Indiai variáns: 2,61-szer fertőzőbb, az Egyesült Királyságban ismét nő az esetszám

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az először Indiában azonosított - B.1.617.2 jelzésű, azaz delta - koronavírus-variánssal való megfertőződés növelheti a kórházba kerülés kockázatát, hangsúlyozzák a brit egészségügyi hatóság képviselői. A delta-esetek 73 százaléka a nem vakcináltak körében fordul elő.

Az angol közegészségügyi intézet (Public Health England (PHE)) szakértői a napokban arról beszéltek, hogy a ma hozzáférhető (korai) evidencia azt sejteti, hogy az Angliában korábban detektált vírustörzsekkel összehasonlítva, ez jelentősen megnöveli a fertőzöttek kórházi ápolásának szükségességét.

A közegészségügyi intézet arra is felhívja a figyelmet, hogy több adatra van szükség. De első megfigyeléseik szerint a B.1.617.2 (azaz „delta”) variáns jóval nagyobb valószínűséggel okoz súlyos betegséget, mint az Egyesült Királyságban korábban domináns „alfa” (B.1.1.7 ). – Csaknem 40 ezer (38.805) angliai eset elemzése alapján arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy az újabb variánssal fertőzöttek az infekciót követő 14 napon belül, csaknem háromszor (2,61-szer) nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ápolásra, összehasonlítva a korábbi változat okozta következményekkel – figyelembe véve az életkort, nemet, rasszhoz való tartozást és a vakcinálási státuszt is.

A legutóbbi héten mintegy 278 delta-variánssal fertőzött került kórházi sürgősségi osztályra szerte a királyságban, közülük 94 embert azonnal fel is kellett venni. Néhány adat, hogy képbe kerüljünk a növekedést illetően: előző héten 201 delta-variánsos kereste föl a sürgősségit, akkor 43 volt az azonnali osztályra fektetés – a PHE által közölt adatokból az is kiderül, hogy „a kórházba fölvettek többsége nem volt beoltott”.

Az említett adatok ismeretében súlyos kérdések merülnek fel a kormányzati tervekkel kapcsolatban: sor kerülhet-e június 21-én a koronavírus-járványra vonatkozó még fennálló korlátozások megszüntetésére. Az eredeti tervek szerint erre készültek a hatóságok, de mára elbizonytalanodtak.

Napjainkban ismét egyre több a koronavírusos eset Angliában. A pozitív tesztet produkáló emberek száma elérte az utóbbi 6 hét folyamán mért legmagasabb csúcsot.

Új koronavírussal fertőzöttek napi esetszáma az Egyesült Királyságban

A megelőzésben a vakcináé a főszerep

Nyilvánvaló továbbra is, hogy „az oltások vannak fékező hatással a vírus terjedésére, mindaz, ami ma zajlik, azt igazolja, hogy a megelőzésben a vakcináé a főszerep” – hangsúlyozza Meaghan Kall, a PHE epidemiológusa. Az intézet adatai szerint a delta-esetek 73%-a a nem vakcináltak körében fordul elő – összehasonlításképpen tegyük ide: a mindkét oltást megkapottaknál ez az arány 3,7%. Ehhez hasonló adat, hogy azok körében, akik teljesen oltottak voltak, a megerősítetten delta-eseteknek csak 5%-át (7 fertőzöttet) kellett hirtelen, egyik napról a másikra váratlanul kórházba szállítani, és 2 haláleset fordult elő.

Aggasztó a helyzet

A PHE adataiból az is kiderül, hogy a variánsok az iskolákban (is) terjednek Angliában. Június első hetében a delta-variánshoz köthetően 140 fellángolást jeleztek nevelési intézetekből. Ugyancsak a delta-esetek tették ki az elmúlt hetekben az iskolákból jelentett ismert esetek mintegy felét.

Egy londoni klinikai kutató egység (University College London) vezetője, Christina Pagel a PHE jelentésére reagálva, meglepődését fejezte ki azon, hogy ennyire "rózsásan" interpretálják, túlságosan lazán veszik a helyzetet: „Bárcsak magam is optimista lehetnék, de nem tehetem, mert ha kisebbítjük az adatok súlyát, ha nem vesszük őket elég komolyan, késlekedünk a közbelépéssel, az tovább rontja a helyzetet. Az esetszám exponenciális növekedése a vészjel” – húzza meg a vészharangot a kutatóegység igazgatónője. „Itt van előttünk a bizonyíték. Az evidencia azt mutatja, hogy a delta sokkal gyorsabban terjed, esetenként beoltottakat is megfertőz, és sokkal veszélyesebb. Eseteink 80%-át ma ez jelenti. A szellem tehát kiszabadult a palackból.”

Ez is érdekelheti

WEBBeteg logóWEBBeteg.hu
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró, Forrás: Covid-19 variant identified in India may increase risk of hospitalization (CNN), UK reports 6,238 daily Covid cases amid fears over Delta variant infectiousness (The Guardian)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.