Alkohollal és droggal a szexért

Szerző: Független Hírügynökség

Az európai fiatalok legalább egyharmada azért iszik és drogozik, hogy ezzel javítsa szexuális életét. Ez áll abban a tanulmányban, amelyről a BBC közölt részleteket.

Kilenc országban végezték el a felmérést. Köztük van Nagy-Britannia, amely a brit közszolgálati média megjegyzése szerint hírhedt a féktelen ivászatokról. 1341 fiatalt kérdeztek meg a kérdezőbiztosok.

A kutatás arra az eredményre jutott, hogy a 16 és 35 év közötti férfiak harmada, és az ugyanezen korcsoportokba tartozó nők negyede azért iszik, illetve stimulálja magát különböző ajtószerekkel, drogokkal, mert igy több esélyt lát a szexuális kapcsolatra, azon belül pedig a jobb együttlétre.

A tanulmány egyértelműen azt közli, hogy alkohol és drog hatása alatt a szex negatív következményeinek is kiteszik magukat a fiatalok, akik annak ellenére "doppingolnak", hogy tisztában vannak az ezzel járó nagymértékű kockázatokkal.

A bódító szerek használatának következménye az is, hogy a 16 éven aluli lányok könnyen belemennek életük első szexuális kapcsolatába.

A kutatást Nagy-Britannián kivül Németországban, Ausztriában, Csehországban, Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban és Szlovéniában végezték.

Módosítva: 2008.05.10 09:34, Megjelenés: 2008.05.10 09:34
Címkék: Kutatás, Szex, Drog
Hozzászólások (2)

Cikkajánló

Köszvényes rohamok Köszvényes rohamok

Életmódbeli változtatások is szükségesek a tünetek enyhítéséhez.

Észak-amerikai nagytermésű áfonya Észak-amerikai nagytermésű áfonya

Milyen előnyös hatásokkal rendelkezik? Milyen formában fogyaszthatjuk?

Női orgazmus: létezik, csak egyfajta...

Az orgazmus mint élettani folyamat köznapinak tűnik, ám az orvosok, sejtbiológusok még jelenleg is kutatják a létrejöttéhez szükséges feltételeket...

Az ejakuláció intenzitásának...

Ejakulálás közben a spermám kilövellése már nem olyan erős, mint korábban. Mi lehet ennek az oka? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.