Gyulladásos szívprobléma néhány, COVID-19 elleni oltásban részesült fiatalnál

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró, Lektorálta: Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention (CDC)) vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy egyes fiatal beoltottaknál miért alakult ki szívet érintő gyulladásos megbetegedés az mRNS-védőoltás felvétele után.

Néhány tinédzsernél és fiatal felnőttnél ugyanis a COVID-19 elleni vakcina felvétele után gyulladásos jellegű szívpanaszok (miokarditisz (myocarditis), azaz szívizomgyulladás) jeleit diagnosztizálták. A CDC tanácsadó testülete ezért esetükben a ritka kórállapot további tanulmányozását javasolja, annak eldöntésére, hogy kialakulásának lehet-e az oltáshoz bármiféle köze. Az immunizációt általában véve is felügyelő szakértői csoport a közelmúltban (május 17-én) tette közzé állásfoglalását az említett esetek kapcsán. A hozzájuk érkezett jelentések szerint néhány fiatal (főként serdülőkorú), illetve fiatal felnőtt (elsősorban férfi) vakcináltnál miokarditiszt diagnosztizáltak. A szívizomzat gyulladása súlyos egészségi problémát idézhet elő – de az esetek többségében a folyamat komplikációk nélkül szokott lezajlani. A helyzetért többféle vírus is felelőssé tehető.

Még vizsgálják, hogy valóban van-e összefüggés

A vakcináltak körében a CDC ellenőrző rendszere nem talált megnövekedett kockázatot, a szívizomgyulladások bejelentett esetszáma nem magasabb, mint amennyi általában véve várhatóan előfordulhat a népesség egészében, adott korcsoportban. De mégis, a vakcinázás biztonságosságáért felelős bizottság tagjai úgy vélik, hogy az egészségügyi szolgáltatók figyelmét célszerű felhívni erre a „lehetséges nem várt mellékhatásra, kísérőtünetre” is. Amúgy az állásfoglalásukban nem említették az érintettek konkrét számát.

Tudományos körökben közismert, hogy a vakcinák okozhatnak miokarditiszt, hangsúlyozza az egészségbiztonsággal foglalkozó dr. Amesh Adalja (Johns Hopkins Center for Health Security, tudományos főmunkatárs), épp ezért az előfordult esetekben nyomon kell követni, hogy az oltás következtében alakult-e ki az állapot. Továbbá vizsgálni kell a kockázat-haszon arányát is. „Egyértelmű azonban, hogy a vakcinák haszna messze túlnő ezen az alacsonyfokú kockázaton, ha egyáltalán beszélhetünk kockázatról, hiszen még megerősítendő, hogy mennyire megalapozott azt állítani, hogy az oltás kicsit is növeli a rizikót.”

A CDC közleménye leszögezi, hogy az esetek jellemzően a – közelebbről nem nevesített – valamelyik mRNS-vakcina felvételét követő 4 napon belül fordultak elő. (Az USA-ban vészhelyzeti jóváhagyást, mint közismert, két mRNS-vakcina: a Moderna és a Pfizer/BioNTech oltóanyaga) kapott. Megjegyzendő, hogy az izraeli egészségügyi minisztérium áprilisban adott hírt egy megindult vizsgálatról, melyben azt keresték, mi okozhatta a Pfizer-vakcinával beoltott néhány, többségükben 30 évnél fiatalabb embernél előforduló szívizomgyulladást. Következtetésre azonban nem jutottak. A hírről értesülve, akkor a Pfizer gyógyszercég képviselője úgy reagált, hogy nem tapasztaltak gyakoribb előfordulást a beoltottak körében, mint amilyen betegségszám az átlagnépesség tagjainál várhatóan előfordulhat. A nyilatkozat azt is leszögezte, hogy nem lehetett ok-okozati összefüggést találni az oltás beadásával. Tény, hogy akkor az izraeli vizsgálatokról értesülve, április végén, maga a CDC sem látott kapcsolatot az oltás és a betegség között.

Az amerikai eseteket most a szóban forgó gyógyszercégek még nem kommentálták. Május elején viszont az amerikai engedélyezési hatóságok a Pfizer-BioNTech COVID-19 elleni védőoltásának alkalmazását, kiterjesztve, a 12-15 éves kor közötti gyerekek számára is jóváhagyták.

Tovább

WEBBeteg.hu logóWEBBeteg
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró, Forrás: U.S. CDC looking into heart inflammation in some young vaccine recipients (Yahoo News)
Lektorálta: Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász

Hozzászólások (2)

Cikkajánló

Poszt-COVID stressz zavar és...

A járvány egyik fontos, és mind egészségügyi, mind anyagi és a mentális jóllét szempontjából legmegterhelőbb maradványtünete a poszt-COVID...

5 millió 23 ezer a beoltott, 258 az...

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 023 145 fő, közülük 3 012 483 fő már a második oltását is megkapta. 258 az új fertőzöttek...

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Mit mutat a koronavírus teszt az...

Ön is a közé a többmillió magyar közé tartozik, aki már megkapott legalább egy dózis COVID-19 elleni védőoltást? Érdekli, hogy kialakult-e...

A COVID-19 szívet érintő...

A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.