Dr. Forgács Attila: Az emberi faj hajlama és őstudattalan túlélési technikája a túlevés
frissítve:
Jól tudjuk, hogy sajnos nem minden étel egészséges, amit a reklámokban látunk, de a fejlődés is kezdetét vette a helyes táplálkozás irányába. Dr. Forgács Attila, gasztropszichológussal az eddigi életútjáról, valamint az evéssel kapcsolatos pszichés mozgatórugóinkról beszélgettünk.
| Dr. Forgács Attila |
| Életútját nagyban meghatározta édesapja, dr. Forgács Andor belgyógyász főorvos korai halála. Nem csupán azért, mert így idő előtt kellett szembenéznie a nagybetűs élet kihívásaival, és különféle munkákat elvállalnia itthon vagy épp a tengerentúlon, hanem azért is, mert hosszú utat járt meg, amíg visszatért diákéveinek színhelyére, Debrecenbe, ahol egyetemi tanulmányait is végezte. Nem sokkal ezután kiváló minősítéssel doktorált, amit a klinikai szakpszichológusi diploma megszerzése során is megtartott. Dr. Forgács Attila a PhD. tudományos fokozatot is ekként szerezte meg, majd 2005-ben a Pécsi Tudományegyetemen habilitált. Dolgozott szexuálpszichológusként, a gyermekágyas anyák lélekgyógyításában, a hospice mozgalomban, de a pszichoonkológia is a hivatása része volt, miközben neves szaktekintélyekkel dolgozott és alkotott megannyi maradandó értéket. A klinikai szakpszichológus, egyetemi docens, hallgatóinak a legnagyobb odaadással, tudással adja át tapasztalatát, tudását. |
- Édesapád neves belgyógyász főorvos volt, akit sajnos korán elveszítettél. Miként hatott a gyermek-és fiatalkorodra, a későbbi életedre?
- Természetesen a gyermekkor adja meg mindenki sorsának az alaptónusát. Két epizód jut eszembe. Apám egy pici faluban volt körzeti orvos. Én magamtól jártam óvodába, illetve jártam volna, ha bizonyos kalandok el nem sodornak. Az óvoda felettébb unalmas volt, és ebben egyetlen társam, Zsiga értett egyet. A mai napig ő a legjobb barátom, bár több mint ötven éve semmit nem tudok róla. A vele átélt tiltott kalandozások a mai napig meghatározóak. Mindig a szélen lenni, mindenhonnan kiszakadni, nem hagyni, hogy a körülmények benyeljenek.
A másik meghatározó élmény, hogy apám volt a sportorvosa az akkor magyar bajnok Debreceni Dózsa kézilabda csapatnak. Olyan idolok árnyékában nőttem fel, mint a világválogatott Varga Pista, aki olyat tudott, ami se előtte, se utána senki. Az én generációm Varga Pista akart lenni, ha nem is a kézilabdában, hanem a maga szakterületén.
- Gasztro-, szociális-, szexuális-, klinikai szakpszichológusként is elismert szakember vagy. Melyik szakterület áll a legközelebb hozzád?
- Nem tudom elválasztani ezeket. Amikor az evés vagy a szülés, esetleg a haldoklás lélektanával foglalkozom, akkor egyszerre vagyok klinikus, szociálpszichológus és piackutató. Az is kikerülhetetlen, hogy a fogantatásról, a születésről, az evésről vagy a haldoklásról beszéljek, amikor, amikor szociálpszichológiát vagy politikai pszichológiát oktatok az egyetemen. Nem felülni egyetlen trendre sem, nem válni szakbarbárrá, ez a hitvallásom. Nem hagyom, hogy bármely ideológia, divat vagy korszellem benyeljen. Mindig ki kell tudni szállni. A peremről minden másképpen néz ki. Az igazán új dolgok ott keletkeznek, ahol nézőpontok, diszciplínák, iskolák és kultúrák találkoznak.
- Szexuálpszichológusként is gyakoroltad a hivatásodat. Milyen esetekre emlékszel szívesen, melyek megoldásában sikerrel zárultak az esetek?
- A Debreceni Női Klinikán a pszichológusokhoz kerültek a funkcionális szexuális zavarok. Számos nőgyógyászati panasz mögött valamilyen társkapcsolati zavar, esetenként szexuális diszfunkció (is) meghúzódott. Debrecenben annak a pszichoszomatikus teamnek a tagja lehettem, amit Dr. Prof. Szeverényi Péter mesterem jegyzett. Ha nem is kapott ez túl nagy médianyilvánosságot, a nyolcvanas évektől ez a műhely közismert volt európai szakmai körökben. Nemcsak az együttszülés bevezetése, hanem számos más egyéb családközpontú szülészeti eljárásmód bevezetése kötődött ide. A nőgyógyászat területén a pszichoonkológiai mozgalomba, valamint a bontakozó hospice ellátásba kapcsolódtunk az elsők között. Szinte senki nem emlékszik már rá, de 1992-ben a Debreceni Szülészeti Klinikát tüntette ki elsőként a WHO Bababarát kórház címmel Európában. Két évvel később lehetőséget kaptam, hogy a pszichológusképzésben is részt vegyek.
- A cívisvárosból indultál, és amíg a sikeres hivatásodat kialakítottad, némi vargabetűt is megtettél az út során
- A karrierem látszólag nem volt egyenes. Az élet számos területén kipróbáltam magam, felsorolni is nehéz lenne. Voltam ószeres, élelmiszerlaboráns, taxisofőr, műtőssegéd a Honvéd Kórház Traumatológiáján, gipszkartonozó New Yorkban, Chicagoban nappal könyvtáros, éjszaka pincér, Los Angelesben piackutató, építettem az M1-es autópályát 1978-ban, és voltam rakodómunkás a Traubisoda üzemben. Közel sem a teljesség igényével soroltam fel a különböző alkalmi munkámat, miközben haladtam előre az utamon. Egyik sem volt zsákutca. Vallom, hogy a pszichológia csak részben tanulható könyvekből. A hiteles pszichológiához kell a hús-vér, izzadságszagú élményanyag, tapasztalások sora.
- Neves szakemberekkel dolgoztál együtt: Polcz Alaine, Kopp Mária, Bagdy Emőke, Muszbek Katalin, Lampé László. Kitől, mit kaptál útravalóul?
- Kellenek a mesterek és a példaképek. Polcz Alaintől, a polczalainséget tanultam. Prof. Dr. Bagdy Emőke volt a doktori disszertációm témavezetője. Akkoriban még mindenki megpróbált lebeszélni arról, hogy gasztropszichológiával foglalkozzak, kivéve Emőkét. A doktori disszertációmat aztán Kopp Mária egy az egyben közölte egy önálló kötetben 1991-ben. Ez végleg megpecsételte a sorsom. Tudtam, hogy ezután csak az evés lélektanával fogok foglalkozni. A közelmúltban jelent meg „Az evés lélektana” című könyvem harmadik, bővített kiadása.
Ezt olvasta már? Élelmiszer-függőség - Mit lehet tudni a betegségről?
- Az étkezési zavarok lelki hátteréről Chicagóban is tanultál, képezted magad ebben a témakörben. A főbb kérdéseid, hogy miért eszik, iszik az ember akkor is, ha nem éhes, nem szomjas.
- Épp 33 éve kaptam ösztöndíjat az USA-ba Dr. Szathmáry Lajos professzortól, aki a NASA gasztronómiai tanácsadójaként azt a tubusos ételt keverte ki, amit az ember 1969-ben először a Holdon evett. Szathmáry Lajos professzor rendelkezett a világon legnagyobb - 43 ezer kötetes -, gasztronómiai könyvtárával. Azonban ez akkor még nem tartalmazott egyetlen könyvet sem az evés lélektanáról, pedig az ételnek tápértékén túl jelentős érzelmi és szociális értéke is van.
| A fogyasztói társadalom étkezési szokásai |
| Az étkezési szokások, a túlevés, s ennek testi-lelki következményei, közel három évtizede foglalkoztatja a klinikai szakpszichológust. Az egyik sikerkönyve, „Az evés lélektana”, nemrégiben jelent meg újra a könyvesboltok polcain, de egyetemi oktatóként, valamint a közönségtalálkozókon, előadásokon is „tükröt tart” hallgatóságának a fogyasztói társadalom étkezési szokásairól, ami lélek közérzetére is jelentős hatással van. Vajon természetes-e, ha a kisgyermek vagy épp a kamasz csak a kedvére való ételeket hajlandó megenni? Milyen következményekkel járhat, ha a szülők nem fordítanak kellő figyelmet gyermekük kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozására? Az időben történő felismerés, a helyes és következetes szülői étkezési szokás jó irányba fordíthatja a csemete evési kultúráját. Miért is olyan veszélyes a túlevés, az elhízás, a helytelen, rendszertelen, netán pótcselekvésként beiktatott étkezés? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ dr. Forgács Attila gasztro-, és klinikai szakpszichológussal, egyetemi docenssel. „Az evés lélektana” című könyve, lassan három évtizede jelenik meg folyamatos frissítésekkel a könyvesboltokban. |
- Tudsz hathatós segítséget adni a bajban lévőknek, az elhízott, kritikusan túlsúlyos pácienseknek?
- Fogyasztói társadalomban élünk, aminek lényege a fogyasztás, a túlfogyasztás, a még több fogyasztás. A leggyakoribb társadalmi üzenet manapság: „Vegyed, egyed, fogyaszd, halmozd fel, használd, dobd el!” A fogyasztói társadalom a vágyakat mindig eggyel magasabbra tűzi, mint ami a realitás. Mindig van eggyel nagyobb, jobb és újabb. Sosem élt még az emberiség ekkora bőségben, és nem is volt ennyire depressziós, mint most. A túlfogyasztás testi leképződése az elhízás. Igen, persze, hogy szeretnénk lefogyni. Meg is találják a vállalkozások ezt a társadalmi vágyat. Összegyűjtöttem 1200 különféle hazai fogyókúra hirdetést az elmúlt húsz évben. Nincs még egy eszme, szolgáltatás, vagy termék, amit ennyiféleképpen tudnának eladni. Ráadásul a két társadalmi utasítás egyszerre szólít fel cselekedetre: „Egyél és fogyj!” Az ilyen ellentmondó utasítást nevezik kettős kötésnek, ami csak összezavart viselkedéshez vezethet. Olyan, amikor a macskát Sicc-nek hívják. A szaporodó evészavarok az evésre vonatkozó kaotikus társadalmi felszólításokból erednek szerintem.
