• Koronavírus megyei körkép - Hogy állunk vidéken?

        Szerző: WEBBeteg.hu

        A hírekben a legtöbb szó a leginkább fertőzött fővárosról esik, azonban a megyék között is jelentős különbségek tapasztalhatóak. Van, ahol egy hete nincs új beteg, és van, ahol csaknem hétszeresére nőtt a számuk.

        Csaknem nyolcszoros a különbség a megyék fertőzöttsége között a lakosságszám arányában vizsgálva. A lista élén (Pest megyét is megelőzve) Fejér áll, azaz a megye lakosságszámához képest itt található jelenleg a legtöbb regisztrált eset. A lista végén (ami ezúttal a kedvezőbb helyet jelenti) Hajdú-Bihar megye áll, ahol az országos átlag ötöde csak az esetszám, a budapestinek pedig kevesebb, mint a tizede.

        Van ugyanakkor olyan megye, ahol a mögöttünk álló egy hétben kisebb arányban nőtt az esetszám, sőt Tolna megyében április 8. és 15. között egyetlen új COVID-fertőzöttre sem derült fény! Szintén csekély arányban terjedt a járvány Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Vas megyékben, kéthetes távlatban pedig Baranyában nőtt legkisebb arányban a mutató.

        Hirdetés

        Borsod-Abaúj-Zemplénben ugyanakkor robbanásszerűen gyorsult a járvány terjedése. Itt közel hétszeresére, 7-ről 48-ra ugrott a felismert koronavírus-fertőzések száma mindössze egyetlen hét alatt, de a szomszédos Hevesben is megháromszorozódott a COVID-esetszám.

        Fertőzöttek megyénkénti aránya, száma és változása (a fertőzöttek aránya szerinti sorrendben)

        Megye 
        Esetszám
        százezer lakosra
        Aktuális
        esetszám
        Növekedés
        1 hét
        Növekedés 2 hét
        Budapest
        43,95
        770
        99%
        232%
        Fejér
        26,75
        114
        133%
        777%
        Pest
        18,91
        234
        43%
        139%
        Győr-Moson-Sopron
        13,56
        61
        65%
        135%
        Csongrád
        12,80
        52
        30%
        206%
        Zala
        10,80
        31
        182%
        343%
        Nógrád
        9,41
        19
        58%
        280%
        Veszprém
        9,06
        32
        129%
        220%
        Baranya
        8,04
        29
        26%
        53%
        Szabolcs-Sz.-B.
        7,38
        41
        14%
        64%
        Borsod-A.-Z.
        7,01
        48
        586%
        700%
        Somogy
        6,73
        21
        24%
        91%
        Komárom-Esztergom
        6,42
        20
        33%
        67%
        Tolna
        5,62
        13
        0%
        86%
        Vas
        5,43
        14
        17%
        56%
        Bács-Kiskun
        4,35
        22
        16%
        175%
        Heves
        3,90
        12
        200%
        300%
        Jász-Nagykun-Szolnok
        3,88
        15
        50%
        200%
        Békés
        3,55
        12
        20%
        300%
        Hajdú-Bihar
        3,52
        19
        27%
        111%
        Országos
        16,16
        1 579
        76%
        201%

        Frissítve: 2020. 04. 15.; koronavirus.gov.hu

        Országos átlagban egyébként 100 ezer lakosból 16-an fertőződtek meg eddig, máshogy kifejezve: 6190 emberből egy lett eddig COVID-19 beteg, azonban az átlagok - mint láthattuk - nagyon jelentős különbségeket takarnak.

        Fontos azt is megjegyezni, hogy a megyei adatoknál már néhány új fertőzött esetén könnyen változhat a fenti kép, a megyék felénél 15-20 új beteg a számok duplázódását jelentené.

        Igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma megyénként 2020.04.15-én közzétett adatok

        Frissítve: 2020. 04. 15.

        További adatok, diagram az esetszám időbeli alakulásáról

        (WEBBeteg.hu)

        Ajánlott tudnivalók a koronavírus-járványról

         

        Módosítva: 2020.04.15 16:05, Megjelenés: 2020.04.15 16:05
      • Cikkajánló

        Koronavírus

        Koronavírus

        MTI

        Halottak napján kiemelten fontos a megelőző szabályok betartása.

        Anorexia

        Anorexia

        Dr. Major Adrienne

        A kognitív viselkedésterápia szerepe az anorexia kezelésében.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, tünetek esetén pedig mindenképp maradjon otthon!

        Országos tisztifőorvos: hatékonyak az idősek érdekében hozott intézkedések

        Hatékony az idősek érdekében hozott látogatási és intézményelhagyási tilalom az idős- és szociális otthonokban - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

        A járvány pszichés zavarokat okozott az emberek többségénél

        A koronavírus-járvány miatti bezártság erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. Egy reprezentatív felmérés szerint azokban az államokban volt a legerősebb hatás, amelyekben a járványhelyzet a legsúlyosabb volt - derül ki 6 európai országban készített 6000 online interjú eredményéből, melyet idén szeptemberben végeztek, hogy az 1992 óta minden évben október 10-én ünnepelt Lelki Egészség Világnapja alkalmából az eredményeket meg tudják osztani a nagyközönséggel.

        Megfáztam vagy koronavírusos vagyok? A COVID-19 első tünetei

        A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek gyakoriságában azonban megfigyelhetőek kisebb-nagyobb eltérések, amely alapján diagnosztizálni nem, de valószínűsíteni lehet a betegséget.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

        Lelki egészségünket is fenyegeti a koronavírus

        Még a világjárvány kezdeti időszakában járunk. Magyarországon március 4-én jelentették hivatalosan az első koronavírus-fertőzést, és március 15-én az első halálesetet. Mégis, mintha hosszú idő telt volna el a kezdetek óta. Megváltozott az időérzékelésünk is...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.