A mai nappal kezdte a kemoterápiát el újból, végbélrák miatt

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Édesapámnál aki 66 éves vastagbélrákot diagnosztizáltak már átesett egy műtéten stomája lett. Megérkezett a kórszövettan, ami ilyen lett: TNM: pT3, pN2 Dukes C2-status., Mennyi az esélye a gyógyulásra ilyen szövettan mellett? Mai nappal kezdte a kemoterápiát el újból. Válaszát előre is köszönöm: Melinda

Dr. Nagykálnai Tamás válasza vastagbélrák témában

Leírja a primér daganatos betegség TNM stádiumából a T-t és az N-t., De sajnos, nem írja meg a máj állapotát, azaz a T-t tudom (tumor), az N-t tudom (nodus=nyirokcsomók), de az M-et nem (metasztázis) . Márpedig az ilyen előrehaladott vastagbélrák legnagyobb problémája éppen az, hogy a daganatot általában el lehet távolítani, a bél folytonosságát helyre lehet állítani, de a hosszú hónapok óta fennálló, nagyra nőtt daganat (T3) már régen elkezdett szóródni, betört az erekbe és nyirokerekbe már csak a mérete miatt is. Ezt jelzi az N2-vel kódolt nyirokcsomó-áttét-halmaz is. A bélfal véredényein keresztül viszont a daganatsejtek egyenesen a máj felé veszik az irányt, és valószínűleg már ott is vannak, csak még nem láthatók, kicsik. A T3N2-nél ez így szokott lenni. Újabb 6-8 hónap múlva a most még csak mikroszkópikus méretű májáttétek már megnőnek akkorára, hogy láthatóvá válnak majd az ultrahangon, és a kontroll hasi CT felvételen. Ebben az esetben pedig sajnos a legrosszabb következik. Tehát a májat kell leginkább figyelni. Ha ott nincs semmi évekig (sajnos esetünkben nem nagyon hiszek ebben), akkor megúsztuk.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Nagykálnai Tamás
Dr. Nagykálnai Tamás onkológus
Megválaszolva: 2012. június 12.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Lehet e vastagbél daganat?
Tisztelt Doktor úr! Pár napja normál méretű, kicsit bogyós szerkezetű, de egyben álló kekizöld székletet prudukáltam. A rákövetkező széklet enyhén szorulásos...
Tüdőrák-életminőség-élethossz javítása
Tisztel Doktor Ú/Nő Nem helyet szeretném más kérdezőktől elvenni, csak megköszönném ha ebben a kérdésben segítene. Édesanyám tüdejében idénrosszindulatú...
Daganat a vastagbélben
A nevem Okszána! Férjem nevében írok. 2014 februárjában diagnosztizáltak vastagbél rákot áttételekkel a májra. Túl van 7 kémiaterápián (Folfox 6). A daganat...
Vastaggbélrák
Tisztelt Doktor Úr! A probléma a következő: Édesanyámnál (60 éves) pénteken II.-es stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak, vagyis EDDIG úgy néz ki, hogy...
Vastagbéldaganat esélye
Feleségemnél vastagbéldaganatot állapítottak meg az első szövettan a következőket tartalmazza: Mikroszkóposan a sigmából származó biopsziás nyálkahártya...
Vastagbélrák, kemoterápia
Tisztelt Főorvos Úr! Nagyapámmal kapcsolatban kérném véleményét. 73 éves, ez év 08. hóban vérszegénység miatt kivizsgálták, és colonoscopiával az anustól 78...