A terhesség 13. hete

WEBBeteg
frissítve:

Kedves Kismama! A terhességed 13. hetébe léptél, mely egyben az első trimeszter utolsó hete is.

13. hét

Trimeszter: első
Hátralévő hetek száma: 27

Mi történik veled a 13. héten?

Az első trimeszter végén sokkal kevésbé érzed már magad kimerültnek, sőt, egyesek úgy érzik, jelentősen nő az energiaszintjük, és a hányinger, hányás is lassacskán alábbhagy. A várandósság most következő szakasza a legkönnyebb, ez jár a legkevesebb kellemetlen tünettel.

Jellemzően az energiával együtt a nemi vágy is visszatér. Ha nincs orvosi ellenjavallat (pl. hüvelyi vérzés vagy elölfekvő méhlepény veszélye), a szex általában biztonságosnak tekinthető a terhesség egész ideje alatt. Ugyanakkor jó, ha tudod, hogy orgazmust követően előfordulhat enyhe görcsölés a méh enyhe összehúzódása miatt.

Mi történik a babával ezen a héten?

A babád fejmérete egészen mostanáig a teljes testhossz felét tette ki. A 13. héttől azonban a dolgok arányosabbá válnak, és a fejméret a testméretnek már csak harmada. A teljes testhossz most körülbelül 9,5 cm.

A baba bőre meglehetősen átlátszó és vékony, amit mostantól lágy, finom szőrszálak, az úgynevezett lanugo kezd elfedni. A lanugo segít megőrizni azt a védőanyagot a baba bőrén, amely megvédi őt a magzatvíz okozta felázástól. Az ujjakon ezen a héten kialakulnak az egyedi ujjlenyomatok.

A méhlepény még mindig növekszik és fejlődik, oxigént és tápanyagot biztosítva a baba számára, valamint kiszűri a salakanyagot. További 5-7 hét kell ahhoz, hogy a placenta teljesen kifejlődjön.

Az ultrahang vizsgálat alapján mért magzati méretek a 13. héten:

  • BPD (fejátmérő): 24 (+/- 4,0) mm
  • HC (fej körfogat): 84 (+/- 15) mm
  • AC (has körfogat):74 (+/- 10) mm
  • FL (combcsont hossz):11 (+/- 2,5) mm

A mért értékek természetesen eltérőek lehetnek a magzati kor, valamint az egyéni tényezők függvényében.

Terhességi vizsgálat a 13. héten

Ha előző héten nem voltál terhességi vizsgálaton, most mindenképp keríts sort rá! A terhesgondozás keretében súly- és vérnyomásmérés, vizeletvizsgálat is történik, valamint egy Doppler készülék segítségével a baba pulzusát is ellenőrzik, így hallhatod a szívverését.

Különleges óvintézkedések

Ha korábban már előfordult nálad méhszáj-elégtelenség, előfordulhat, hogy egy olyan - általában a 13-14. hét között végezett - eljárást javasolnak, ahol epidurális érzéstelenítés mellett pár öltéssel megerősítik a méhszájat, megelőzve annak rövidülését, vagy túl korai tágulását, ami koraszülést okoz. Az öltéseket a 37. héten távolítják el.

Közelgő orvosi vizsgálat

Túl vagy az első terhességi vizsgálatokon. Milyen benyomásaid vannak? Odafigyelt rád az orvos? Támogatott, meghallgatott? Kielégítő választ adott a kérdéseidre, aggodalmaidra? Tudd, ha úgy érzed, számodra nem ő a megfelelő orvos, bármikor válthatsz!

Mire figyelj ezen a héten?

Már majdnem túl vagy az első trimeszteren – ami az egyik legnehezebb időszak. Most, hogy a hányingered nagy valószínűséggel csökkent, itt az ideje az egészséges táplálkozási szokások kialakításának. Fontos, hogy növeld a kalcium, D-vitamin és magnézium bevitelt! Válaszd az alábbi forrásokat:

  • Kalcium: tejtermékek, mandula vagy szójatej, brokkoli
  • D-vitamin: tojássárgája, halak, olajos magvak
  • Magnézium: nyers spenót,tök, tökmag, avokádó, lencse

Mit kell tudni a partnerednek?

Egyes kispapák oly mértékben együttéreznek párjukkal, hogy igen hasonló tüneteket tapasztalnak, mint a kismamák: kívánósak és a kismamáéval párhuzamosan a testsúlyuk is gyarapszik. Tanulmányok szerint mindez az érzelmileg érzékenyebbeknél jellemző, és nem puszta féltékeny figyelemfelkeltésről van szó, hanem a magas empátiával függ össze.

Jó tudnod

  • Továbbra is szedd a magzatvédő vitaminokat!
  • Továbbra is fogyassz napi 8-12 pohár vizet!
  • Fogyassz többet a magas kalcium, magnézium és D-vitamin tartalmú ételekből!

WEBBeteg logó
Cs. K., fordító
Lektorálta: Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász

Előző hét - 12. hét Következő hét - 14. hét

Másik hét választása | E-mail minden héten az aktuális tudnivalókról

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.