Az immunsejtek évek múltán is felismerik a koronavírust

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus megjelent:

A legtöbb eddigi kutatás szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteknél az ellenanyagok nem maradnak meg hosszú távon sajnos, így feltehetően nem biztosítanak hosszú távú védelmet. De a szingapúri kutatók nem aggódnak azon, hogy a koronavírus ellen termelődő antitestek gyorsan gyengülnek, eltűnnek. Fontosabbnak tartják azt, hogy az immunrendszerben lévő T-, illetve B-sejtek emlékeznek a vírusra és így be tudják indítani az immunválaszt.

Nemrégiben a Nature című tudományos lap arról számolt be, hogy az „emlékező” T-sejteket próbálták kimutatni kutatók – 36 COVID-19-túlélőben, illetve 23 olyan egyénben, akik a 2003-as koronavírus-fertőzést, a SARS-t élték túl, valamint 37 olyan személyben, akiket egyik fertőzés (betegség) sem érintett.

Az összes COVID-19-túlélőben megvoltak az új típusú koronavírust felismerő T-sejtek. A SARS-túlélők mindegyikében megmutatkoztak a 2003-as vírusra emlékező T-sejtek, és – témánk szempontjából ez kiemelten fontos – ezek a T-sejtek az új koronavírust is felismerték. Továbbá, azon személyeknek több mint felénél, akiket sosem fertőzött meg az előbb említett egyik koronavírus sem, megtalálhatóak voltak a védő (protektív) T-sejtek, azt jelezve, arra utalva, hogy szervezetük valamikor a múltban már találkozhatott valami másféle koronavírussal és így él bennük egy előzetesen kialakult (pre)immunitás az új koronavírussal szemben is. Ez a jelenség pedig a népesség más tagjaiban ugyanígy lehetséges.

„Az antitestek eltűnéséről napjainkban zajló vitát kissé értelmetlennek találjuk” – írta három kutató a Reuters-hez küldött levelében. „Ami valójában fontos, az az, hogy B- és T-sejtek emlékezetének elégséges szintje megmarad ahhoz, hogy gyorsan be tudják indítani a hatékony immunválaszt a vírus terjedésének megállítására. A T-sejtek képesek megölni a megfertőzött sejteket, ezáltal lelassítják a vírus terjedését a szervezeten belül, és segítenek megtanítani a B-sejteknek, hogy hozzanak létre antitesteket” – hangsúlyozza Anthony Tanoto Tan (Duke-NUS Medical School), valamint kollégái: Nina Le Bert és Antonio Bertoletti.

WEBBeteg logóWEBBeteg
Fordította: Fazekas Erzsébet, újságíró; Forrás: SARS-CoV-2-specific T cell immunity in cases of COVID-19 and SARS, and uninfected controls (nature.com)
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes belgyógyász, hematológus

COVID-19 - kutatások

A koronavírushoz kapcsolódva több témában számtalan tudományos vizsgálat indult a közelmúltban – ezek közül néhánynak a rövid kivonatát gyűjtöttük össze. Az összefoglalókból képet kaphatunk a világ kutatóinak erőfeszítéseiről, amivel közösen és külön-külön is meg akarják találni a vírus okozta megbetegedés, a COVID-19 megfelelő terápiáját, illetve a megfertőződés megelőzésére a hatékony vakcinát.

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.