Egyes vegyessaláták több kalóriát tartalmazhatnak, mint egy hamburger

MTI
megjelent:

Az angol élelmiszer-áruházakban vásárolható vegyes saláták némelyike több kalóriát, zsírt tartalmaz, mint egy Big Mac és közepes adag sült krumpli együttvéve.

Az élelmiszeripart kínosan érintő vizsgálat során húsz salátakészítményt elemeztek, és kifogásolták az ételek összetételét feltüntető feliratok információinak pontosságát is.

Hetenként legalább öt alkalommal javasolt zöldségeket, salátaféléket fogyasztani, mert ezek bőségesen tartalmaznak rostokat, bennük vannak a vitaminok és a létfontosságú sók, illetve a flavonoidok, amelyek antioxidáns hatása ugyancsak kell a szervezetünk megfelelő működéséhez.

Az angliai kereskedelmi láncok ezért bőségesen forgalmaznak salátákat, színes növényekkel gazdagított élelmiszer tálakat. Van olyan is, melynek csomagolásán ott olvasható a nemzetközi ajánlás: "Hetenként legalább ötször!"

A Which? magazin munkatársai összevásároltak húszféle salátát a különböző boltokban, és laboratóriumi módszerekkel megvizsgálták azok összetételét, kalóriatartalmát, a bennük lévő tápanyagok mennyiségét és arányát. Ráadásul az adatokat összehasonlították azzal az információval is, amelyet a gyártó cég termékének csomagolásán föltüntetett. Az eredmény azt mutatta, hogy az általában igen elegáns, mutatós borításon olvasható összetétel gyakorta köszönő viszonyban sincsen a salátatál valódi tartalmával.

Kalóriabomba öntetek

Például az egyik élelmiszeripari világcég "paradicsomos és bazsalikomos csirke saláta" készítménye a feltüntetett táblázat szerint majonézt nem tartalmazott, viszont a rajta lévő lapocskán az említett kalóriadús öntet valamennyi alkotórésze tételesen szerepelt.

Egy másik, rétegesen tálalt saláta elfogyasztása a felirat szerint csupán 275 kilokalória és 20,5 gramm zsiradék bevitelét jelentette. A csomagoláson található lapocska tüzetesebb elolvasása viszont elárulta, hogy az csak a csomag felére vonatkozik: ha valaki megeszi a teljes 297 grammot - ami salátából nem is olyan sok -, szervezete 550 kilokalóriával lesz gazdagabb, és 41 gramm zsírt is magába töltött.

A csúcs a tengeri rákokkal gazdagított saláta, amelynek kalóriaértéke 855 kilokalóriának bizonyult, és 66 grammnál több volt a benne lévő zsiradék. Ez a saláta önmagában egy felnőtt nő javasolt kalória-bevitelének a fele, de a zsírbevitelnek csaknem 95 százaléka. Egy Big Mac 820 kalória és csak 40 gramm zsír.

(MTI)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.