A magyar lakosság védett a kanyaró ellen

ÁNTSZ
megjelent:

A magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon népességszintű védettség alakult ki a betegséggel szemben - mondta Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A kanyaró veszélyei

Halálos áldozatokat követel Európa néhány országában a kanyaró, ám hazánkban már 10 éve nem fordult elő honi eredetű (tehát nem behurcolt) eset. Ennek az az oka, hogy az igen ragályos fertőzőbetegség ellen Magyarországon kötelezően oltják a gyermekeket. Ez az MMR oltás.
A kanyaró veszélyei

Romániában már 16 halálos áldozata van annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.

Oroszi Beatrix az M1-en azt mondta: a kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. Kiemelte továbbá, hogy már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg.

Lehet védekezni!

A legjobb védekezés a kanyaró ellen is védelmet nyújtó MMR védőoltás - emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy Romániában az "átoltottság" aránya nem elég magas. Magyarországon viszont szinte minden 15 hónapos és 11 éves gyereket beoltanak kanyaró ellen, a 98 százalékuk megkapja a vakcinát. Ennek köszönhetően Magyarországon az elmúlt tizenöt évben csak behurcolt, vagy azzal összefüggő eset fordult elő - tette hozzá.

Oroszi Beatrix azt ajánlja, ha egy közösségbe - akár Romániából - új gyermek érkezik, ellenőrizni kell, hogy minden, az életkorának megfelelő védőoltást megkapott-e, és ha nem, minél előbb pótolni kell. A szülőknek pedig azt javasolja, hogy ha tehetik, 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel ne utazzanak Romániába. Indokolt esetben 9 hónapos korra előrehozható a védőoltás beadása, de ez esetben egyéves kor után még egy oltást kell kapnia a gyermeknek - hívta fel a figyelmet a főigazgató.

(ÁNTSZ)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.