• Miért szükséges a fogszabályozás?

        Szerző: Oxygen Medical - Dr. Ameri Sahar, fogszakorvos

        A fogszabályozás célja nem kizárólag a fogak, a fogsor esztétikájának a kialakítása, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése, amelyek a fogak és az állkapocs rendezetlen helyzete miatt is kialakulhatnak.

        Bár a fogszabályozás bármely életkorban képes szebbé tenni egy mosolyt, mégis létezik egy optimális időszak a kezelés megindítására. Az ebben az életkorban elkezdett szabályozás garantálja ugyanis, a legjobb eredményt, valamint a legkevesebb ráfordított időt és költséget. A részletekről dr. Ameri Sahar, fogszakorvos beszélt.

        Fontos a jó kapcsolat és a megelőzés

        Mindenképpen érdemes ellátogatni a fogorvosi rendelőbe 3-4 éves kor körül, bár vannak gyerekek, akiket már 1 éves korukban elvisznek a szüleik ismerkedni. Ebben az életkorban még nem törnek elő a maradandó fogak, vagyis nincs szükség beavatkozásra, így pedig a kicsik bátran ismerkedhetnek a környezettel.

        Ezt olvasta már? A fogkő következményei

        Hirdetés

        Ha évente egyszer így megjelenünk a fogorvosnál, aki még ellenőrzi is a fogak állapotát, a gyerek nem fog félni, mire valóban szükséges lehet egy-egy beavatkozás. Hiszen a félelem egyik leggyakoribb oka, hogy csak akkor megyünk fogorvoshoz, amikor már problémánk van, és rá vagyunk kényszerítve.

        Vagy éppenséggel nem tudunk semmit a kezelésről és az ismeretlentől félünk. Éppen ezt kell elkerülni a gyerekeknél.

        Így egyrészt nem kapcsolnak a rendelőhöz rossz élményeket, másrészt a prevencióval meg is előzhetünk későbbi problémákat, és a szakember nyomon követheti a végleges fogsor kialakulását. Ezzel a „trenírozással”, a gyerekek hozzászoktathatók a rendszeres fogorvosi ellenőrzésekhez, és jó kapcsolat alakulhat ki a fogorvos és köztük.

        Vagyis ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek egész életében olyan szép legyen a mosolya, mint háromévesen, a legjobb, ha már ekkor elkezdünk barátkozni a fogorvossal, és rendszeres ellenőrzéseken veszünk részt.

        Ezt olvasta már? Gingivitisz (fogínygyulladás)

        Az ideális életkor: 7-8 év

        Az ajánlások szerint, az első fogszabályozási vizsgálatnak meg kell történnie, amint az első ilyen jellegű problémát észleljük, és ez nem lehet később, mint 7-8 éves korban.

        Ilyen kis gyerekeknél nem feltétlenül szükséges maga a beavatkozás, de az alapos vizsgálat, előre jelezheti a legideálisabb kezdési időpontot.

        A korai fogszabályozási vizsgálat, emellett feltárja az addig esetleg láthatatlan problémákat, és nagyobb esélyt biztosít a hatékony kezelésre.

        A körültekintő beavatkozás, pedig nem csak akut problémákon segít, de megelőzi azok későbbi súlyosbodását is. Ha mégsem szükséges a kezelés, a fogszabályozó szakorvos csupán nyomon követi a fogak helyzetét, és csak akkor avatkozik be, amikor muszáj.

        Mindezek tükrében azért is ideális a 7-8 éves életkor, mert addigra kinőnek az első maradandó őrlőfogak, és stabilizálódik a hátsó harapás.

        Így a szakorvos gondosan feltérképezheti az első-hátsó, és az egyes oldalsó fogak egymáshoz való viszonyát. Ekkor kiderülhet például, hogy a már kibújt metszőfogak esetleg túlharapást, nyitott harapást, fogtorlódást, vagy a mosolygásnál túlzottan kilátszó ínyt okoznak. Az időben történő beavatkozás, azonban növeli a csodás fogsor kialakulásának esélyét.

        Ezt olvasta már? A fogszuvasodás okai

        Melyek a korai beavatkozás előnyei?

        • Helyet csinál a torlódó kinövő fogaknak.
        • Kialakítja az arc szimmetriáját az állkapocsra gyakorolt hatás által.
        • Elkerülhetővé teszi a kiálló első fogak okozta traumát.
        • Megtartja a még ki nem bújt fogaknak a helyet.
        • Elkerülhetővé teheti a foghúzást.
        • Csökkenti a fogszabályozó szükségességének esélyét.

