Engedélyezték az emlékeztető oltást az 5 és 11 év közöttieknek

Szerző: MTI

Az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) engedélyezte a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni emlékeztető oltás alkalmazását az 5 és 11 év közötti korosztály számára.

A Pfizer által a múlt hónapban közzétett adatok azt mutatták, hogy 36-szor több - az omikron variáns semlegesítésére képes - antitestet termelt a szervezete annak a gyermeknek, aki megkapta a harmadik oltást, mint annak az 5 és 11 év közötti fiatalnak, aki csak két oltást kapott. "Ezek az adatok is megerősítik a vakcina harmadik dózisának jelentőségét a vírus elleni magas szintű védelem fenntartásában ebben a korcsoportban" - írta közleményében az amerikai vállalat. A Pfizer szerint a fiatalok "jól tolerálták" a vakcinát és nem tapasztaltak esetükben biztonsági kockázatokat.

Annak ellenére, hogy az egészségügyi szakemberek többször is felhívták a figyelmet az emlékeztető oltások beadásának fontosságára, sokan közülük úgy gondolják, hogy kevés szülő él majd a mostani lehetőséggel. Ezt támasztja alá az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közelmúltban közölt adata is, amely szerint az 5 és 11 év közötti gyermekek mindössze 28 százaléka kapta meg az első két oltást.

Az 5 év alatti gyermekek oltása továbbra sem engedélyezett

A szakértők kiemelték, hogy bár a statisztikák szerint a Covid-19 kevésbé okoz súlyos megbetegedéseket a gyermekeknél, de náluk is előfordulhatnak súlyos esetek, sőt halálesetek is. Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiájának (AAP) adatai szerint a gyermekeknél előforduló, koronavírushoz köthető megbetegedések 0,1-1,5 százaléka vezetett kórházi kezeléshez.

"Az adatok ugyan azt mutatják, hogy a Covid-19 általában kevésbé súlyos a gyermekeknél, mint a felnőtteknél, az omikron hullám következtében több gyerek is megbetegedett és kórházba került, illetve hosszabb távú hatások is jelentkeztek náluk - írta keddi közleményében Robert Califf, az FDA egyik biztosa. Califf hozzátette: a védőoltás továbbra is a leghatékonyabb módja a koronavírus elleni küzdelemnek.

Az 5 év alatti gyermekek oltása továbbra sem engedélyezett az Egyesült Államokban. Mindez júniusban változhat, ugyanis az FDA tanácsadó bizottsága akkor tárgyal majd a legfiatalabb gyermekek esetleges oltásának engedélyezéséről.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) kedden azt jelentette, hogy a szövetségi kormányzat lehetővé teszi, hogy minden egyes amerikai háztartás ingyen megrendelhessen egy, otthoni öntesztelésre alkalmas gyorstesztet. A gyorstesztet kormányzati honlapon lehet rendelni, és a posta szállítja ki. Az NPR megjegyezte: az elmúlt két hétben megnőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma, és emelkedett a kórházi kezelésre szoruló betegek lélekszáma is.

(MTI)

Koronavírus: fontos tudnivalók

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A-vitamin és terhesség A-vitamin és terhesség

Mind a hiánya, mind a túlzott bevitele magzatkárosító hatású lehet.

A változékony időjárás hatásai A változékony időjárás hatásai

Fronthatások, nyári meleg - Minden korosztály szervezetének megterhelő.

Emelkedik a szennyvizek koronavírus...

A kommunális szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagban emelkedést mutat.

Koronavírus - 3042 új fertőzött és...

Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 411 804 fő, közülük 6 198 798 fő a második, 3 884 105 fő a harmadik, 305 216...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Meddig maradhatnak fertőzőképesek a...

Vajon mennyi ideig marad(hat)nak fertőzőképesek a koronavírusos emberek? A tudományos módszerekkel erre vonatkozóan összegyűjtött adatokat vesszük...

Amit a koronavírus...

A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően....

A koronavírus-fertőzés és a vakcina...

Sokakban felmerül a kérdés: mi vált ki erősebb, hatékonyabb immunválaszt, a koronavírus-fertőzés által kiváltott, vagy a védőoltás által...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Védőoltás, antitest kezelés...

Érdemes pár fogalmat tisztázni, hogy az információáradatban ne vesszünk el, a koronavírussal kapcsolatban sem. A koronavírus kapcsán is többféle...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.