Nem történt mulasztás a mosdóban holtan talált nő ügyében

Szerző: MTI

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet szerint személyzetük nem tudhatott arról, hogy a november végén, a kórház egyik mosdójában holtan talált nő az épületben van. Halálának oka szívelégtelenség, a kórház tájékoztatása szerint kizárható az orvosi mulasztás.

A szívelégtelenség és tünetei

A szívelégtelenség (másképpen congestív szívelégtelenség), azt jelenti, hogy szíve nem képes a szervezet tápanyag és oxigén igényét kielégítő mennyiségű vért pumpálni. Számos szívelégtelenséghez vezető rendellenességet nem lehet visszafordítani, azonban bizonyos esetekben egyszerűen kezelhető probléma áll a háttérben. A szívelégtelenség és tünetei

A közleményben felidézték: az elhunyt nőre november 27-én reggel, a legfelső emeleten, a látogatói mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében talált rá egy takarítónő, amikor a bezárt fülkét akarta kinyitni. A fülke teljesen zárt, "normál körülmények között" nem lehet belátni. A fülkét korábban nem akarták kinyitni, és senki sem jelzett azzal kapcsolatos problémát - tették hozzá.

Hangsúlyozták: a kórház személyzete nem tudott és nem is tudhatott arról, hogy a nő a kórház területén van. A rendőrségi szemle és a kórházi belső vizsgálat eredményeként megállapítható - közölték -, hogy az elhunyt hajléktalan, akinek több krónikus betegsége volt, és az intézményben többször kapott orvosi ellátást, azonban halálakor nem kezelték.

A kórház részéről az "orvosszakmai mulasztás kizárható" - emelték ki. A halál oka szívelégtelenség. A hatósági igazságügyi orvosszakértői vélemény és a kórházi belső vizsgálat alapján megállapították, hogy a nő legkorábban november 25-én, a munkaidő után zárkózhatott be a mellékhelyiség fülkéjébe, és ezután hunyt el - olvasható a közleményben.

Azt írták: a vizsgálat alapján intézkedéseket tettek a hasonló esetek elkerülésért. Ezek között említették, hogy az októberi után ismét felújították a nyilvános, látogatói illemhelyeket, megszüntették a fülkék teljes zártságát úgy, hogy lerövidítették ajtajuk alsó részét, az ajtókat pedig szükség esetén kívülről is nyitható zárakkal szerelték fel.

Jelezték: a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztályának november 29-én lefolytatott rendkívüli vizsgálata és helyszíni szemléje megállapította, hogy az intézet takarítási és higiéniai előírásai megfelelnek a szakmai előírásoknak és elvárásoknak.

Mint írták, a takarítást fenntartói támogatással részben intézeti hatáskörbe veszik vissza azért, hogy biztosítsák a magasabb színvonalat. Az intézmény őrzését és védelmét ellátó szolgálatot ismét utasították, hogy mindennap, a késő esti órákban járja be a mosdókat és a közösségi tereket. A kórház közösségi tereiben rövid időn belül fenntartói támogatással kamerarendszert szerelnek fel.

A Jahn Ferenc Kórház a közleményben együttérzését fejezte ki a nő halála miatt, egyúttal elnézést kért azoktól, akiket az eset felkavart. A kórház sajnálja a történteket, de visszautasítja a "rosszhiszemű híreszteléseket" - írták.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Koronavírus - Szlávik: a lehető...

A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.