H1N1 járvány - Kik betegszenek meg Magyarországon?

Szerző: Független Hírügynökség

A 46. héten 172-en kerültek kórházba influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt közülük 15 embert kezeltek intenzív osztályon, súlyos légzési elégtelenség miatt 8 betegnek lélegeztető gépre volt szüksége.

32 százalékkal nőtt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók aránya november 9-e és 15-e között az egy héttel korábbihoz képest, tehát a 46. héten a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján a becslések szerint 22 100 influenzaszerű fertőzés fordult elő, ami országos járványt jelent - többek között ez derül ki az Országos Eoidemiológiai Központ (OEK) jelentéséből.

H1N1-kérdőív
Új influenzára utalnak a tünetei? Mit tegyen, ha igen? Tesztünk segítségével közelebb kerülhet a megoldáshoz.
Válaszoljon a kérdésekre!

A laboratóriumba küldött mintákból 134 esetben igazolták a világjárványt okozó A(H1N1) vírust, ezekkel együtt Magyarországon már 481 a bizonyított újinfluenzás esetek száma.

A legtöbb megbetegedés Pest megyében és Budapesten fordult elő: ezerből 6,4 illetve 5,4 ember fordult orvoshoz. A leginkább Heves megyében terjedt a vírus: az előző heti több mint háromszorosára nőtt az influenzások száma.

A 46. héten 172-en kerültek kórházba influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt közülük 15 embert kezeltek intenzív osztályon, súlyos légzési elégtelenség miatt 8 betegnek lélegeztető gépre volt szüksége.

A fertőzöttek életkorok szerint

További cikkek az új influenzáról

A betegek 29,1 százaléka 0-14 éves gyermek, csaknem negyede (23,5 százalék) 15-24 éves fiatal, ötöde (19,5 százaléka) 25-34 éves volt, a 35-59 évesek aránya 22,2 százalék, míg a 60 éven felülieké 5,7 százalék körül alakult.

35 óvodából és iskolából érkezett influenzajárványról jelentés az ÁNTSZ intézeteihez (19 általános iskola, 11 óvoda, 3 középiskola, 2 vegyes iskola).

Az intézmények 43 százaléka fővárosi volt, 5-5 intézmény Pest és Fejér megyei volt.

Az érintett óvodákban és iskolákban a megbetegedési arány 11-94 százalék között változott, az átlag 50-60 százalék volt.

Két gyerek került kórházba. A nagyarányú megbetegedés illetve a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása miatt 5 intézményben rendelt el az intézmény vezetője saját hatáskörében óvodai, iskolai szünetet.

Az OEK összegzésként megállapítja, hogy a 46. héten Magyarországon országos, mérsékelt influenza járvány alakult ki.

A világjárványt okozó H1N1 vírustól a 46. héten megerősített 134 új esettel együtt összesen bizonyítottan 481 ember fertőződött meg, közülük 7-en haltak meg.

(FH)

Módosítva: 2009.11.19 19:04, Megjelenés: 2009.11.19 19:04
Címkék: H1N1, Járvány
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Anafilaxiás sokk Anafilaxiás sokk

Milyen tünetekről ismerhetjük fel? Mit tegyünk anafilaxiás sokk esetén?

ÁNTSZ: egyre több az influenzás...

Az előző héthez képest több mint 50 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, s további betegekben a vírust is...

H1N1 - Természetes módszerek a...

A H1N1 típusú influenzavírus igencsak népszerű téma mostanában. Sokan állnak ki a védőoltás mellett és ellen, a napi hírekben rengeteget hallunk a...

10 dolog, mellyel növeli a H1N1...

Akár úgy dönt, hogy beoltatja magát, akár úgy, hogy mégsem, fontos tudni, mivel előzheti meg a szezonális influenza vagy a H1N1 fertőzés...

H1N1 - A járvány terjedése...

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentése szerint a 48. héten a következő módon alakult az új influenzás...

Az Ön orvosa felismeri a H1N1-et?

A WHO kiadványa szerint a H1N1 egyik tünete a magas láz, ám ezt a legújabb vizsgálati eredmények alapján a Lancet című orvosi lap cáfolja. Őket...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.