• Férfi inkontinencia - egy kicsit más szemmel

        Szerző: WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

        Az inkontinencia manapság már a férfiak körében is egyre gyakrabban megjelenő probléma, amely jelentős hatással lehet az egyén életminőségére. A legtöbben azonban nem szívesen beszélnek róla, hajlamosak eltitkolni, és még mindig meglehetősen tabutémának számít, így nem ritkán pszichológiai distressz, szorongás és depresszió is társul hozzá.

        Átkeretezés - Nézzük más szemmel!

        Sajnos már maga az „inkontinencia” vagy „vizelettartási probléma” is meglehetősen szerencsétlen, negatív hatású elnevezés, hiszen előbbi túlságosan idegen, míg utóbbi a kisgyermekkorba való visszafejlődést sugallja. Sokszor azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy az inkontinencia nem jár fájdalommal, nem az életet veszélyeztető állapot és egy komoly műtéten (pl. prosztataeltávolítás) átesett személy számára talán ez a legkisebb járulékos veszteség, ha az egészségét egyébként visszakapta. Ráadásul, fontos megemlíteni, hogy az inkontinencia sok esetben megfelelő életmóddal, táplálkozással, tornával, higiéniai szabályok betartásával kezelhető. Emellett ma már kifejezetten férfiak számára is létezik olyan betét vagy eldobható alsónadrág, ami biztonságos, kényelmes és észrevehetetlen.

        Ez a cikk is érekelheti Önt! Inkontinencia férfiaknál - Mi történik, ha orvoshoz fordulunk panaszunkkal?

        Hirdetés

        Miért tekintik a férfiak tabunak?

        A nők sokkal inkább képesek természetesen kezelni az inkontinenciát, hiszen a menstruációnak köszönhetően gyakorlatilag a serdülőkortól a menopauzáig hozzá vannak szokva, hogy havonta egyszer betétet vagy tampont viseljenek. Ez azonban általában sem a sportban, sem egyéb fizikai vagy társas aktivitásban nem korlátozza őket.

        A férfiaknak viszont ez sokkal inkább egy új helyzet, ezért sokan egyfajta tragédiaként, szorongással élik meg, amihez az is hozzájárul, hogy úgy érzik, a férfiasságuk került veszélybe. De mit jelent az, hogy férfiasság? Bár a kérdésre valószínűleg nem létezik egyértelmű válasz, mégsem valószínű, hogy az határozná meg, hogy hord-e valaki betétet vagy szokott-e néha sírni. A legtöbb nő számára a férfiasság inkább olyan tulajdonságokban nyilvánul meg, mint az intelligencia, a határozottság, a becsületesség vagy az udvariasság, ami független az inkontinencia meglététől.

        Merjünk beszélni róla!

        Bár éppen a fentiek miatt a problémát sokan magukban tartják és senkinek sem mernek beszélni róla, mégis az egyik legfontosabb, hogy az illető ne maradjon egyedül a kérdéseivel, feszültségeivel. Mindenekelőtt elengedhetetlen a megfelelő szakember, azaz orvos felkeresése, hiszen elképzelhető, hogy a hólyagprobléma könnyedén kezelhető. Ezenkívül a házastárs bevonása is fontos, hiszen a némaság a házastársi kapcsolatra is negatív hatással lehet. Sok feleség a férfi távolságtartásának okát magában keresi, így számukra felszabadító lehet, ha kiderül, hogy nem erről van szó, míg egy megértő társ támogatása a férfi számára is megkönnyebbülést hozhat.

        A kontroll visszaszerzése

        Az inkontinenciával való szembenézés azért is nehéz, mert valójában ez egy kontrollvesztett állapot, mely a vizelés feletti kontroll elvesztésében nyilvánul meg. Ugyanakkor abban, hogy a probléma megoldódjon vagy legalábbis javuljon a helyzet, már igenis van szerepe az embernek, ahogy abban is, hogy az élet egyéb területein átvegye vagy éppen fenntartsa a kontrollt. Az inkontinenciával küzdő személyek általában ugyanúgy megtarthatják a pozíciójukat a munkahelyükön, továbbra is beleszólhatnak a gyermeknevelésbe vagy a költségvetési kérdésekbe otthon, azaz a beosztott, főnök, férj és apa szerepek továbbra is megmaradnak.  

        A társas aktivitás fontossága

        A férfi vizelettartási probléma egyik leggyakoribb velejárója, hogy az ezzel szembesülő személy gyakran szociálisan inaktívvá válik és kerüli a társas eseményeket, ezáltal próbálva megelőzni az esetleges „baleseteket”, kellemetlen helyzeteket vagy gyakori WC-használatot. Ezeknek a személyeknek így mind az életminőségük, mind a pszichológiai jóllétük sokkal rosszabb, mint azoknak, akik nem félnek kimozdulni otthonról. Bár tény, hogy az inkontinenciával küzdőknek érdemes minden helyzetben felkészültnek lenniük, pl. többet járni mosdóba, gyakrabban cserélni a betétet vagy az alsónadrágot, ám ennek ellenére ugyanúgy képesek teljes életet élni, mint egyéb társaik, azaz munkába járni, baráti összejöveteleken részt venni vagy esetlegesen sportolni. Köztudott tény, hogy a közösségi programokon való részvétel és a szociális háló, nemcsak a mentális problémák tekintetében védőfaktor, hanem szoros kapcsolatban áll a fizikai egészséggel és az élettel való elégedettséggel is. Így az egyik legfontosabb, amit a testi és lelki egészségéért valaki tehet, az az aktív, társas életre való törekvés.

        Olvasson tovább! Hogyan kezelhető a férfi vizelet inkontinencia?.

        Lőrincz-Erdélyi Krisztina pszichológusForrás: WEBBeteg
        Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

        Módosítva: 2019.05.30 16:05, Megjelenés: 2019.05.30 16:05
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Bepisil, rohan a WC-re

        Bepisil, rohan a WC-re

        Dr. Sándor György

        Hogyan előzhetők meg a húgyhólyag és az alsó húgyutak funkcionális zavarai?

        Nátha kisbabáknál

        Nátha kisbabáknál

        Szponzorált tartalom

        A nátha a legkisebbek esetében különösen gyakori betegség. Mit tehetünk? (x)

        Férfi inkontinencia - egy kicsit más szemmel

        Az inkontinencia manapság már a férfiak körében is egyre gyakrabban megjelenő probléma, amely jelentős hatással lehet az egyén életminőségére. A legtöbben azonban nem szívesen beszélnek róla, hajlamosak eltitkolni, és még mindig meglehetősen tabutémának számít, így nem ritkán pszichológiai distressz, szorongás és depresszió is társul hozzá.

        Nem csak a műtét segíthet a vizelettartási problémákon

        A vizelet inkontinencia hátterében számos probléma állhat, de bármi is a kiváltó ok, egy biztos: ahhoz, hogy a tünetek enyhüljenek, az izomzat eredeti állapotának visszaszerzésére is törekedni kell. A kismedencei izmok edzése egyáltalán nem olyan egyszerű, mint sokan gondolják, de megvan már a módszer, ami segíthet a vizelettartási problémákon - mondja Dr. Pácsa Szilvia, a Belvárosi Orvosi Centrum nőgyógyász szakorvosa.

        A férfi inkontinencia érzelmi hatásai

        A 60 év feletti férfiak közül csaknem minden ötödiket érinti a vizelet inkontinencia. Ez nagyon sok embert jelent, ám ennek ellenére valószínűleg Ön sem tud olyanról, aki ezt bevallotta volna.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.