A férfi meddőség okai

Dr. Kónya Judit
szerző: Dr. Kónya Judit, családorvos - WEBBeteg
frissítve:

Meddőségről (infertilitás, sterilitás) akkor beszélünk, ha egy év alatt rendszeres, fogamzásgátlástól mentes szexuális élet mellett sem következik be terhesség egy gyermekre vágyó párnál. A fogantatás elmaradásának oka csak úgy deríthető fel, ha mindkét fél kivizsgálása megtörténik.

A téma cikkei

4/1 A női meddőség
4/2 A meddőség kezelése
4/3 A férfi meddőség okai
4/4 A férfi meddőség kezelése

Ha a peteérés körüli időben legalább egyszer közösülés történik, a teherbeesés esélye 20 százalék. Statisztikai módszerekkel kiszámítható, hogy - egyéves időtartamra vetítve - a terhesség létrejöttének esélye 85 százalék. Amennyiben a fogantatás nem következik be ezen idő alatt, indokolt a lehetséges okok kivizsgálása.

Magyarországon különböző felmérések szerint a párok 10-18 százaléka meddő. Az esetek 40 százalékában a nő, 40 százalékában a férfi, 20 százalék esetében mindkét fél rendellenessége deríthető fel. Éppen ezért a siker érdekében a pár mindkét tagjának kivizsgálása indokolt, még abban az esetben is, ha az egyik fél esetében már ismert egy meddőséghez vezető ok. A férfi infertilitással az andrológia foglalkozik.

A meddőség sok esetben nem abszolút állapot, hanem a megtermékenyülés esélyének a csökkenése. Ebből következik, hogy idővel a meddőséggel küzdő párok egy részénél is előfordulhat természetes úton történő fogantatás, továbbá ezen alapul a meddőségi kezelések egy része is. A férfiak nemzőképességének támogatásához azonban az első lépés mindig az okok kivizsgálása.

A férfi meddőség okai

Genetikai okok, fejlődési rendellenességek

A férfiak kromoszómakészletében egy X és egy Y nemi kromoszóma található (XY), a nőknél két X (XX). Amennyiben ezekben a kromoszómákban szerkezet- vagy számbeli eltérés adódik, az megzavarja a férfi nemi szervek és jellegek kialakulást (pl. az ondóvezeték hiánya), a nemi hormonok termelését, így nemzőképtelenséget okoz. Ilyen genetikai eltérés például a Kallmann-szindróma és a Klinefelter-szindróma, ezek az eltérések szerencsére igen ritkák.

Anatómiai okok

A here veleszületett betegsége a rejtettheréjűség, mikor születéskor a here nem a herezacskóban található, hanem a hasüregben. A herezacskó falában futó gyűjtőerek tágulata, a herevisszér-tágulat szintén meddőséget okozhat. Ezen két kórállapot alapját az képezi, hogy a herék az ideálisnál melegebb környezetbe kerülnek: a hasüregben testhőmérsékletű a környezet, a kitágult véna pedig a vér melegsége miatt teremt előnytelen feltételeket a spermiumok termelődéséhez.

Gyulladás, daganat

A herék és a mellékherék gyulladásai, daganatai szintén vezethetnek a férfiak meddőségéhez. Ebben az esetben mechanikai akadály, elzáródás jön létre az ondó útjában, így a sperma kiürülése gátlódik. A gyulladások következtében sérül, hegesedik az ondóvezeték, illetve a növekvő heredaganat is elzáródást okozhat az anatómiai képletekben.

A gyulladást okozó fertőzések közé tartozik a felnőttkori fültőmirigygyulladás (mumpsz), melynek szövődményeként heregyulladás alakulhat ki. A fertőző nemi betegségek közül gyakran okoz gyulladásra, hegesedésre és elzáródásra visszavezethető infertilitást a korábban lezajlott Chlamydia trachomatis és a Neisseria gonorrhoeae (kankó, tripper). Hasonló károsodást okozhat a here- vagy prosztataműtét miatt kialakuló hegesedés is.

A férfi nemi működés

Ahhoz, hogy a terhesség létrejöjjön, az alábbi folyamatoknak kell a férfi szervezetben zökkenőmentesen lezajlaniuk. Az alábbi tényezők bármelyikének eltérése infertilitást okozhat. A herezacskóban elhelyezkedő here termeli a hímivarsejteket (spermium), melyek azután a mellékherében tárolódnak. Innen az ondóvezetéken jutnak tovább, ahová az ondóhólyag váladéka kerül. Az ondóvezeték a prosztatán keresztül a húgycsőben folytatódik, majd a húgycsőnyílással végződik. Az ondóhólyag és a prosztata váladékot termel, mely sajátos összetétele révén a spermiumok életképességét biztosítja. Közösüléskor az így létrejött sperma távozik, mely a spermiumokat tartalmazza, amelyek alkalmas környezetben megtermékenyítik a petesejtet, és létrejöhet a terhesség. A továbbiak szempontjából ki kell emelnünk, hogy a herében a spermiumok termelődése 34 °C hőmérsékleten a legintenzívebb, az ennél melegebb környezet gátolja a folyamatot.

