Alvásproblémák: minden második embert érinthet

szerző: Szondi Réka, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A pihentető alvás minden korban elengedhetetlen feltétele az egészségnek. Az alvásproblémák terhe egyéni és társadalmi szinten is komoly gondot jelent, többek között korlátozhatja a napi munkavégzést.

Globális jelenségről van szó, a világ lakosságának 45 százalékát érinthetik az alvásproblémák, amelyek megelőzhetőek és gyógyíthatók – hangzott el az alvás világnapja alkalmából megrendezett World Sleep Day Hungary sajtótájékoztatóján.

Ma a Világon 75 országban ünneplik az alvás világnapját, amelyet minden évben a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken, vagyis idén március 14-én ünneplünk – mondta a sajtóeseményen G. Németh György, a World Sleep Day Hungary Programiroda vezetője.

Európai színvonalú alváskutatás

Mára sikerült megvalósítani azokat a szakmai feltételeket és azt az európai standardot, amelyekkel itthon az alvási problémákat kezelni tudjuk – jelentette ki Dr Szakács Zoltán, a Magyar Alvástársaság elnöke. A társaság közreműködésével valósult meg például az a módosítás, amely szerint a jogosítvány kiadásának feltételei között szerepeljen az alvási apnoé, emellett pedig kiemelten foglalkozunk az egyes éjszakai történésekkel, így a stroke, a nappali aluszékonyság, a gyermekkori és a többműszakos munkarend problémáival – tette hozzá Szakács Zoltán.

Az alvás elengedhetetlenül fontos az egészségünk érdekében: többek között a koncentrálóképesség, az érzelmi kiegyensúlyozottság és a frissesség is csak akkor működik, ha eleget és jól alszunk – emelte ki előadásában Dr. Várdy-Visi Katalin szomnológus. A megfelelő alvásszerkezetre mindenkinek szüksége van. Gondoljunk csak bele: ha Einstein nem úgy aludt volna, ahogy tette, akkor nem biztos, hogy mindazokat a bölcs gondolatokat kapta volna a világ tőle, amit kapott.

Alvás és egészség

Az alvás biztosítja az életünk periodicitását, amelyet a napfény és más külső tényezők mellett az élőlények belső folyamatai biztosítanak – emelte ki Dr. Vida Zsuzsa alvás szakorvos előadásában. Ha a bioritmus borul, akkor a sejtciklus is megváltozik, és betegségek alakulhatnak ki – ez főként a több napszakos munkavégzés esetében fontos. Mára bizonyított tény, hogy az alvászavar és a depresszió között szoros kapcsolat áll fent, mára megtalálták a genetikai hidat a két jelenség között, mint ahogy az alvászavar és a túlsúly közötti összefüggést is. Emellett az is bebizonyosodott, hogy az immunrendszerrel is szoros kapcsolatban áll: az alvásmegvonás 117 gén expressziójára volt hatással. Ez a szám döbbenetes – mondta a szakember.

Az egyensúly helyreállítása

Az emberek 1/3-ának van esélye arra, hogy élete során legalább egyszer egy hónapnál hosszabb ideig alvásproblémákkal küzdjön – közölte Dr. Purebl György, a SOTE Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese. Mi történik azokkal, akik annak ellenére nem tudnak jól aludni, hogy nincs lelki problémájuk vagy betegségük? – tette fel a kérdést Purebl György. A legtöbb esetben az aggasztó gondolatok (3 napja nem aludtam), az idegeskedés és a napi stressz gátolja az elalvást. A gondolatok kontrollálása, és a rendszeres, tudatos élet (mozgás, társasági élet) segíthet a normál bioritmus helyreállításában – adta meg a választ az igazgatóhelyettes.

Az alvást segítheti is a modern technológia, amelyre igen nagy az érdeklődés Magyarországon és a világban egyaránt: a negyedik legnépszerűbb témakör a mobilalkalmazások között – emelte ki előadásában Kiss Katalin, a Szinapszis Közvéleménykutató Intézet kutatási igazgatója.

Az alvászavar kezelése

Az alvászavar terápiában korábban a régi klasszikus gyógyszereket, a barbiturát-vegyületeket mára már szerencsére teljesen kiszorították a korszerűbb benzodiazepinek (BDZ). Az alvászavar kezelése

(WEBBeteg - Szondi Réka, újságíró)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló

Alvás
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - az idegrendszer, immunrendszer, hormonháztartás és minden szerv - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.