A magyarok gyógyszerszedési szokásai

MTI
megjelent:

A 60 év feletti magyarok fele aktívan tesz saját egészségéért, főként a táplálkozásra figyelnek oda - derül ki a GfK LHS HealthCare felméréséből.

A 40 és 50 év közötti válaszadók 38 százaléka, az 50 és 60 közötti korosztály alig több mint 41 százaléka és a 60 év felettiek 51 százaléka tesz valamit az egészsége megőrzéséért, utóbbiak főként a táplálkozásra figyelnek oda.

A 60 év alattiak 51 százaléka, a 60 év felettiek 65 százaléka megy el rendszeresen szűrésekre. A magyar lakosság jelentős része 60 éves kora felé jön rá arra, hogy egészsége jelentős mértékben saját magán múlik, sokan azonban még ekkor sem vállalnak felelősséget saját egészségükért.

A 2009-ben és 2010-ben végzett 1000 fős lakossági felmérés adatai alapján elmondható, hogy 50 és különösen 60 év felett a magyar emberek saját egészségének megítélése rohamosan csökken.

A 40 és 50 év közöttieknél még 52 százalék kifejezetten jónak tartja az egészségi állapotát, az 50 és 60 év közötti korosztály esetében ez már csak 32 százalékra igaz, míg a 60 év felettieknél csupán 21 százalék gondolja ezt - közölte a kutatás kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel.

Hatvan év felett megnő a gyógyszerszedők száma

A gyógyszerallergia

A gyógyszerek által kiváltott nem kívánt hatásokat csak kis mértékben okozza az allergia. A nem várt gyógyszerhatás a kórházi felvételek 2-6 százalékát jelentik. Leggyakrabban antibiotikumok és a nem szteroid alapú gyulladáscsökkentők okoznak hasonló reakciókat. A gyógyszerallergia>>

A GfK LHS HealthCare gyógyszerszedésről rendelkezésre álló adatai azt is alátámasztják, hogy a magyar lakosság jelentős része későn kezd el foglalkozni az egészségével, hiszen 60 éves kor felett ugrásszerűen megnő a gyógyszerszedők száma. A gyógyszerszedő 50 év felettiek 61 százaléka saját bevallása szerint nem szedi be az összes gyógyszert, amelyet az orvos felír neki. Ennek a korosztálynak a 27 százaléka átlagosan csupán minden második felírt gyógyszert veszi be.

Mindemellett csupán 30 százalékuk szedi be a felírt gyógyszerek legalább 80 százalékát, amely a gyógyszerek hatásának érvényesüléséhez mindenképpen szükséges.

A gyógyszerek be nem szedésének legmeghatározóbb indoka, hogy a páciens úgy ítéli meg, neki nincs erre szüksége. Sokan gondolják úgy, hogy egyáltalán nem kell gyógyszert szedniük, vagy jóval ritkábban, mint ahogy azt az orvos elrendelte a számukra. A receptköteles gyógyszerek közül legtöbben - az 50 feletti lakosság 30 százaléka - fájdalomcsillapító gyógyszert váltanak ki a patikában, míg vérnyomáscsökkentő gyógyszert 27 százalékuk. Ezt követik az allergia elleni gyógyszerek 12 százalékban és a pszichiátriai gyógyszerek 8 százalékban.

Gyógyszerkölcsönhatások: amit tudni kell a gyógyszerszedésről

Az összes gyógyszer betegtájékoztatójában találunk egy olyan bekezdést, melyben arra hívja fel a gyártó a figyelmünket, hogy mely gyógyszerekkel ne szedjük együtt az adott készítményt, vagy legalábbis fokozott óvatossággal járjunk el. Mi is a gyógyszerkölcsönhatás?
A gyógyszer-kölcsönhatások két fő okból jöhetnek létre. Az egyik, hogy a két hatóanyag a szervezetben megtett útjuk során valamely ponton találkozik, mégpedig úgy, hogy ugyanazt a rendszert vagy enzimet használnák.
Gyógyszerkölcsönhatások: amit tudni kell a gyógyszerszedésről>>

(MTI)

Cikkajánló

Ön betartja? A gyógyszerszedés szabályai

Dr. Kónya Judit, családorvos
Gyógyszerszedés
Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a szervezetbe, illetve nagyon fontos az adagolás módjának szakszerű meghatározása is: az orvos által előírt alkalmakkor, a megadott mennyiséget a megadott módon kell bevenni.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.