A férfi nemi szervek

Hormonális okok

A normális nemi működést bonyolult idegi és hormonális hatások szabályozzák. A férfihormon (tesztoszteron) termelő szervek működésére az agyban elhelyezkedő hipotalamusz és agyalapi mirigy hat. Amennyiben ezek közül bármelyik megbetegszik, a hormonegyensúly felborul, a szervezet nem kap megfelelő jelzést a spermatermelésre, vagy azok tulajdonságai nem lesznek megfelelőek, ezáltal hormonális alapon létrejövő infertilitás alakul ki.

  • A különböző okok miatt kialakuló tesztoszteronhiány a hipogonadizmus. Ennek lehetséges okai közé számos betegség és állapot tartozik. Ilyen az agyalapi mirigy daganata (pl. prolaktinóma), a herék bármilyen (genetikai, anatómiai, gyulladásos, toxikus) okból történő sérülése, károsodása.
  • A férfi meddőséget okozó hormonális eltérések közé tartozik a magas prolaktinszint (hiperprolaktémia), a pajzsmirigyhormon-eltérések (a pajzsmirigy alulműködése leginkább a spermiumok számát és mozgékonyságát, túlműködése a spermiumok lakját, minőségét rontja).
  • Hormonális eredetű spermakép-eltérésekhez vezethet az inzulinrezisztencia és az ezzel összefüggő elhízás is. A zsírszövetben lejátszódó folyamatok hatására több tesztoszteron alakul át ösztrogénné, így elhízott férfiaknál csökken a férfi nemi hormonok aránya a szervezetben.

Immunológiai okok

Bizonyos kórképekben a spermiumok elleni antitestek jönnek létre, ezek károsítják azok életképességét.

Toxikus hatások és radioaktív sugárzás

Egyes kémiai és fizikai hatások is okozhatják a spermaképződés csökkenését vagy a spermák fokozott pusztulását. A kémiai, toxikus hatások közé tartozik a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a különböző gyógyszerek (pl. kortikoszteroidok), teljesítménynövelők (anabolikus szteroidok) és a kemoterápia. A daganatellenes kezelés során alkalmazott sugárterápia szintén okozhatja a spermatermelő szervek károsodását és a férfi meddőséget. Az orvosi diagnosztika során a szervezetet érő sugárzás jóval alacsonyabb, ezért a gyakorlatban nem okozhat ilyen problémát.

Hőhatás

A herék megfelelő működéséhez a testhőmérsékletnél alacsonyabb, kb. 34°C-os hőmérsékletre van szüksége, magasabb hőmérsékleten működése csökken. Az alkalmankénti hőmérsékletemelkedés (pl. meleg vizes fürdő, szauna) nem okoz tartós károsodást, bár átmenetileg ekkor is csökken a spermiumképződés, ugyanakkor a tartósan rossz szokások (szoros és nem szellőző ruházat, rendszeres forró fürdő) már okozhatnak romló spermaképet.

Szexuális funkciózavarok

A megtermékenyítés bekövetkezéséhez nyilvánvaló módon az erekció (merevedés) és ejakuláció (sperma kilövellés) zavartalan lezajlására is szükség van. A sikeres közösülést meggátló merevedési zavar lehet idegi eredetű (pl. gerincsérülés, műtéti komplikáció), hormonális vagy keringési eredetű, de a leggyakrabban pszichés tényezők magyarázzák. A stressz, a nem kiegyensúlyozott párkapcsolat, a szociális és egzisztenciális bizonytalanság, az alkoholizmus mind a nemzőképesség csökkenését okozhatja, legtöbbször a hímvessző merevedési zavara (erektilis diszfunkció) formájában.

Egyéb tényezők

Az esetek egy részében kivizsgálás során sem állapítható meg egyértelműen a kiváltó ok. Fontos tudni azt is, hogy a férfiaknál is számít az életkor, 40 éves kor fölött fokozatosan romlik a sperma minősége, beleértve annak számát, mozgékonyságát és a DNS-hibák előfordulását is. Ez az életkor és az elkerülhetetlen környezeti hatások eredménye, így azonosítható betegség vagy károsodást kiváltó ok nélkül is bekövetkező folyamat. A sok biciklizés nem okoz herekárosodást, a túlzott mobiltelefonhasználat hatását még vizsgálják a kutatók.

