Demencia és étkezés: megoldások táplálkozási nehézségek esetére

Dr. Veress Dóra
szerző: Dr. Veress Dóra és Irinyi-Barta Tünde - WEBBeteg összeállítás
frissítve:

A szellemi leépülés előrehaladásával egyre nagyobb gondot jelent a betegek táplálása. Az agyban található idegsejtek károsodásával elvész az evőeszközök használatához szükséges motoros koordináció, csökken az étvágy, majd a nyelési folyamatok zavara miatt egyre nehezebb lesz a betegek táplálása, ami rengeteg odafigyelést és türelmet igényel a hozzátartozóktól és az ápoló személyzettől.

Nagyon egyszerű, de fontos lépés, hogy az evéshez használt edények és evőeszközök megfelelően legyenek megválasztva. Érdemes olyan kést és villát választani, aminek jól megragadható nyele van, így nem csúszik rajta a beteg keze, vagyis könnyebben tudja irányítani a mozgatását. Segíthet, ha a tányér alá csúszásgátló alátétet teszünk, illetve a későbbiekben a tányérokat mélyebb, öblösebb edényekre cseréljük. Üvegpohár helyett érdemes füles bögrét adni, amit könnyen meg lehet fogni.

A szellemi hanyatlás első jeleként nehézkessé válik az evőeszközök megfelelő használata, és így a kulturált ékezés. Az önbecsülés megtartása érdekében javasolt a lehető legtovább engedni, hogy az idős ember egyedül táplálkozzon. Ebben segítséget nyújthat, ha olyan ételeket készítünk, amiket nem kell késsel felvágni, vagy kézzel is megfogható szendvicseket, falatkákat, mártogatós ételeket tálalunk.

Az idősek szomjúságérzete csökken, demencia esetén pedig szinte teljesen megszűnik az igény a folyadékivásra. Kínáljuk gyakran (óránként) vízzel a beteget, és adjunk neki magas víztartalmú ételeket (például dinnye, uborka, levesek, pudingok).

Nyelési nehézség esetén tanácsok a félrenyelés elkerüléséhez

A későbbiekben, amikor nehézkessé válik a nyelés (dysphagia, nyelési nehézségek), akkor ajánlott kerülni az olyan ételek fogyasztását, melyeket könnyű félrenyelni. Így olajos magvakat, mogyorót, magvas gyümölcsöket, pattogatott kukoricát, kekszet, kettős állagú ételeket (például húsleves tésztával, ahol a lé és a szilárd rész egyszerre van jelen) ne adjunk a betegnek a félrenyelés miatti tüdőgyulladás (aspirációs pneumónia) kockázata miatt.

Kezdetben ajánlott az ételt katonákra vágni, majd a nyelészavar előrehaladtával darálni, pürésíteni azokat. Javasolt áttérni a puha ételek felszolgálására, így több tojást, sajtot, joghurtot érdemes becsempészni a menübe.

A gyümölcsöket meghámozva, kockákra vágva érdemes adni, a későbbiekben pedig turmixot lehet belőlük készíteni.

A tiszta víz félrenyelése a leggyakoribb eset. Ma már gyógyszertárakban kaptaóak speciális por alakú sűrítőanyagok, amelyekkel a vizet vagy teát zselés állagúvá tehetjük, így biztonságosabban nyelhető az ital.

További körülmények, amikre fontos odafigyelni!

Mindig meg kell győződni arról, hogy az étel hőfoka megfelelő legyen. Erre ezért van szükség, mert a szellemi leépülés során elvész a hőmérséklet megítélésének képessége, és az idős emberek nem érzik az ételek valódi hőfokát, ezért könnyen megégethetik a szájukat.

Tompulhat az ízérzékelés is, ami étvágytalansághoz vezethet. A túlzott sózás helyett használjunk intenzív zöldfűszereket (pl. bazsalikom, kapor, rozmaring), hogy az ételek ízletesebbek legyenek.

Segítsünk az étkezés kivitelezésében!

Az idős betegek néha nagyon lassan esznek és elfelejtik a szájukba tenni a következő falatot. Ilyenkor finoman noszogatni kell őket az étkezés folytatására. Ez lehetőleg szóban történjen, egyszerű utasítások adásával. Pl. fogja meg a kanalat, tegye a tésztát a kanálba, stb. Ha a verbális utasításokra nem reagálnak, akkor meg lehet érinteni a kezüket vagy az állukat, és ezzel jelezni, hogy mit szeretnénk. Ha így sem halad megfelelő ütemben az evés, akkor át kell venni a kanalat és meg kell etetni a beteget.

Fontos, hogy ameddig csak lehet, hagyjuk a beteget önállóan vagy minimális segítséggel táplálkozni. Ez jót tesz az önértékelésének és megtartja azt az érzést, hogy képesek önmaguk ellátására, így meg tudják őrizni függetlenségüket.

Figyeljünk oda a változásokra!

Ha a beteg hirtelen fogyni kezd, minden étkezésnél köhög, vagy tartósan elutasítja az ételt, konzultáljunk kezelőorvossal, ugyanis ilyen esetben speciális, magas kalória- és fehérjetartalmú orvosi tápszerek bevezetése válhat szükségessé a leromlás megakadályozására.

Tovább

Dr. Veress Dóra, pszichiáterIrinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember

Forrás: WEBBeteg összeállítás
Szerzőink: Dr. Veress Dóra, pszichiáter és Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest

Cikkajánló

Demencia
A demenciát, vagyis a szellemi leépülést sokan az öregedés természetes velejárójának tekintik, tévesen. Napjainkra bebizonyosodott, hogy igen magas életkorban is lehet friss a gondolkodása az időseknek, ezért a szellemi képesség romlását mindig ki kell vizsgálni és kezelni kell.