Mik az esélyek?

Tisztelt Doktor úr/nő! Nagyapám 2013.12.20-án rosszul lett, eszméletét vesztette. A kórházba szállítást követően, gyógyszereket kapott, délután már magánál volt és beszélgettünk. 2013.12.21-én reggel megreggelizett majd a mosdóba szeretett volna kimenni, ekkor összeesett. Ezt követőn az intenzív osztályra vitték. Két szívinfarktust és agyinfarktust állapítottak meg nála. Azóta kómában fekszik, géppel segítenek rá a légzésére, mert néha a papa elfelejt levegőt venni. Szívkatéterezni szerették volna orvosai, ám tavaly diagnosztizáltak nála egy vastagbél daganatot, ami a kemoterápia után, nem nőtt. Ám ha ezt megcsinálták volna neki a daganat bevérzett volna és a papa elvérzett volna. Ezt mondták nekünk az orvosok. Arra szeretnék választ kapni, hogy, mennyi esélyt lát arra, hogy a papa felébred és meggyógyul? Kérem őszintén válaszoljon! Sajnos az itteni 4 orvos mind mást mondott. Így már nem tudjuk eldönteni melyik orvos mondd igazat. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Molnár Dóra válasza szívinfarktus témában

Kedves Kérdező! Sajnos a nagypapa nagyon súlyos állapotban van, a leírás alapján. Úgy látom, hogy a doktorok és a nővérek mindent megtesznek érte. Pontos esélyeket, számokat a túlélést illetően még kezelőorvosként is nehéz mondani, így ebbe nem bonyolódnék bele. A nagypapa szervezete biztosan erős, ha ilyen szép kort megért, de több betegség is gyengíti szervezetét jelenleg. Bizakodni kell, hogy a betegségekkel való harcból csatát nyerve kerül ki. Jobbulást kívánok a nagypapájának! Tisztelettel: dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 27.

Kérdések és válaszok: Szívinfarktus

Infarktus utáni nemi élet
Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! 2010 márciusában volt egy infarktusom, és stentet kaptam (remélem jól írtam), és szednem kell néhány gyógyszert. Ezek:...
Hirtelen halál
Kedves Dóra, Azt szeretném kérdezni, hogy a "hirtelen halál" alatt a szívhalál-t értjük, ügye. "leggyakrabban bizonyos öröklődő szívbetegségek, a koszorúér...
Magnerot szedése javasolt kúraszerűen?
Tisztelt Doktornő! 2 évvel ezelőtt voltam terheléses EKG vizsgálaton, ahol semmilyen rendellenességet sem találtak. A doktornő akkor javasolta, hogy szedjek...
Infaktus gyanú?
Tisztelt Doktornő! 33 éves férfi vagyok. 2 éve mellkasi fájdalom miatt mentő vitt el az SBO-ra. Ott nem találtak semmit, túlhajszoltság, stressz,...
Szívelégtelenségre utaló jelek
Tisztelt Doktornő, 2019, 2020-ban volt szívkatéterezésem, ahol beépítésre került 1-1 sztent. Magasvérnyomásra szedek Coverx AS 5/1,25 mg 1/nap és Zillt 75mg...
Szívinfarktus
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! 28 éves vagyok. Nem nagyon szeretnék feleslegesen és nem a témával kapcsolatban írni, úgyhogy próbálok rövid lenni. 10 évvel ezelőtt...