Mi lesz velünk a járvány után? Az iskolába való visszatérés

szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus - WEBBeteg
megjelent:

Ki ne álmodozott volna arról gyerekkorában, hogy egyszer bezár az iskola, és soha többé nem kell bemenni, vagy hogy a nyári szünet örökké tart. Aztán amikor az „álom” valósággá válik, kiderül, hogy ez sem a diákoknak, sem a tanároknak, sem a szülőknek nem volt akkora móka!

Mi lesz velünk a járvány után? - A téma cikkei

4/1 A munkahelyre való visszatérés
4/2 Az iskolába való visszatérés
4/3 A kapcsolataink
4/3 Mi lesz, ha az élet visszatér a „normál kerékvágásba”? Sokan aggódnak emiatt

Hiszen az iskola nem csak arról szól, hogy megtanuljuk, mikor volt a mohácsi csata és hogyan kell megoldani egy másodfokú egyenletet. Az iskola ennél jóval több!

A homeschool előnyei és nehézségei

Ha az online oktatásról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy ezt a témát három nézőpontból is megvizsgáljuk: a diák, a tanár és a szülő szemszögéből.

A diákok szemével

Beszűkültek a társas kapcsolatok, hiszen az iskolának igenis része az, hogy oktatás után „együtt bandázunk”, beülünk valahova, koncertre megyünk. Mivel minden életszakasznak megvannak a maga sajátosságai, így a szociális interakciók terén a fiataloknak most különösen nehéz, mert a vírushelyzetben mind a szórakozás, mind pedig az ismerkedés nehezített. A félénkebbek még nehezebben tudnak beilleszkedni, mert van, akinek így alig volt módja megismerni az osztálytársait vagy csoporttársait, illetve sok barátság épül a dolgozatírás és a házifeladatok köré, ami ki tudja, majd hogyan és milyen formában tud megmaradni a tantermi oktatás visszaállása után. Egy másik nagy veszteség, hogy elvesztek fontos pillanatok, pl. ballagás, szalagavató, diplomaosztó. Ezek a ceremóniák rendkívül fontosak, hiszen a lezárás folyamatát segítik, amire mindenkinek szüksége van. Ha ez hirtelen megszakad, ahogyan ez 2020 márciusában történt, akkor az sokakban hiányérzetet, befejezetlenség érzést kelthet.

Az online oktatás hatással van a tanulásra is, hiszen egyrészt jó, hogy az internet akár dolgozatírásnál is rendelkezésre áll, másrészt viszont így sokszor lazább vagy éppen túlságosan szigorú a számonkérés, és lehet, kisebb az óraszám. Sőt, az ember figyelme könnyebben elkalandozik, ha nem látja sem a tanárt, sem a társait, és egy képernyőt kell bámulnia.

Ugyanakkor kényelmes, hogy nem kell kiöltözni, utazni, több a szabadidő, többet lehet aludni, és az órák akár még vissza is nézhetők.

A tanárok szemével

Az előnyök a tanárok szemszögéből is hasonlóak, azaz ugyanúgy könnyű volt megszokni, hogy nem kell annyit utazni és több a szabadidő.

Az interakciók hiánya azonban őket is érintette, mert ők sem kaptak visszajelzéseket a diákoktól, így nem mindig volt egyértelmű, hogy sikerült-e érthetően átadni az anyagot. Bizonyos diákok pedig akár teljesen kiestek a rendszerből, mert valójában nem tudni, hogy tényleg a gép előtt ülnek-e. Arra pedig, hogy minden diákkal egyenként foglalkozzanak és részletesen átbeszéljék a feladatokat, egyszerűen nem volt idő. Nehezített a számonkérés, megnőhet a csalás, azaz az extra segítők és segédeszközök bevonásának lehetősége, hiszen elképzelhető, hogy a jó jegyek mögött pl. egy idősebb testvér segítsége áll dolgozatíráskor. Emellett vannak tanárok, akik nehezen adaptálódtak a digitális világ adta kihívásokhoz, de olykor a gyerek nem rendelkezik megfelelő lehetőségekkel, ami szintén nehezítette az oktatást.