        Kinek szükséges a fogszabályozás?

        fogszabályozás célja nem kizárólag a fogak, a fogsor esztétikájának a kialakítása, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése, amelyek a fogak, és az állkapocs rendezetlen helyzete miatt is kialakulhatnak.

        A rendellenes harapásnak pedig hatása van a rágásra, a fogmosásra, a mosoly megjelenési formájára, és arra, milyen érzést kelt bennünk a fogsorunk.

        A kusza fogakat ugyanis sokkal nehezebb alaposan tisztítani, aminek következményeként megjelenthet a fogszuvasodás és az ínybetegségek.

        A kiálló fogak könnyebben letörhetnek, a keresztharapás pedig, rossz irányú növekedést és egyenetlen fogsort eredményezhet.

        A nyitott harapás miatt, kialakulhat a nyelvlökéses nyelés és egyes beszédhibák. Mindez azonban megelőzhető az időben elkezdett, és szakszerű fogszabályozási vizsgálattal és kezeléssel.

        Töltse ki tesztünket! Ön is éjszakai fogcsikorgató?

        (Oxygen Medical - Dr. Ameri Sahar, fogszakorvos)

        Módosítva: 2020.08.12 03:06, Megjelenés: 2017.07.02 03:17
      • Cikkajánló

        2-es típusú diabétesz

        2-es típusú diabétesz

        F. Zs., fordít

        A 2-es típusú cukorbetegség új rizikófaktorait azonosították. Lássuk, mik is ezek!

        Ismeri Ön a kullancsokat?

        Ismeri Ön a kullancsokat?

        WEBBeteg

        Ön mit tud a kullancsokról? Töltse ki tesztünket és ellenőrizze tudását!

        Szájhigiénia és termékenység - Hogyan függ össze?

        A legújabb kutatások szerint az orális egészség befolyásolja, hogy egy nő mennyi idő múlva esik teherbe, a férfiaknál pedig a fogínybetegségek és a fogszuvasodás gyenge minőségű spermiumokat eredményez.

        Fogfájás a koronavírus-járvány idején

        A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020. március 17-től visszavonásig határozatban tiltja meg a nem sürgős fogászati beavatkozások elvégzését a fogászati szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók számára. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arról az RNDentist számolt be.

        A fogszabályozás esztétikai eredménye áldozatot kíván

        A fogváltás után kuszán növő maradó fogakat rendszeresen fogszakorvossal kell ellenőriztetni. Nem csupán azért, mert a cseperedő diákot tinikorában zavarni fogja a ferde fogsora, és nem szívesen mosolyog, nem artikulál rendesen, szorongást okozhat neki a társai gúnyolódása, hanem azért is, mert fogainak romlása, szuvasodása is hamarabb bekövetkezik a torlódások miatt.

        Fogszabályozás: nem csak hiúság

        Fogazatunk fontos szerepet játszik életünkben. Befolyásolja arcunk harmóniáját, beszédünk és artikulációnk módját, mimikánkat és egyéni kisugárzásunkat is.

        Mi a jó fogszabályozás titka?

        A fogakat nem csak gyerekkorban érdemes szabályoztatni, felnőttként is esztétikusabbá tehető a mosoly, kiküszöbölhetők a rendellenességek. Dr. Ameri Sahar, fogszabályozó szakorvos szerint az eljárás akár a fogvesztést is megelőzheti.

        A szép mosolyért: Felnőttkori fogszabályzás

        Felnőttként fogszabályzót szeretnék. Érdekelnek a választási lehetőségek: külső, belső, éjszakai, bracketek, részletfizetés stb. Felhelyezés előtt kötelező a foghúzás? – Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Fogszabályzóval speciálisan kell fogat mosni

        Sokaknál szinte divatcikknek számít a fogszabályzó, mióta kiderült, hogy a fogakat felnőttkorban is érdemes szabályozni. Dr. Ameri Sahar, az Oxygen Fogászat szakorvosa, esztétikai fogászati specialista ugyanakkor a szükséges szájhigiéniára hívta fel a figyelmet.

        Tények a fogszabályozásról, nem csak gyerekeknek

        Mikortól és meddig érdemes szabályoztatni a fogakat? Miért van különös jelentősége a szájhigiéniának a fogszabályzás során? Ezekre a kérdésekre válaszolt dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszakorvosa, esztétikai fogászati specialista.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.