A szülés utáni szoptatás segít a fogyásban

szerző: K. J., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Azok a nők, akik gyermeküket szoptatják a szülés utáni időszakban (persze előtte viszonylag nehéz lenne), sokkal hamarabb szabadulnak meg a terhesség hónapjaiban felszedett kilóktól, mint nem szoptató társaik.

A jelenség azzal magyarázható, hogy a kismama a tejképzés és maga a táplálás során is kalóriákat éget el, s ez vezet a fogyáshoz – magyarázza Christian Albring, a Német Nőgyógyászok Szakszövetségének elnöke.

Számítsa ki!

Kalkulátorunk segítségével megállapíthatja, hogy optimális-e a testtömege. Tovább a kalkulátorhoz >>

A pozitív mellékhatásnak is nevezhető eredmény azonban csak akkor jelentkezik, ha a szoptatás ideje eléri a fél évet – mint ahogy azt a szakemberek egybehangzóan javasolják is. A fogyás emellett azoknak nem esik nehezükre, akiknek testsúlya a terhesség ideje alatt a normálisnak mondható mennyiséggel gyarapodott.

A szülő nők többségénél tapasztalható, hogy gyermekük világrahozatala után csak részben, s nagy nehézségek árán sikerül megszabadulniuk a felszedett kilóktól.

A körülményeket nehezíti, hogy a szoptatás ideje alatt számos – amúgy alkalmazható – fogás, mint például a diétázás, a messze kerülendők csoportjába tartozik, mivel az egyoldalú táplálkozás, és a fizikai megerőltetés (a túlzásba vitt sportolás) negatív hatással van az anyatej-termelés mennyiségére és minőségére egyaránt.

A szakértők ajánlása szerint - amennyiben önmagától nem indul meg a testsúly csökkenése hat hónappal a szülést követően – az anyukák csak a szoptatási időszak befejeztével állhatnak át kalóriaszegény – ám ugyanakkor kiegyensúlyozott táplálkozásra, s az intenzívebb testmozgás is csak ezután javallott.

Az anyák egészsége a tét

Az anyáknak, akik testtömeg-indexe a terhesség előtt a normál kategóriába tartozott, nem csak esztétikai szempontból, hanem leginkább egészségi miatt is ajánlott a súlygyarapodást megelőző testsúlyra törekedniük – mondják a szakértők.

Akiknek ugyanis nem sikerül mindezt a szoptatási időt követő fél éven belül abszolválniuk, azoknak jóval nagyobb az esélyük arra, hogy életük hátralévő részében mindvégig testsúly-problémákkal fognak küzdeni, amelyen minden ezt követő terhesség csak nehezíteni fog – mondja Christian Albring.

A szülés utáni túlsúlyosság leghatékonyabban úgy kerülhető el, ha a kismamák még a terhesség kilenc hónapján tudatosan odafigyelnek testsúlyuk alakulására, s a túlzott többletet elkerülik.

(WEBBeteg - K.J.)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.