Endometriózis: a hajlambetegség

MTI-Press
megjelent:

Endometriózis - orvosi szaknyelven így ismert az a betegség, amelyről főként az utóbbi években esik több szó.

Régebben is tudtak róla az orvosok - mondja Fülöp István, a Róbert Károly magánklinika meddőségi részlegének vezető főorvosa -, de mivel a diagnosztikai lehetőségek, az eljárások és a technikai fejlettség nem volt olyan fokon, mint ma, nehezen ismerték fel ezt a betegséget. Maguk az érintett nők sem tudták és többnyire ma sem tudják, hogy panaszaik, tüneteik miből adódnak. A

hogy a főorvos kifejti, az endometrium a méh belső falát borító szövet, amely a menstruációs ciklus során minden hónapban felépül, majd leválik. Endometriózis esetében hasonló szövet található méhen kívül is, főként a hasüregben, és ez a méhen kívüli szövet is leválik a menstruációs ciklus során, gyakran belső hasüregi vérzést, gyulladást okozva, amely végső soron meddőséghez is vezethet.

A főorvos "hajlambetegségnek" nevezi az endometriózist, amely a szülőképes nők esetében 10-30 százalékban okozhat meddőséget, tehát mindenképpen foglalkozni kell vele.

Elöregedő világunkban, amikor egyre kevesebb gyermek születik, nem véletlen, hogy ez a betegség egyre inkább a figyelem középpontjába kerül - hangsúlyozza. - Egyébként is kellemetlen és különféle veszélyeket rejtő kórról van szó, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy meddig szenved a páciens a fel nem ismert és kezeletlen kór fájdalmaitól, valamint a bizonytalanságtól.

Gyógyítható az endometriózis

Szerte a világon többmillió nő szenved endometriózisban, ami egy fájdalmas és gyakran meddőséget okozó kórkép. A betegség kezelése igen sok mellékhatással jár, ám egy új műtéti eljárás megszűnteti a menstruációkor jelentkező heves fájdalmakat. Új eljárás az endometriózis gyógyítására

Gyakran 6-7 év is eltelik, mire diagnosztizálják az orvosok, addig a páciens vizsgálatok során vesz részt, még az is előfordul, hogy kiveszik az epehólyagját, petefészkét, le kell mondania a gyermekáldásról, holott az endometriózis, ha időben felismerik, gyógyítható.

Figyelmeztető jelzések

A betegség tüneteit sorolva felhívja a figyelmet arra, hogy azok meglehetősen jellegzetesek, görcsös menstruáció, haspuffadás, fájdalmas szexuális élet, deréktáji fájdalmak, székrekedés, hasmenés, fáradékonyság kíséri a kórt - ezek tehát figyelmeztető jelzések. De olyan esetekről is tudnak az orvosok, amikor a páciensnek egyáltalán nincsenek panaszai, semmi rendellenest nem tapasztal, csak éppen nem esik teherbe, és a meddőségi vizsgálat során derül ki, hogy endometriózis áll fenn. Hogy mi az összefüggés e betegség és a meddőség között, arról a következőket mondja Fülöp István:

Gyakran keletkeznek a kór következtében összenövések, amelyek a petevezetékben elzárják a szabad utat, azon kívül olyan folyadék termelődik, amely gyulladásokat okoz, főként a kismedencében, rontja a spermium minőségét, akadályozza a méh normál működését, az úgynevezett pulzációs mozgást. Mindez elég ok arra, hogy az egyébként szülőképes nő meddővé váljon. Gyógyulás után viszont a nők képesek teherbe esni, erre igen sok példa van.

Nincs garancia arra, hogy nem újul ki

A főorvos tájékoztatása szerint a felismert endometriózis eredményesen gyógyítható a nemzetközileg elfogadott protokoll alapján, lézersebészeti eljárással, amelyet intézetükben sikerrel gyakorolnak.

A kezelés módja a betegség stádiumától függ, valamint a nő családtervezési szándékától. Arra sajnos nincs garancia, hogy ez a kór nem újul ki, a tünetek visszatérhetnek, bár a modern terápia, a műtét után javasolt kiegészítő eljárások, a speciális diéták, tornák, akupunktúrás és pszichoterápiás eljárások mellett a tünetmentesség, a kedvező állapot fenntartása egyre inkább biztató eredményeket mutat.

A szakértő aláhúzza, hogy a terhesség és a szoptatás alatt nem újul ki a betegség, de ha ezek a hormonhatások elmúlnak, akkor a hajlam ismét megjelenik, mint ahogy a betegség is kiújulhat.

Március első hete világszerte - nálunk is - az endometriózis hete. A kezdeményezés célja, hogy egyre többen felismerjék és gyanakodjanak, ha endometriózisra utaló tüneteket észlelnek - páciensek és orvosok is -, és hogy ne váljon emiatt meddővé egyetlen szülőképes, gyermeket akaró nő se.

Endometriózis - Tudta?

A női meddőség leggyakoribb okai között a petevezető károsodása, elzáródása, az endometriózis, a peteérés rendellenességei, a prolaktin szint emelkedése, a policisztás ovarium szindróma kialakulása, a korai menopauza, a jóindulatú méhüregi fibroidok, és a kismedencei összenövések szerepelnek. A női meddőségről bővebben

(MTI-Press)

Cikkajánló

Endometriózis
Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méh nyálkahártyája a méhen kívül máshol is megtalálható a szervezetben. Számos kellemetlen panasz mellett a meddőség egyik gyakori oka is lehet.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

Budai Endokrinközpont - Dr. Koppány Viktória, endokrinológus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit, Dr. Farkas Ágnes
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.