Fagydaganatok, fagyási sérülések kezelése - Képekkel

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

A téli hidegben nem csak a kezek, lábak és az orr hűlnek le, ennél sokkal komolyabb következményei lehetnek az extrém hidegnek. Ilyenek a szöveti károsodások, a fagydaganat és a fagyás. Hogyan előzheti meg és hogy kezelheti a fagyási sérüléseket és a fagydaganatokat?

Fagydaganatok a kézen és az ujjakon

Fagydaganatoknak nevezzük azokat a bőrduzzanatokat, melyek a hideg és nedvesség együttes hatására alakulnak ki, és viszketnek és/vagy fájnak. A fagyással ellentétben, már 0 oC-os hőmérsékleten kialakulhatnak, de csak akkor, ha valaki nagyon sokáig tartózkodik ilyen körülmények közt.

Elsősorban azok a testrészek érintettek, amelyek vérellátása kevésbé jó. Vagyis a lábfejek, a kezek és a fülek. A fagydaganatok főként azoknál az embereknél alakulhatnak ki, akik valamilyen keringési problémával küzdenek. Valamint kialakulhatnak akkor is, ha a véráramlást valamilyen mesterséges akadály korlátozza, például túl szűk cipő.

A fagydaganatok kezelése

Normál esetben a fagydaganatok maguktól gyógyulnak, a gyógyulási folyamat azonban akár három hetet is igénybe vehet. Nagyon fontos, hogy ez idő alatt ne vakarják az érintett területet, a viszketést az erre a célra megfelelő géllel lehet enyhíteni. Továbbá a gyógyulási folyamat alatt oda kell figyelni a beteg testfelület melegen tartására.

Ha a fagydaganat nagyon súlyos formája alakul ki, akkor nifedipin hatóanyagú gyógyszer szedhető. Ez a gyógyszer az értágító hatása miatt hatékony, de keringésjavítók adása, pl. pentoxyfillyn is hatékony szokott lenni. Helyileg gyulladáscsökkentő kenőcs segíthet.

A hideg időjárás egészségügyi veszélyei

Vajon milyen lesz az idő, figyeljük az időjárás jelentést, és úgy gondoljuk az a legfontosabb, hogy hány fok lesz. Pedig ez csak egy tényező, és sok más dolog is befolyásolja, hogy fázunk vagy sem. A hőindex a páratartalmat és a harmatpontot is figyelembe veszi, a hőérzet tekintettel van a szélsebességre. A hideg időjárás egészségügyi veszélyei

A fagydaganatok gyógyítása otthon, házi praktikák

A nifedipin mellett, házi gyógymódokat is alkalmazhat:

  • Zsurló vagy tölgyfakéreg langyosra hűtött főzetével mossa át a sérült bőrfelületet óvatosan!
  • A panaszokat enyhíti a sebre helyezett nyers burgonyaszelet is.

fagydaganat, fagyási sérülés
A képek forrása

Fagyási sérülés, fagyás

Száraz hidegben, 0 oC körüli hőmérsékleten különösen gyakoriak a fagyási sérülések. A testi sejtek közt a hidegben jégkristályok képződnek, amelyek szétzúzzák a sejteket. Ehhez keringési zavarok társulnak, mivel a vörösvértestek (eritrociták) csomókba tömörülnek. Ennek következménye a szövet elhalása lehet.

Tipikus tünet a sápadt bőrszín, a hidegérzet, a szúró fájdalom az érintett testrészben. Az elfagyott testfelület idővel érzéketlenné válik. A különösen súlyos fagyási sérülés bőrfelülete fehérré és keménnyé válhat, ami felpuhulva fekete színű. Más esetben vérhólyagok képződnek, amelyek végül elfekélyesednek.

Első-, másod-, harmad- és negyedfokú fagyási sérülést lehet megkülönböztetni:

Elsőfokú fagyás: A bőr kivörösödik, és az érintett terület érzéketlenné válik.

Másodfokú fagyás: A bőrön erős hólyagképződéssel jár.

Harmadfokú fagyás: A bőrszövetek elhalnak. Az elhalt, fekete szövetet, amilyen gyorsan csak lehet, el kell távolítani.

Negyedfokú fagyás: A fagyás az összes szövetréteget érinti. Az érintett testrészt amputálni kell.

A fagyási sérülések kezelése

Ha a sérülés enyhe, akkor az érintett területet lassan melegíteni kell. Erre a legmegfelelőbb a saját test hője, például ha a sérülés az arcon van, akkor a kezével melegítse vagy alternatívaként testmeleg (37 oC-os) vízzel mosogassa. Semmi esetre sem szabad forró vízzel megpróbálni gyógyítani a sérülést, nem szabad közvetlenül hozzáérinteni a fűtőtesthez sem! A fagyott terület masszírozása is káros.

Kétes esetben feltétlenül forduljon orvoshoz! Az orvos tanácsot ad, hogyan kezelhető a sérülés. Ha szükséges, vérkeringést serkentő kenőcsöt ír fel. Súlyos fagyási sérüléssel mindig azonnal orvoshoz kell fordulni.

A fagyási sérülések kezelése részletesen

A fagyás felismerése az előbb felsorolt tünetek alapján nem nehéz, a kezelést azonnal meg kell kezdeni.
A fagyási sérülések kezelésének módjai

Fagydaganatok és fagyási sérülések megelőzése

Egy pár egyszerű tanács megfogadásával megelőzhetők a fagydaganatok és fagyási sérülések:

  • Megfelelő hőmérsékletet biztosító ruhát viseljen! Viseljen meleg sapkát, meleg kesztyűt és vastag gyapjúzoknit, ha kint tartózkodik.
  • Ha a friss levegőn sportol, akkor az edzés befejeztével rögtön menjen meleg helyiségbe! Mert a hideg és a nedvesség (verejték) a legveszélyesebb párosítás.
  • Az arcbőrét is védje, kenje be vastagon zsíros krémmel vagy speciális téli krémmel, használjon ajakírt is!

Tovább Fagyási sérülések és a kihűlés

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; gesundheit.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Frissítve: 2018.01.14. 10:10, Megjelent: 2018.01.14. 10:10
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Fagyás téma, Elsősegély téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló