Stroke-ot okozhat az aurával járó migrén?

szerző: Bodó Mariann, fordító - WEBBeteg
megjelent:

Azon fiatal nők esetében, akinél aurával járó migrénes fejfájás jelentkezik, kétszer nagyobb a valószínűsége a stroke kialakulásának – állítják a kutatók.

Az aura olyan észlelhető érzékelési vagy vizuális zavar, amely a migrénes roham kitörése előtt jelentkezik. A migrénes fejfájás az emberek 10-20 százalékát érinti, és a nők esetében négyszer gyakoribb, mint a férfiaknál.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy a kockázat még nagyobb azon nők esetében, akik 45 évnél fiatalabbak, dohányoznak, és fogamzásgátló tablettát szednek – mondják a szakértők.

A British Medical Journal című szakmai folyóirat szerint a kutatók a legutóbb végzett 10 tanulmányból 9 esetében bizonyították azt, hogy a migrén, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása között van összefüggés.

Egy 2004-ben elvégzett átfogó tanulmány eredményei szerint a migrénben szenvedő pácienseknél kétszer nagyobb a valószínűsége a sztrók kialakulásának, az újabb tanulmányok azonban arról tanúskodnak, hogy ez a kockázat azokra a betegekre korlátozódik, akik aurával járó migrénben szenvednek.

Az Egyesült Államokbeli, a francia és a német kutatók nem találtak összefüggést a migrén és a szívroham között, azt azonban megállapították, hogy az angina pectoris (szívtáji szorító fájdalom) kialakulásának kockázata 30 %-kal nagyobb azok esetében, akiknek migrénes rohamaik vannak.

Markus Schurks, a kutatás vezetője ekképp nyilatkozott: „A populáción végzett tanulmányok eredményei szerint a migrénben szenvedő betegek több mint egyharmada tapasztal aurákat a fejfájás során.

Gondoljon bele, ha a fiatal nők több mint 40 százaléka szenved a migréntől, az jelentős hatással van a populáció egészségi állapotára.

Nemi hormonok

A kutatók ajánlása szerint azoknak a fiatal nőknek, akinek aurával járó migrénes rohamaik vannak, le kellene szokniuk a dohányzásról, és abba kellene hagyniuk az ösztrogén tartalmú fogamzásgátlók szedését.

A legutóbbi állatkísérletek eredményei azt mutatják, hogy az ösztrogén magas dózisban aurákat idéz elő az állatokban, ami azt jelenti, hogy a nemi hormonok hatással vannak az érrendszerre. Ennek bizonyítására azonban még több kutatás szükséges.

A migrénben szenvedő nőknek mindenesetre csökkenteniük kell a kockázatokat – javasolt lenne átváltaniuk az ösztrogénmentes fogamzásgátlók szedésére, les kellene szokniuk a dohányzásról, és gyakrabban kellene felkeresniük háziorvosukat.

(WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító)

Cikkajánló

Migrénem lehet? A migrén tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Migrén
A migrénes fejfájás rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Siró Péter, neurológus
WEBBeteg - Dr. Szappanos Zsuzsanna, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, Dr. Kerekes Éva, neurológus
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.