Az elhízásnál is halálosabb a mozgáshiány egy tanulmány szerint

Szerző: MTI

Az elhízásnál is halálosabb a testmozgás hiánya: majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömegindex - derült ki egy hosszú távú, igen nagy létszámú brit tanulmányból.

Testmozgás - Nem csak a fogyást segíti elő!

A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik. Testmozgás - Nem csak a fogyást segíti elő!

A Cambridge-i Egyetem kutatói megállapították, hogy évente körülbelül 676 ezer európai haláleset írható a mozgáshiány számlájára, miközben az elhízás mintegy 337 ezer ember korai halálát okozta a kontinensen - tudósított a BBC az American Journal of Clinical Nutrition című táplálkozás-tudományi szaklapban megjelent tanulmányról.

Következtetésük szerint napi húsz perc tempós séta alapvető változást hozhatna.

Az elhízás és a mozgáshiány gyakran kéz a kézben járnak, ám az is ismeretes, hogy a vékonyaknak is nagyobb eséllyel lesznek egészségügyi problémái, ha nem mozognak.

A kutatók 334 161 európai lakost követtek nyomon 12 éven át. Felmérték, mennyit mozognak, milyen a derékbőségük és feljegyeztek minden halálozást.

"Az idő előtti halál leginkább azokat sújtotta, akik nem mozogtak, és ez a normális súlyúakra, a túlsúlyosakra és az elhízottakra egyaránt igaz volt" - mondta Ulf Ekelund, a kutatás egyik résztvevője.

Hozzátette: ha a mozgáshiányt felszámolnák Európában, az majdnem 7,5 százalékkal csökkentené a halandósági rátát, míg az elhízás felszámolása csak 3,6 százalékkal. Mégsem arról van szó, hogy vagy az egyikkel, vagy a másikkal kell megküzdeni: az elhízás arányait is mérsékelni kell, ám fontos, hogy a testmozgást jelentős közegészségügyi stratégiaként ismerjék el - vélte a norvég szakember, aki maga sífutó, hetente öt órát intenzíven edz.

Az egészséges változáshoz azonban elég lenne napi húsz perc tempós séta vagy ennek megfelelő más testmozgás, amely akár munkába járáskor, akár az esti tévénézés helyett beleférne a legtöbb ember 24 órájába - tanácsolta Ekelund.

A mozgáshiány és az elhízás okozta betegségek - köztük a szív- és érrendszeri zavarok - szinte megegyeznek, a 2-es típusú cukorbetegség azonban gyakoribb az elhízottak közt.

"Az életmódváltás segít megőrizni a szív egészségét, ám a testmozgást mindig könnyebb elkezdeni és tartósan folytatni, ha nem cipeljük a túlsúly extra terhét" - kommentálta az eredményeket a Heart Research brit kutatóintézet munkatársa.

(MTI; Forrás: www.bbc.com)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Diabétesz Diabétesz

A cukorbetegség bőrön megjelenő tünetei és következményei.

Túlsúly: Nem csak a BMI számít

Túlsúly, kóros soványság, normál testsúly, elhízás. A testtömeg index alapján határozható meg, hogy ki melyik csoportba tartozik. A testtömeg...

Tegyünk a globális elhízás ellen!

„Obesity calls for actions”, vagyis Akciókat követel az elhízás! mottóval rendezte meg októberben a 8. Közép-európai Elhízástudományi...

A túlevést hormon váltja ki

Az étkezés a végéhez ért, az éhség rég eltűnt (talán nem is volt), ám az emberek többsége nem áll meg, tizenkilencre lapot húz, és akkor is...

A túlsúlyosaknál gyakoribb az...

A túlsúlyhoz és kifejezetten az elhízáshoz társuló betegségekről számos adat áll rendelkezésünkre. Közismert a jelentős...

Élet elhízottan - Önt érinti?

A szégyenérzet és a depresszió gyakori az elhízott emberek között, noha az elhízást egy krónikus testi állapotnak is tekinthetjük, nem kell...

Fogyókúra - Íme a leggyakoribb...

Számos olyan tévhit van, ami nagyon megnehezíti a vágyott cél - a formás alak és az egészséges test - elérését. Ismerkedjünk meg a tíz...

Tények és tévhitek az...

Okoznak-e a light termékek túlsúlyt? Lassú-e az elhízottak anyagcseréje? A túlsúlyos személyek alacsonyabb önkontrollal rendelkeznek-e, mint sovány...

Elhízás és koronavírus:...

Az elhízás előfordulása a világ országaiban szoros összefüggést mutat a COVID-19 megbetegedéssel és halálozással a World Obesity adatai szerint.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.