- Hol rontják el a szülők a gyermekeik helyes táplálását, és hol rontják el a saját étkezési szokásaikat?
- Az elhízás össztársadalmi tendencia a fogyasztói társadalmakban. Egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban híznak el az emberek. Habár kétségtelen, a szülőknek nagy a felelőssége, mégsem lehet egyszerű élelmezéstechnikai malőrnek tekinteni a túlevést. Az emberi faj hajlama és őstudattalan túlélési technikája a túlevés. Evolúciós és civilizációs tapasztalat, hogy addig kell enni, amíg van, mert a gyakori éhínségeket az éli túl, aki tartalékolt. A civilizáció az elmúlt 60 évben tette lehetővé a tömeges és tartós élelmiszerbőséget. Ez az idő azonban nem volt elég az adaptáció és a zárt viselkedési automatizmusok megváltoztatásához. Belénk égett, hogy a kríziseket éhínség követi, és krízis mindig van. A tartós bőség a folyamatos krízissel szükséges a tömeges túlevéshez.
- A most újra megjelent könyved borítóján egy olyan Vénusz alak szerepel, aki szinte minden ma élő nő rémálma. Bizonyára nem véletlen.
- A tudatos vágy az, hogy legyünk optimális súlyúak. A realitás az, hogy folyamatosan hízunk. Eszik bennünk egy én-idegen tudattalan erő. Ő a könyvem borítóján szereplő Willendorfi Vénusz. Ugyanis a paleolitkori művészet egyetlen témája és vágya a bőséges evés. Erről tanúskodnak a barlangrajzok, és az eddig megtalált több mint kétszáz kövér női szobor. Az ősünk semmi egyebet nem tartott ábrázolásra méltónak. Lehet kellemetlen szembesülni a tükörrel és a testalkatunkkal. A könyvem sem ígér kellemes perceket, vigasztaló mondatokat, sokkal inkább kellemetlen szembesülést tudattalan őserőinkkel. Meg kell ismerni, érteni és szelídíteni a kimondatlan (tudattalan) impulzusainkat. Egyébként sosem lesz racionális kontrollunk felettük. Nem lehet megúszni, ha változtatást szeretnénk. Az elhízás alattomos folyamat. Nem a nagy ünnepek alkalmával hízunk el, akkor csak túlesszük magunkat, és azt meg is érzi a gyomrunk.
- Miért nem válik be a legtöbb fogyókúrás technika, készítmény?
- A probléma az, hogy a fogyókúrás technikák azonnali eredményt ígérnek, ami drasztikus kalóriamegvonást jelent, amit viszont a lelkünk jól ismer, és riasztja a bennünk élő Willendorfit, hogy itt van az éhínség, tessék mobilizálni a túlélési automatizmusokat, vagyis: „Tessék enni!” A fogyókúrákat követő éven belül a visszaesés valószínűsége – fogyókúrás technikától függően -, 40- 95 százalék. Ez a jól ismert jojózás.
Ezt olvasta már? Egészséges fogyás jojó effektus nélkül
- Jól ismert, frappáns mondattal lepted meg olvasóidat az egyik legnagyobb közösségi oldalon, ami azóta szájról szájra terjed.
- Igen, ezt ősidők óta, több generáció megtapasztalta. „Azt mondta az anyukám, akkor kapok édességet, ha mindent megeszek.” A korai evési szokások meghatározóak, az ember azt szereti enni, amit az anyja gyermekkorában elé tett. A probléma az, hogy nem az élettani igényeink szerint, hanem a félelmeink alapján etetnek. Itt is igaz, attól tartanak, hogy jön az éhínség. Megfigyelhetjük a nagymamák unokát tömő magatartását, vagy akár azt, hogy a kétnapos ünnepek előtt hogyan ürülnek ki a boltok polcai. Mindent vesznek, visznek, vásárolnak az emberek, mintha éhínség következne. A gyermek sem mindig akkor kap enni, amikor éhes, és nem akkor fejezi be, amikor jóllakott, hanem az étkezési tanácsadók, konyhai mérlegek, reklámok, az előző generációk sanyarú tudattalan éhségfélelmei, és egyéb külső tényezők vették át az evésszabályozás szerepét az élettani éhségjelek helyett. Újra meg kellene tanulnunk, hogy mikor vagyunk éhesek, és fel kellene fedezni a teltség jeleit.
- Mi a kedvenc ételed, s milyen ételek mellett voksolsz?
- Az anyám főztje a legjobb, mindegy, mit készít. A világ bármely pontjáról képes vagyok hazajönni érte.
Tovább A hörcsög-modell: stressz és súlygyarapodás
Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró
