• Az idősebb felnőttek lelki egészségének megőrzése

        Szerző: Magyar Pszichiátriai Társaság

        A Lelki Egészség Világnapjának idei fő témája: Az idősebb felnőttek lelki egészségének megőrzése. Az idősebb életkort megértek állapota, az egészségi, ezen belül a lelki állapot mintegy összegezve mutatja az adott időszak, társadalmi, egészségügyi helyzetét.

        Az idős ember életének, ezen belül egészségének, mentális állapotának alakulását azonban jelentősen befolyásolják a szocializációs faktorok: a család, az iskola, a munkalehetőségek, a társadalmi körülmények, köztük az egészségügy állapota.

        A népesség öregedésével járó társadalmi, demográfiai problémák az elmúlt évtizedekben világszerte az érdeklődés középpontjába kerültek. Az idősek aránya 1950-ben az egész világon 8%, 2000-ben 10% volt, 2050-ben azonban – az ENSZ „A világnépesség öregedése  1950–2050” című, 2000-ben közzétett kiadványa szerint –, az emberiségnek már több mint egyötödét, Európában 36-37%-át 60 éven felüliek teszik majd ki.

        Hirdetés

        Az Európa egészére érvényes általános öregedési folyamat Magyarországon is jellemző. A népességben folyamatosan, ráadásul az utóbbi években gyorsuló ütemben csökkent a 14 éves és ennél fiatalabb korcsoport aránya, miközben emelkedett az idősebb aktív korúaké, de még inkább a 60 éven felülieké. Mindez a születések és a halálozások trendjeiből ered, amit tovább rontottak az elmúlt években ehhez járuló, főként a fiatalabb korosztályt érintő külső (el)vándorlások is.

        Az alvászavar kezelése


        Az alvászavar terápiában korábban a régi klasszikus gyógyszereket, a barbiturát-vegyületeket mára már szerencsére teljesen kiszorították a korszerűbb benzodiazepinek (BDZ). Az alvászavar kezelése>>

        E folyamat a gazdaság fejlődésére, a munkaerőpiacra, és a generációs transzferekre is jelentős közgazdasági hatást fog gyakorolni. Emellett olyan társadalmi hatásokkal is számolni kell, melyek többek között a családösszetételben, az együttélési formákban, az egészségügyi ellátásban mutatkoznak majd meg. Elmondható tehát, hogy az idősebb korcsoportok létszámának és arányának tartós növekedése közvetlenül kihat a generációs együttműködésre, ami a társadalom működésének meghatározó alapja.

        A 2011-es WHO felmérés alapján a 60 éves, vagy annál idősebb emberek esetén az érintettek 19,4 százaléka küzdött mentális elégtelenséggel, miközben súlyos financiális gondjai voltak 3,8 százaléknak, fizikai korlátokkal pedig 2,7 százalékuknak kell szembenéznie. Az idősebb emberek között előforduló leggyakoribb mentális zavarok:

        • Depresszió ~ 20%
        • Delírium (a kórházba kerültek között) ~ 15%
        • Szorongásos zavarok ~ 11%
        • Alvási zavar ~ 30-60%
        • Alkohol, gyógyszer túlzott használata ~ 17%
        • Demencia – az Alzheimer-kór gyakorisága 65 év felett 5 évente megduplázódik. A WHO Demencia Jelentése szerint 2010-ben 7,7 millió új demencia eset volt, ez négy másodpercenként egy új beteget jelent. Tekintettel a társadalmak globális elöregedési folyamatára 2050-re az újonnan diagnosztizált betegek száma elérheti akár az évi 24,6 millió főt. Ez azt jelenti, hogy 646 millió új eset lesz az elkövetkező 40 év során, amihez hozzáadódik a jelenlegi 36 millió ismert demens beteg.