A tanár fontos referenciaszemély vagy modell lehet egy identitását kereső gyerek vagy fiatal felnőtt életében – különösen, ha erre a szülő valamiért nem alkalmas –, ám az online oktatás során arra is jóval kevesebb az esély, hogy meghitt tanár-diák kapcsolat alakuljon ki.

A szülők szemével

Sajnos sok családban jelent problémát az eszköz- és helyhiány, főleg, ha a szülő is otthon dolgozik. Emellett a családi életre nézve nem volt mindig hatékony, hogy szülő és gyerek éjjel-nappal össze van zárva. Az amúgy is lázadó kamasz ilyenkor akár még zárkózottabbá válhat és a konfliktusok is elszaporodhatnak, ha képtelenek vagyunk elmenni otthonról és egy kicsit „kiengedni a gőzt” a barátokkal. Ennek ellenére akadnak olyanok is, akik az online oktatásnak köszönhetően jobban beleláttak a gyermekük életébe, és így bensőségesebb kapcsolatot tudtak vele ápolni, illetve a gyerek is kommunikatívabbá vált.

Mi az, ami segíthet visszarázódni az iskolapadba?

A diákoknak

A társas közegbe való visszatérés jó alkalom arra, hogy számba vegyük a kapcsolatainkat! Érdemes akár egy kapcsolati kört is felrajzolni, amelynek közepén mi vagyunk, az egyes körökben pedig a velünk kapcsolatba lévő emberek. Kik kerülnek a belső körbe? Ki az, aki csak a közös dolgozatírás miatt barátkozott velem? Ki az, akivel szívesen csinálnék programot az órákon kívül is? Ha el is maradtak, maradnak fontos események, akkor is érdemes ezeket legalább magunkban lezárni. Ha nem lesz rá személyes mód, akkor tartsunk online bankettet, tegyünk ki egy osztályfényképet, idézzük fel a legkedvesebb emlékeinket, koccintsunk egyet a szüleinkkel a sikeres érettségire vagy vizsgára! Lehet, hogy hirtelen nagyobb lesz a terhelés, nő az óraszám és a követelmények, de legyen idő pihenni és kikapcsolódni is! A regenerálódás a sportban is nagyon fontos, így kifejezetten érdemes pihenőket tartani a nagy tanulásban is!

A tanároknak

Ne most akarjuk pótolni és leadni az egész éves anyagot. Fontos a megértés és a gyerekek elfogadása. A tananyagon túl érdemes a lelkükre is figyelni, mert elképzelhető, hogy a visszahúzódóbbaknak nagyobb segítségre van szükségük. Emellett fontos a saját mentális egészségünk is. Vegyük sorra, hogy mi volt jó az online oktatás során, és ebből mi vihető tovább a mindennapokba. Volt idő mozogni vagy többet olvasni? Minden nap főztem ebédet? Építsük újra a napokat, gazdálkodjunk okosabban az időnkkel!

A szülőknek

Lehet, hogy nem mondja, de a gyereknek akkor is szüksége lehet ránk. Előfordulhat, hogy nehezen rázódik vissza, rossz jegyeket kap. Ismerjük fel az igényeit! A kamasz gyereknek lehet, hogy azzal segítünk, ha nem kérdezünk. De legyen egyfajta napirend, egy közös vacsora, ahol, ha szeretne, akkor lehetősége van beszélgetni.

Láthatjuk, hogy az online oktatásba nehéz volt belerázódni, de a visszatérés a jelenléti oktatásba szintén tartogathat kihívásokat...

Tovább

Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológusForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

Cikkajánló

Oviból suliba - Felkészülés az iskolakezdésre

Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Iskola
Az óvodalátogatás nemcsak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.