Évekkel előre jelezheti a krónikus betegséget a lelassult növekedés

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Bizonyos betegségeket, például a súlyos pajzsmirigy-alulműködést, az agyalapi mirigy daganatát, de akár a cöliákiát is 1,5-2 évvel korábban, jóval a tünetek jelentkezése előtt diagnosztizálni lehetne a gyermekek testmagasságának évenkénti követésével - hívta fel a figyelmet Dr. Luczay Andrea az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi adjunktusa.

A gyermek endokrinológus elmondta: a szükséges szűrővizsgálatok nagy részét a házi gyermekorvosok is kérhetik, a terápia pedig az esetek egy részében endokrinológus által felírt növekedési hormonpótlást jelent.

A gyermekgyógyászatban minden paraméternek életkorra, nemre specifikus normál értékei vannak, így van ez a testmagassággal is. A gyermek testmagasságát, illetve annak időbeli alakulását az úgynevezett növekedési grafikonon (percentilis görbe) követik, és ez alapján állapítják meg, hogy a gyermek növekedési üteme mennyiben tér el az átlagostól – magyarázta Dr. Luczay Andrea. A normál testmagassághoz képest életkoronként és nemenként változó mértékű eltérés megengedett.

Az alacsonynövésre legtöbbször a védőnői, óvodai, iskolai vagy házi gyermekorvosi szűrővizsgálatokon derül fény

De olyan is előfordul, hogy a gyermek nagyobb közösségbe kerülésekor a szülőben merül fel, hogy a gyermek túl alacsony a társaihoz képest. Az egyetemi adjunktus hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a szülők is ismerjék a percentilis görbét, az évenkénti követés azonban nem az ő feladatuk. Mint elmondta, az alapellátásban a házi gyermekorvosnak, illetve védőnőnek kellene nyomon követnie a görbét egészen a növekedés lezárulásáig. Mindez azért fontos, mert a növekedési ütem lassulásából krónikus állapotokra lehet következtetni, bizonyos betegségeket akár másfél-két évvel a tünetek jelentkezése előtt ki lehetne szűrni.A kivizsgálás minden esetben az alapellátásban, a házi gyermekorvos rendelőjében kezdődik, aki először a szülőket kérdezi ki, egyebek mellett a terhességről, a szülésről, valamint az életkörülményeikről. Utánajárnak, hogy van-e a gyermeknek ismert krónikus betegsége, és a szülők testmagasságát is ellenőrzik. Ezután következik a gyermek részletes vizsgálata, amikor az alacsonynövés hátterében esetlegesen meghúzódó betegségeket keresik.

Ezen vizsgálatok egy része (vérkép, máj- vesefunkció, pajzsmirigyfunkció) szintén történhet a házi gyermekorvos hatáskörében, míg a további vizsgálatok: növekedési hormonhiány igazolása, nemi hormon vizsgálatok, kromoszómavizsgálat már az endokrinológusok hatáskörébe tartozik. Az alacsony növés kivizsgálásához hozzá tartozik még a csontok érettségét, a csontkort megállapító kéz röntgen, illetve betegség specifikusan további kiegészítő vizsgálatok (hasi ultrahang, agyalapi mirigy MRI stb.) végezhetők el.A növekedési elmaradás miatt elvégzett vizsgálatok során fény derülhet krónikus betegségekre, ilyenek például a szív-, tüdő-, vese-, idegrendszeri betegségek, ezenkívül az olyan gyomor- és bélrendszeri rendellenességekre melyek felszívódási zavart okoznak, például a cöliákia. Utóbbi néha hamarabb megmutatkozik a növekedés lassulásában, mint hogy hasfájást, puffadást, hasmenést, fogyást okozzon – figyelmeztet Dr. Luczay Andrea.

Hozzátette: az alacsonynövés létrejöttéhez a nagyon súlyos pajzsmirigy alulműködés, a kizárólag lányokat érintő genetikai betegség, a Turner-szindróma, továbbá az agyalapi mirigyben termelődő növekedési hormon hiány is hozzájárulhat. A túl alacsony testmagasság érintheti még azokat, a méhen belül elmaradt növekedésű csecsemőket is, akik a várandósság ideéhez képest túl kicsi hosszal vagy súllyal születettek. Ezeknek a csecsemőknek kétéves korukig utol kell érniük magukat, ám az esetek 10 százalékában ez mégsem történik meg, és ilyenkor számukra is kivizsgálás, és szükség esetén növekedési hormon kezelés javasolt.

A terápia módját mindig az alacsonynövés hátterében meghúzódó ok határozza meg

Amennyiben például pajzsmirigy alulműködésre derült fény, akkor azt kell célzottan kezelni, ha a háttérben a növekedési hormon alacsony szintje igazolódott, akkor megfelelő kivizsgálást és indikációt követően növekedési hormonpótlás javasolható.
A növekedési hormonpótlásától a szülők egy része fél, az egyetemi adjunktus azonban hangsúlyozta, mellékhatásoktól nem kell tartani, hiszen ilyenkor – az inzulinkezeléshez vagy a pajzsmirigyhormon pótlásához hasonlóan – csupán a hiányzó mennyiségű növekedési hormont kapja a szervezet. A kezelés akár plusz 10-12 centimétert is jelenthet felnőttkorban, a terápiát azonban mindenképpen fontos még a serdülőkor vége előtt elkezdeni, mert a csontosodás befejeződésével a gyógyszeres kezeléssel már nem lehet eredményt elérni.

Dr. Luczay Andrea hozzátette: a növekedési elmaradás hátterében nem lehet egyetlen okot megnevezni, de az biztos, hogy a szülők dohányzása, alkoholfogyasztása, az édesanya, majd később a gyermek rossz táplálkozása növeli a kockázatot.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Budai Endokrinközpont - dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus
WEBBeteg - Dr. Ács Júlia, Dr. Árki Ildikó
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.