A halevés a hosszú élet titka?

MTI
megjelent:

A japánok életkilátásai az utóbbi években minden más ország fiaihoz képest az első helyre kerültek. Számítások szerint minden második japán gyerek, aki 2007-ben látta meg a napvilágot, megünnepelheti a 107. születésnapját.

Elképzelhető, hogy Japánban azért ritkább a szívroham, mint Európában, mert a szigetország lakói gyermekkoruktól kezdve átlagosan naponta legalább tíz deka halat fogyasztanak. A biztató hírt a European Heart Journal legutóbbi száma közölte.

A japánok életkilátásai az utóbbi években minden más ország fiaihoz képest az első helyre kerültek. Számítások szerint minden második japán gyerek, aki 2007-ben látta meg a napvilágot, megünnepelheti a 107. születésnapját.

A halevés és omega3 zsírsav
A halhús rendszeres fogyasztását, a benne lévő, többszörösen telítetlen zsírsavak miatt valamennyi kardiológiai diétás tanácsadó javasolja. Nagy vizsgálatok igazolták, hogy ez a fajta "mediterrán" étrend jelentősen csökkenti a koszorúér-betegség kifejlődésének kockázatát.
Halevés és omega3 zsírsav>>
A kutatók évek óta vizsgálják, a halban gazdag japán étrend hatását az életkilátásokra. Az Egyesült Államok polgárai - és tegyük hozzá: a magyarok még inkább - heti két alkalomnál kevesebbszer esznek valamilyen halból készült fogást. Arra viszont több nemzetközi vizsgálat utalt, hogy a halhús, főleg a benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak jóvoltából jelentősen csökkenti a koszorúérbetegség megjelenésének kockázatát.

A kutatókat főleg az foglalkoztatja, hogy noha a II. világháború óta az eredeti japán étkezés nagymértékben amerikanizálódott, a szívroham vagy az agyi katasztrófa gyakorisága továbbra is alacsony értéken maradt.

A japánokat életmódjuk óvja a koszorúér-betegségektől

Sokan úgy gondolták, hogy a japánok kisebb mértékben hajlamosak a koszorúerek elmeszesedésére, mint a fehérbőrű európai rasszhoz tartozók. Az amerikaiak esélye szívinfarktusra négyszer nagyobb, mint a japánoké.

Kiderült viszont, hogy az USA területére kivándorolt, étrendjükben is amerikanizálódott japánoknak magasabb a vérkoleszterinjük és infarktus okozta halálozásuk az anyaország lakosságának aránya, illetve a született amerikaiaké között helyezkedik el.

Csaknem 60.000 japán nő és férfi 12 éves vizsgálata bizonyította, hogy azokban a családokban, ahol halétel hetenként legalább ötször került asztalra, a szívroham okozta halálozás 32 százalékkal kisebb volt, mint a halat nem kedvelő népességben.

A japán kutatók most annak vizsgálatával foglalkoznak, hogy a szívvédő hatás önmagában az omega-3 zsírsavaknak köszönhető, vagy a halhúsban lévő egyéb anyagoknak is fontos szerepe van a meggyőző eredményben.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Szabó Gál Bence
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.