Depressziós lenne?

Tisztelt Doktor úr/nő! Április közepén egyik osztálytársam eltörte a lábát, majd később május végén osztálykirándulás elmesélte, hogy úgy gondolja a hátán bőrrákja van. Ezek után az iskolában teljesen le volt törve, bár nem mutatta ezt. Azt mondta éjszaka nem tudott aludni, csak 3-4 órát. S nap közben is annyira beleelmélkedett az egész életébe, hogy csoda, hogy a többiek nem vették észre nála. Attól félt, hogy azt mondják neki súlyos bőrrákja van, amibe bele is halhat, s később már azt mondta lehet, hogy öngyilkos lesz sem, mint hogy végigcsinálja ezt az utat. Később több hét múlva kiderült, hogy jelenleg még nem beszélhetnek ott rákról, ennek néhány napig örült, de később ugyanúgy viselkedett, mint azelőtt. Azt mondta az elmúlt pár hétben olyan álmai voltak, amikben bár meghal, de inkább az utána levő dolgok rázták meg., Hogy őt teljesen elfelejtettük 1-2 év múlva stb. Az utolsó napokban bár a barátaival volt még az iskolában is jókedvű volt., De amint volt lehetősége magába szállt és mint aki ott se lenne gondolkodott. Azt szeretném megkérdezni, mennyire lehet súlyos ez? Kárt tehet magában?

Dr. Varga Tamás válasza depresszió témában

Tisztelt Kérdező! A leírtak alapján erőteljes szorongás, betegségekkel kapcsolatos aggodalon, fóbiás féllemek állhatnak a háttérben. Ha tartósan észlelik a tüneteket szakember felkeresése szükséges! (pszichológus, pszichiáter)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. június 17.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Depresszió nélkül
Tisztelt Doktornő! 40 éves férfi vagyok, három gyerkőccel, családdal, vezetői beosztásban. Sajnos 2019- ben beleszaladtam egy major, depressziós epizódba....
Szerotonin szint extrém magas
Üdvözlöm! Már több, mint egy éve kezdődött ez az állapot, eleinte ingadozó volt, mára viszont mindennapossá vált. Voltam vérvételen és kivizsgáltattam magam...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három hete van, depresszióban mit javasol . Kérhetnék egy telefonszámot? Nem tud aludni Szedte Frontint, de attól rosszul lett...
Depresszió
Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok...
Depresszió. Hangulatingadozás
Volt egy párom akivel egy évig együtt voltunk éltünk, és szakítottunk. A szakítás oka, h sokat hisztiztem ha valami nem tetszett. Sokszor hangulat...
Hogyan legyek túl ezen az állapoton? Mi...
Tisztelt doktor úr/nő! 16 éves lány vagyok és azért kérném a segítségét, mert úgy érzem egyedül nem bírom tovább. Már majdnem két éve elveszítettem az...