kifejezetten nehéz megítélni a betegséget. Ezért sajnos azt sem tudom megmondani, mennyit élhet a beteg. Ha szerencséje van, akkor ez években mérhető. Ha nincs, akkor kevesebb. Ha a nyelőcsövön a daganat ráterjedése miatt lett sipoly, akkor nem lehet bevarrni, és a daganatba is legfeljebb jó esetben egy ún. stentet lehet betenni (műanyag csővel áthidalás). Ha a fertőzés okozta a sipolyt, az akár magától is tud gyógyulni, ha a szonda tehermentesíti egy ideig a nyelőcsövet. A kezelőorvosnak kell felmérni ilyenkor a helyzetet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Horváth Tamás, fül- orr-gégész szakorvos
ENTHouse Budapest Kft.,
+36 70 342 4298
Kérdés: 2010. március 08., 15:26; Megválaszolva: 2010. március 08., 15:26
Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések
Érzékszerveim a COVID után... :)
Tisztelt Doktor Úr! András vagyok, 45 éves. Majd két hónappal ezelőtt estem át (vélhetően) Covid fertőzésen. Tesztelve ugyan nem voltam, de a...
Fül-torok viszketés
Tisztelt DoktorÚr! Kb 2 hónapja eléggé viszket a torkom és a fülem belül (úgy tudnám leírni, hogy ahol a füljárat becsatlakozik a garatba)....
torokfájás covid idején
Tisztelt Dr.Zaránd Rajmund! Kb. két hete fájt a bal oldalon a torkom, be is rekedtem. Fertőtlenítő tabletta használt, de visszatért, ezért 3 szem 500...
Mandulaműtét után
Tisztelt Doktor úr! Szeptember közepén, lassan két hónapja egyoldali mandulatályogot követően mandulaműtéten estem át, aminek a varratja másfél...
Párnahatású hallásromlás
Tisztelt Dr Úr! 2019. január végén nagy hideghatás érte a fejemet.Nem volt rajtam sapka. Másnap reggelre rosszabbul hallottam. Olyan érzetem lett...