A radioaktív sugárfertőzés szívhalál okozója is lehet

Szerző: MTI

Radioaktív uránnal vagy plutóniummal dolgozó orosz vagy angol szakemberekről már korábban is igazolták, hogy gyakrabban kapnak rosszindulatú daganatokat, mint az átlag népesség, ám most francia szakemberek azt is kimutatták, hogy ezek az anyagok szívhalált is okozhatnak.

Irina Guseva Canu, a francia nukleáris biztonsággal foglalkozó intézet egyik vezetője és munkatársai az urán készítményekkel foglalkozó dolgozók szív-és érrendszeri állapotát tanulmányozták. Az igen alapos vizsgálat során csaknem 28 évre vonatkozó egészségügyi adatokat gyűjtöttek össze, tanulmányukat az Occupational and Enviromental Medicine szakfolyóirat közölte.

A sugárkárosodás következményei

Radioaktivitás és sugárzásvédelem

A japán Fukushima atomerőmű katasztrófája megrázta a világot. Milyen károkat okozhat a radioaktív sugárzás a szervezetben? Mi a sugárbetegség? Fogyaszthatunk-e japán szusit és szójaszószt félelem nélkül? Radioaktivitási és sugárzásvédelmi útmutató.

A radioaktív anyagokkal dolgozó munkahelyeken 1960 és 2006 között 2897 ember került kapcsolatba uránnal. Voltak, akik természetes uránnal érintkeztek és voltak, akik lassan oldódó urán készítmények útján foglalkoztak a sugárzó anyaggal. A munkások többsége csak egyik uránfélével került kapcsolatba, de a csoportnak mintegy negyede a munkahely mindegyik feldolgozási módján dolgozott.

A kutatók a több évtizedes megfigyelés során a halálozási statisztikák adatait is értékelték és arra is figyeltek, hogy hány esetben volt a halál oka szívinfarktus, illetve egyéb érrendszeri esemény, például agyi katasztrófa.

A szív- és érrendszeri halálozás az oldódó urán készítménnyel dolgozó munkások esetén a radioaktív sugárhatást nem szenvedő munkatársakhoz képest megduplázódott. Azok, akik természetes uránérccel kerültek kapcsolatba, mintegy 70 százalékkal gyakrabban haltak meg szív-és érrendszeri okok következtében, mint az ilyen sugárkárosodástól mentesen dolgozók.

A dohányzás növeli a kockázatot

A francia munkacsoport azt is megnézte, hogy a szív-és érkárosodás szempontjából súlyos kockázati tényezőnek számító dohányzásnak, mennyi szerepe volt a tragikus eredményben.

A matematikai értékelés azt igazolta, hogy az urán bármelyik formája növelte a cigarettázók egyébként sem kisfokú halálozását, de az esetszám nem volt elég a határozott statisztikai bizonyítékhoz.

A szív- és érrendszeri halálozás fokozódása a radioaktív sugárhatás időtartamával arányosan növekedett, de a kutatók véleménye szerint további vizsgálatokra van szükség.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Ízületi kopás Ízületi kopás

Ha nem kezelik, a szalagok, ínak és az érintkező csontfelszínek is sérülnek.

Koronavírus omikron-variánsa Koronavírus omikron-variánsa

Az FDA szakértői szerint fejlettebb vakcinákra lenne szükség ellene.

Miért gyakoribb a trombózis...

Tudományos tapasztalat, hogy az életkor növekedésével fokozódik a véralvadás, így tehát arra lehet számítani, hogy egyre több vérrög képződik...

Szívaneurizma - okok, tünetek és...

Aneurizmának (aneurysma) nevezzük az artériák körülírt szakaszán kialakuló gömbölyded értágulatot, ami többnyire az érfal gyengesége miatt...

Mit tegyünk radioaktív sugárzás...

A sugárkatasztrófák hosszú távú környezeti, fizikai és mentális egészségügyi következményekkel járnak.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.