Koronavírus: Harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók

MTI
megjelent:

A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból nem az derül ki, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon, a genetikai különbségek mértéke teljesen természetes - tájékoztatott Jakab Ferenc professzor, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője kedden.

A szakember írásos tájékoztatójában arra hívta fel a figyelmet: a minták egyértelműen mutatják, hogy az ország több pontján márciusban "lokális terjedési láncolatok" indultak már el, a vírusok pedig eredetüket tekintve az európai kládokhoz, azaz csoportokhoz tartoznak.

Jakab Ferenc azt írta: az elemzés segít megérteni a hazai járvány alapját képező folyamatokat, a vírus terjedését, és támpontokat nyújt a jövőre vonatkozó becslésekhez, intézkedésekhez is.

Érdemes helyükön kezelni a megfelelő fogalmakat

Kemenesi Gábor, a kutatás koordinátora úgy vélekedett, sem az általuk elemzett mintákból, sem a világban terjedő többiből nem látják azt, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon. A genetikai különbségek mértéke meglátása szerint teljesen természetes és nem azt jelenti, hogy ezek különböző vírustörzsek lennének. Érdemes helyükön kezelni a megfelelő fogalmakat - tette hozzá -, igyekezve eloszlatni néhány, a közelmúltban felbukkant tévhitet a vírussal kapcsolatban.

A gyakorlatban ez azért fontos a kutató szerint, mert a napokban megjelenő hírekkel ellentétben a minták elemzéséből egyelőre nem látszik, hogy a jelenleg Magyarországon terjedő vírus olyan eltérést vagy tipizálódást mutatna, amely érintené a vakcina- és gyógyszerfejlesztési törekvéseket.

Ezt támasztja alá a vírus eddig megismert mutációs rátájából történő nemzetközi becslés is a virológus szerint, így egyelőre elképzelhetetlen, hogy az influenzavírushoz hasonló sűrűséggel kelljen alkalmazkodni a vírus változásaihoz.

Jakab Ferenc jelezte: a csoport a genetikai vizsgálatok mellett nagy erőkkel dolgozik a hatóanyagteszteken is, ebbe a munkában több, a témával foglakozó hazai kutatóintézettel működnek együtt. Utalt rá: a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjának segítségével más szervezeteknek is lehetőségük nyílt további genetikai vizsgálatokra.

Jakab Ferenc korábban közölte azt is, hogy a pécsi kutatóknak sikerült több mintából is izolálniuk a vírust, valamint meghatározni a teljes genetikai kódját, közvetlenül betegek torokváladékából. Európában elsőként PTE virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták továbbá a koronavírust egy beteg székletmintájából.

A professzor által vezetett kutatócsoport célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése.

(MTI/Pécsi TudományEgyetem)

Ajánlott tudnivalók a koronavírus-járványról

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.