        Gyógyszerfüggőség, egy alábecsült veszély


        A gyógyszerek csillapítják a fájdalmat, gyógyítják a betegségeket, de függőséget is okozhatnak. Sok gyógyszerfüggő nincs is tisztában káros szenvedélyével. A tabletta- és gyógyszerfüggőség sokszor mellőzött téma. Pedig Európa szerte emberek millióit érinti. A gyógyszerfüggők többsége altató- és nyugtatófüggő, de más gyógyszerek vonatkozásában is kialakulhat függőség. Gyógyszerfüggőség, egy alábecsült veszély>>

        Az idősödés önmagában nem betegség, és mégis:

        • Növekszik az orvoshoz fordulás száma, a kórházban töltött időszak, és nő a gyógyszerfogyasztás is.
        • Az idősödéssel gyakoribbá válnak bizonyos betegségek. (E betegségek nem az öregedés miatt alakulnak ki, hanem az adott szervek, szervrendszerek kóros elváltozásai miatt)
        • Különösen súlyos problémát jelentenek a krónikus betegségek. Az idősek 85 százaléka legalább egy krónikus betegségben szenved.
        • Az idősödéssel mindinkább megjelenik az ún. „5I”: immobilitás, inkontinencia, instabilitás, intellektuális hanyatlás és az iatrogenia (magából a gyógyító tevékenységből származó ártalom: betegség, maradandó károsodás stb.)
        • Az öregedés során növekszik az esélye a sérüléseknek, a nem fertőző betegségeknek, a szegénységnek, a társadalmi elszigeteltségnek, a mentális betegségeknek, és a bántalmazásnak.

        Van tehát dolga, felelőssége a pszichiátriának, annak ellenére, hogy az öregedéssel kapcsolatos problémák kezelése, megoldása nem egyedül az egészségügy feladata, hiszen ez csak társadalmi szintű összefogással oldható meg. (Az általános felelősségvállalásról, az MPT állásfoglalásban tette közzé elképzeléseit és véleményét (ld. melléklet))

        Vannak azonban a szakmának lehetőségei is, mind az idősebbek ellátása, mind az általános ellátás területén. Megszületett a szakemberek és a minisztérium által készített Mentális Egészség Szakpolitikai Programja (MESZP), ami a korábbi Lelki Egészség Országos Programja (LEGOP) helyébe lép, és ami célzottan és vállaltan kizárólagosan az egészségügyi ellátás feladatait fogja össze a mentális egészség területén.

        A lehetőségek bővülését jelenti, hogy a Nyírő Gyula Kórházban létrejött az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, ahol több országos feladatot ellátó betegellátási, kutatási és szervezési feladatokat ellátó egység jött létre.

        A nehézségek mellett vannak dicsekvésre alapot adó eredményeink is: az öngyilkosságok aránya 1983-tól (45.3/100.000 fő) napjainkig megfeleződött (2012-ben 23.5/100.000 fő). A sok vizsgált és ismert tényező között ez mindenképpen a depressziós betegek ellátásának javulásával, így a pszichiátriai ellátás ezen területen történő javulásával függ össze.

        További érdekesség, hogy a Thomson-Reuters elemzése szerint a magyarországi összes tudományág közül az űrkutatás és a pszichiátria emelkedik ki. A tudományos publikációkat „mérő” impakt faktorok szerint 2005 és 2009 között a világátlagot a magyar pszichiátria 38%-al múlja felül, az űrkutatás 50%-al.

        A hazai clinical medicine (klinikai orvoslás) 18%-al van az átlag fölött, de például az immunológia 32%-al, a Neuroscience+Behaviour pedig 14%-al van az átlag alatt. Összességében elmondható, hogy az összes orvostudományi ág közül e szempontból a pszichiátria/pszichológia áll a legjobban.

        (Magyar Pszichiátriai Társaság)

         

        Módosítva: 2013.10.10 20:11, Megjelenés: 2013.10.10 20:11
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Tudásteszt

        Tudásteszt

        WEBBeteg

        Ön mennyit tud a vitaminhiány tüneteiről? Tesztelje tudását!

        Szürkehályog-műtét

        Szürkehályog-műtét

        Szponzorált tartalom

        Fájdalommentesen kezelhető a szürke hályog és visszaállítható a látásélesség. (x)

        Lekerültünk az öngyilkossági statisztikák éléről

        Az öngyilkossági statisztikákban hosszú ideig az elsők között szerepelt hazánk, ám a legutóbbi adatok azt mutatják: világszinten már nincs az első tízben, illetve az európai országok között az első háromban Magyarország.

        Az autista gyermekeknek felnőttkorukban is boldogulniuk kellene

        A magyar oktatásban sajnos nincs egységes, kidolgozott integrációs és oktatási-nevelési terv egyes, sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésére. Így minden iskola úgy integrálja például az autista tanulóit, ahogyan tudja és ahogyan akarja.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.