Vizsgálatok az okok megállapításához

A számos, eltérő eredetű lehetőség miatt a férfi meddőség okának megállapítása összetett diagnosztikai feladat.

  • Az alapos fizikális vizsgálattal és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok (pl. ultrahang) segítenek az anatómiai okok, fejlődési rendellenességek, hegesedések és daganatok felderítésében.
  • A spermavizsgálat (spermatogram) során vizsgálják a spermiumok mennyiségét, mozgékonyságát, alakját, az ondó kémhatását, cukortartalmát. Előfordulhatnak morfológiai zavarok (globozoospermia), csökkent spermaszám (oligozoospermia) vagy spermahiány (azoospermia). A normálértékeket itt találja.
  • Vérből végzett laborvizsgálat a hormonszintek meghatározására.
  • Genetikai vizsgálat ritkán jön szóba, az esetleges veleszületett genetikai betegségekre más tünetek kapcsán jellemzően korábban fény derül. Előfordulhat azonban olyan eset, hogy a spermiumok számában, mozgékonyságában és formájában nem látható rendellenesség, azonban azok örökítőanyaga károsodott. Ezt a sparmium DNS fragmentációs teszt mutathatja ki.

Bővebben A férfi meddőség kivizsgálása

Mekkora a gyermeknemzés esélye a különböző okok esetén?

A férfi meddőség hátterében álló ok meghatározása azért is fontos, mert alapvetően meghatározza, hogy megfelelő kezeléssel mekkora a sikeres gyermeknemzés esélye. Mivel a legtöbb esetben van valamilyen szintű spermiumképződés, rendelkezésre állnak a férfi nemi szervek, a párok többségénél megfelelő kezeléssel elérhető a közös gyermek. Az esetek kisebb része, ahol a pároknak azt javasolja orvosuk, hogy gondolkodjanak el a spermadonortól származó hímivarsejt vagy örökbe fogadás lehetőségén.

Életmódváltással jó eséllyel kezelhető okok - Amennyiben a spermakép mérsékelten rossz, és döntően életmód eredetű károsító hatások valószínűsíthetőek a vizsgálatok alapján. Ebben az esetben a dohányzás abbahagyása, gyógyszerváltás, jobban szellőző ruházat, a stresszkezelés, egészséges étrend és rendszeres testmozgás idővel javít a spermák mennyiségén és minőségén, a fogantatás 1-2 éven belül természetes úton is létrejöhet.

Bővebben Hogyan őrizhető meg a férfiak nemzőképessége?

Orvosi módszerekkel jó eséllyel kezelhető okok - Az orvosi okok jelentős része kezeléssel megszüntethető. A hormonális eltérések gyógyszeresen (hormonpótlással) sikeresen rendezhetők. A herevisszértágulat és az ondóvezeték elzáródásának kezelése műtéti; ezt követően lehetséges a sikeres gyermeknemzés, ám a konkrét esély sok egyedi tényező függvénye.

Asszisztált reprodukciós eljárások - A meddőséghez vezető okok egy része tartós, a fogantatáshoz szükséges feltételek nem állíthatóak teljesen helyre, ugyanakkor rendelkezésre állnak kisebb számban megfelelő spermiumok. Ha az egészséges spermiumok száma alacsony, vagy nem jutnak el a herékből a petefészekbe, akkor a különböző asszisztált megtermékenyítési eljárások (inszemináció - IUI, lombikprogram - IVF) segíthetnek a pároknak a közös gyermek világrajöttében. Leggyakrabban a herék fertőzéses, toxikus károsodása, immunológiai eredetű meddőség esetén jön szóba.

Bővebben Kezelési lehetőségek a férfi meddősége esetén

Nincs esély a saját gyermekre - A hereállomány súlyos, visszafordíthatatlan károsodása előfordulhat kemoterápiát vagy sugárterápiát követően. Ha a spermavizsgálat teljes azoospermiát mutat, nincs mód a spermatermelés újraindítására. Nem kezelhető a meddőség a herék teljes hiánya esetén, akár születési rendellenesség okozza, akár szerzett okok, például baleset, vagy hererák miatti kétoldali hereeltávolítás áll a háttérben. (Megjegyzendő, hogy hererák esetén legtöbbször csak az egyik szerv érintett, a gyermeknemzés pedig a megmaradó herével is lehetséges). Az igen ritka genetikai eredetű okok súlyos esetben ugyancsak nem teszik lehetővé a gyermeknemzést.

Dr. Kónya Judit, családorvosForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Dr. Kónya Judit, családorvos
További felhasznált forrás: Male Infertility (Cleveland Clinic)

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Lőwy Tibor

Dr. Lőwy Tibor

Urológus, Andrológus, Uroonkológus

Budapest

Cikkajánló