Hogyan éljük túl a kéthetes várakozást a beültetés után egy lombikprogramban?

Két hét, amikor az ember a remény és a kétségbeesés között vívódik. Az egyik pillanatban úgy érzi, hogy sikerült, hiszen látta, ott van, behelyezték, csak "meg kell tartani", a következőben pedig elbizonytalanodik, mi van, ha nem sikerült? Először is egy ilyen helyzetben mindkét érzés valid, a kimenetelt pedig nem feltétlen befolyásolják az érzéseink.

Miért nehéz?

A lombikprogram során az embrió beültetését követő 10-14 nap a várakozás időszaka, ugyanis ezután derül ki általában egy vérvétel során, hogy a beültetés vajon sikeres volt vagy sem. Ez az időszak azonban akármennyire is nyugodtnak kellene, hogy legyen, valójában igencsak stresszes és megterhelő tud lenni akkor is, ha ilyenkor már meglehetősen keveset tehetünk a siker érdekében. Hiszen a munka oroszlánrésze el van végezve: a hormonkezelésnek vége, a petesejtet leszívták, a hímivarsejttel megtermékenyítették és az embriót beültették, azaz már tényleg „csak” a várakozás maradt. De vajon biztos, hogy ez a könnyebbik része?

Kontroll vagy elengedés?

Valójában ez az időszak egy igencsak kontrollvesztett állapot, ami miatt nehéz is meghatározni, hogy hogyan viszonyuljon hozzá az ember. Ha túl nagy elvárásokat fogalmazunk meg, pl. nyugodtnak kell lennem, hogy sikerüljön, az nem túl szerencsés, hiszen ki az, aki nem izgulja ilyenkor halálra magát?!

Ebben a helyzetben az izgalom egy teljesen normális érzés. Egy fontos vizsga vagy állásinterjú előtt sem elvárható az embertől, hogy ne legyen ideges, különösen akkor, ha nagyon szeretné megkapni a munkát. Aki belevág egy lombikfolyamatba, az több mint valószínű, hogy nagyon vágyik egy kisbabára. Éppen ezért valószínűleg sem a túlzott kontroll (egész nap feküdni, csak jó dolgokat enni, éjjel-nappal meditálni), sem pedig a teljes elengedés (futóedzés, hajnalig tartó bulizás) nem lesz célravezető. Általában az orvosok is azt javasolják, hogy az ember élje a megszokott, normális életét, ahogyan ez a természetes úton történő fogantatásnál is történik, és kerülje a nehéz súlyok emelését, valamint lehetőleg ne most készüljön maratont futni.

Optimizmus vagy pesszimizmus?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen legyen az ember hozzáállása, de egyértelmű válasz erre sem lesz. Ha az ember esetleg már több sikertelen beültetésen is túl van, jó eséllyel már a skála mindkét oldalát jól ismeri egészen a „biztos nem sikerült” érzéstől kezdve a „most érzem, hogy sikerültig”. Sokan azt vallják, hogy a pozitív hozzáállás bevonzza a pozitív eredményt, mások pont a pesszimista gondolatok által kívánják megóvni magukat a csalódástól. Érdemes talán egy kicsit átkeretezni magunkban, azaz nem attól fog sikerülni, hogy pozitívan gondolkodunk. Viszont az optimizmus által kitartóbbak leszünk, a hála gyakorlásával javul a közérzetünk, az erősségeinkre való fókusz pedig növeli a teljesítményt, azaz ha hiszünk benne, hogy valami sikerülhet, több követ fogunk megmozdítani a siker elérése érdekében.

Tippek a „túléléshez”

Megtalálni az egyensúlyt

Van, aki erre az időszakra szabadságot vesz ki, ami pihenés szempontjából jó, de a gondolataink viszont folyamatosan pörögni fognak, ami sokkal nehezebb akkor, ha nincs dolgunk. Az se szerencsés, ha a munkában épp erre az időszakra esik a legnagyobb hajtás. Ideális esetben törekedjünk arra, hogy legyen dolgunk, programjaink, de biztosítani is tudjuk a megfelelő alvásmennyiséget, pihenést, étkezést.

Találni valami „kontrollt”

Igazából teljesen mindegy, hogy mi az, amiben kontrollt élhetünk meg, de a kontroll segíthet abban, hogy ebben a borzasztóan bizonytalan helyzetben találjunk magunknak valamiféle kapaszkodót. Ez lehet az, hogy minden nap beveszem a vitamint vagy hormont, amit felírtak, ehetek ananászt, ha azt olvastam, hogy ez jót tesz, továbbá csinálhatok beültetést segítő meditációt vagy stresszcsökkentő légzőgyakorlatokat is. A lényeg az, hogy valami olyan legyen a kezünkben, ami rutin és rendszeresen elvégezhető. Ebben segít a progreszteron is, amit általában felírnak, és ami minden nap egy dolog, amit azért teszek, hogy a babám megmaradjon.

Stresszcsökkentés

Gondolkodjunk el azon, hogy bizonyos helyzetekben, hogyan szoktuk csökkenteni a stresszt! Meditáció, naplóírás, mozgás, kilépés a helyzetből, egy tartalmas baráti találkozó, egy romantikus mozi a párunkkal? Nyilván, ha eddig a futás volt az eszközünk erre, akkor most ne azt csináljuk, de el lehet menni egy nagyot sétálni. Ha amúgy csokit ennénk, akkor valószínűleg egy kis édességtől nem fog összeomlani az egyébként tudatosan kidolgozott termékenységet segítő diétánk. Ha félünk, konzultáljunk dietetikussal, hogy mi fér bele és keressünk egészségesebb alternatívát. Egy szelet csoki nem ér annyit, hogy közben a bűntudatunk az egekbe vigye a szorongásszintünket. Ugyanakkor kis meditáció sosem lehet káros, ahogy a szeretteinkkel töltött idő sem.

Egy csöpnyi örömforrás

Keressünk erre az időszakra valamit, ami örömforrás lehet a számunkra. Ez lehet egy régóta vágyott kozmetikai kezelés vagy egy régóta szerveződő baráti összejövetel. De akár tárgyi dolgokkal is jutalmazhatjuk magunkat, pl. egy új ruha vagy egy jó könyv igenis örömforrás lehet a számunkra, ami nem mellesleg a figyelmünket is elterelheti egy időre.

Ne legyünk teljesen egyedül!

A babáért való küzdelem sokszor nagyon magányos tud lenni, hiába vesz ebben részt legalább két ember. Sok nő érzi úgy, hogy ugyan ott van a párja, mégis sok minden van, amit egészen egyszerűen a másik fél biológiai okokból, de képtelen átérezni. Egy kis szúrás a hasban, a mellek érzékenysége, a hányinger mind-mind olyan tünet, amit akár pszichésen is produkálhat az ember, és hiába nem akarja észrevenni, akaratlanul mégis folyamatosan ezt monitorozza. Csak egy nő, aki volt már ebben a helyzetben, tudja átérezni azt, hogy milyen az, amikor az ember rettegve megy el pisilni, nehogy valami olyat lásson, amit nem akar.

Sokan ilyenkor bezárkóznak, ami nem is feltétlen baj, hiszen van, akinek erre a befelé figyelésre van szüksége ahhoz, hogy egy élet megfoganhasson benne. Ám ha úgy érezzük, ez nem esik jól, akkor segíthet, ha van olyan barátunk vagy akár egy pszichológus, akivel tudunk ezekről a kétségekről, érzésekről beszélgetni. Egy független szemlélő olykor nagyon nagy segítség lehet, mert a társunk maga is küzd a félelmével, aggodalmával, ami akaratlanul még nagyobb terhet tehet a nőre (meg kell felelnem neki is).

Tesztelés: igen vagy nem?

A legtöbb klinikán a beültetés után körülbelül 10 nappal van egy úgynevezett béta-hCG vérvétel, amiből meg tudják állapítani a korai terhességet, azaz hogy hogyan sikerült a beültetés. Az internetes fórumokat böngészve gyakran látjuk, hogy a nők arról vitatkoznak, mikor is érdemes tesztelni, hányadik naptól látszik, valós-e az az eredmény. Itt azért nehéz eldönteni és nagyon egyéni, hogy kinek, mi a megnyugtató.

Van, aki annyira stresszel, hogy még egy negatív eredmény is „segítség”, mert így a bizonytalanságnak (és reménynek) vége, kezdődhet a feldolgozás és az újratervezés. Mások viszont szeretik azt az érzést, hogy ők most lehet, hogy terhesek, amit az angolban a beültetés után a PUPO kifejezéssel szoktak illetni, azaz „pregnant until proven otherwise” (terhes, amíg nem bizonyítják be az ellenkezőjét). Így ők nem szívesen mennek a dolgok elébe, akármennyire is nyilván kíváncsiak.

Mindenki döntse hát el eszerint maga, hogy mi az, ami számára megnyugtatóbb. Az orvosok sokszor óvva intenek az otthoni teszteléstől, mert ez valójában nem 100%-ig biztos eredmény, ahogyan a vérvétel előtti vérzés megjelenése sem jelenti azt, hogy egészen biztosan nem volt sikeres a beültetés.

Remény

Rengeteg pozitív, csoda történet kering az interneten és valószínűleg a közvetlen környezetünkben is. A YouTube tele van olyan igaz történetekkel, ahol ismert vagy akár ismeretlen emberek mesélik el az ő babához vezető útjukat. Eltérő és ingadozó az, hogy ezek a történetek mennyire hatnak inspirálóan, illetve ellenkező esetben mennyire telítődünk velük és érezzük azt, velünk ez úgysem fog megtörténni. Mégis, néha engedjünk be néhány ilyen történetet, mert az anyaság érzése nem akkor kezdődik, amikor a baba konkrétan kibújik belőlünk, hanem már jóval korábban. Az anyaság egy folyamat, ami már a fogantatás előtt elkezdődik, azaz mindenki, aki épp egy meddőségi folyamatban vesz részt, valójában már az anyaság felé vezető (olykor kicsit kacskaringósabb) úton jár.

Ez is érdekelheti A lombik utáni várandósség félelmei: megvan, de vajon meddig?

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus