Soványság és korai menopauza

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos frissítve:

Sok nő és még több fiatal lány törekszik modellalkat elérésére. Azonban a soványságnak számos hátránya is van.

A hiányos táplálkozás felborítja a hormonháztartást, aminek negatív következményei még évtizedekkel később is érződnek: A sovány nők és mindazok, akiknek testsúlya tinédzserként vagy harmincas éveikben a normál érték alatt volt, gyakran korábban lépnek be a menopauzába, mint a normál testsúlyúak. Erre a megállapításra jutottak svéd tudósok.

„A korai menopauza a szív- és érrendszeri betegségeknek, valamint számos egyéb egészségügyi problémának, úgymint a kognitív képességek hanyatlásának, a csontritkulásnak (osteoporosis) és a korai halálnak a megemelkedett kockázatával jár együtt” – hangsúlyozza Kathleen Szegda, a tanulmány első szerzője a Massachusettsi Egyetemről. A sovány nőknek ezért idejében beszélniük kell orvosukkal a lehetséges kockázatokról.

Menopauza már 40 évesen

Szegda és csapata vizsgálatában közel 80 ezer nő vett részt, akikkel kétévente kitöltettek egy-egy egészségi állapotukra és testsúlyukra vonatkozó kérdőívet, valamint fiatalkori testsúlyukat illetően is adatokat gyűjtöttek tőlük. A kutatókat elsősorban a testtömegindex (BMI) érdekelte. Azonban az adatelemzés során más, az egészségi állapot szempontjából szintén meghatározó tényezőket is figyelembe vettek, így például azt, hogy az adott alany dohányzik-e vagy sem.

A következő eredményt kapták: Azoknak a nőknek, akik életük során bármikor soványak voltak, tehát volt az életükben olyan időszak, amikor BMI-jük 18,5 alatt volt, 30%-kal nagyobb az esélyük a 45 éves kor alatt bekövetkező korai menopauzára, mint azoknak, akik normál testsúlyúak, vagyis BMI-jük 18,5 és 22,4 között van. Ezenfelül azt is kimutatták, hogy a dohányzás és a soványság kombinációja a ciklus korai elmaradásának valószínűségét még további 10%-kal növeli.

Ez a cikk is érdekelheti 10 tipp a dohányzásról való leszokáshoz

A normál testsúly az ideális

A kutatók egész pontosan a 18 és 35 éves korban mérhető testsúly befolyását vizsgálták. Az eredmény ijesztő: Azok a nők, akiknek 35 éves korukban 18,5 alatti a BMI-értékük, 59%-kal nagyobb valószínűséggel lépnek idő előtt a menopauzába.

Hasonlóan jelentős befolyással bír a fiatalkori testsúly is. Azoknak a nőknek, akiknek 18 évesen 17,5 vagy annál is kevesebb a BMI-jük, a normál testsúlyúakhoz viszonyítva 50%-kal nagyobb valószínűséggel marad el korán a ciklusuk.

A kutatók azonban kiemelték, hogy a tanulmányuknak van egy gyengesége, ugyanis lehetséges, hogy a vizsgálatokban részt vevő sovány alanyok némelyikénél valójában nem a menopauza kezdődött el, hanem csupán ideiglenesen kimaradt a menstruációjuk a túlságosan alacsony testsúlyuk miatt.

Vannak még megválaszolatlan kérdések

„A korai menopauza pontos okait még nem sikerült kideríteni. A vizsgálatunk eredményei azonban arra utalnak, hogy a soványság nagymértékben befolyásolja, hogy mikor következik be a menopauza” – mondja Szegda. Ismert tény, hogy a csekély testsúly megzavarja a hormonháztartást. Ennek gyakori következménye a menstruáció elmaradása és a meddőség. A nagyon sovány embereknél a stresszhormonok szintje is gyakran emelkedett. Korábbi tanulmányok szerint ez szintén hozzájárulhat a menopauza korai bekövetkezéséhez. „További vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy megértsük, mi az pontosan, ami a korai menopauza kockázatát növeli” – teszi hozzá a kutatónő.

Minden nő belép a változókorba

Egyszer minden nő belép a változókorba. Ám az, hogy ez kinél mikor következik be, egyénenként változó. Általában az 50. életév környékén jelentkezik a menopauza. Ha a petefészkek ösztrogéntermelése megszűnik, az különféle testi változásokkal jár együtt: a menstruáció elmarad és a csontritkulás fokozódik. Ezenfelül sok nő szenved hőhullámoktól, alvászavaroktól, hüvelyszárazságtól, depresszív hangulattól és súlygyarapodástól.

Korai menopauzáról akkor beszélünk, ha a petefészkek működése 40 éves kor előtt megszűnik. A korai menopauza bizonyos betegségek megnövekedett kockázata mellett lelki megterhelést is jelent, különösen azoknak a nőknek, akik még gyermeket szerettek volna szülni.

Tovább Nem tudok hízni - Mi okozhatja a soványságot?

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; NetDoktor.de
Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Endokrinközpont - Dr. Koppány Viktória, endokrinológus
Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit
Budai Endokrinközpont - Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.