Aszpirinnel a vastagbélrák ellen

Szerző: MTI

Az aszpirin szedése nemcsak a vastagbélrák visszatérésének esélyét csökkenti, hanem annak kockázatát is, hogy a betegségbe belehaljon a páciens - ismertették amerikai kutatók kedden több mint két évtizedes tanulmányuk eredményét.

Az aszpirin már ma is kiemelt helyet foglal el a házipatika gyógyszerei között. Kisdózisú napi használata segít a szívroham és a szélütés megelőzésében, ezen felül fájdalmat és lázat csillapít.

Korábbi tanulmányok megállapították, hogy csökkenti a vastagbélrák kialakulásának veszélyét, a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szaklapban megjelent legutóbbi vizsgálat eredményei szerint pedig megelőzheti a vastagbélrák miatti halálozást is.

Andrew Chan, a bostoni Harvard Egyetem kutatója és munkatársai 1279, vastagbélrákos férfinál és nőnél tanulmányozták az aszpirinszedés hatását. A vizsgálatban résztvevő embereknél a tumor nem terjedt még át a test más részeire.

Az aszpirin szedése javította a túlélési esélyeket

A kutatók úgy találták, hogy azok, akik a kór megállapítása után aszpirint kezdtek szedni, csaknem 30 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a tumor miatt, mint azok, akik nem szedtek aszpirint. Az aszpirint szedő emberek ráadásul más okból is 21 százalékkal kisebb eséllyel haláloztak el a több mint két évtizedig tartó tanulmány ideje alatt.

"Az eredmények azt jelzik, hogy az aszpirin - azon túlmenően, hogy megelőzi előfordulását - befolyásolhatja a vastagbélráknál lezajló biológiai folyamatokat is" - jelezte közleményében Chan. Chan hozzátette, hogy az aszpirin vélhetően a gyulladást és a sejtosztódást támogató ciklooxigenáz-2 (COX-2) nevű enzim gátlásával fejti ki hatását. Sok tumornál megfigyelhető a COX-2 bősége - mondta Chan.

Előnyei mellett azonban az aszpirin súlyos gyomorvérzést is okozhat. A csoport szerint további, alaposan ellenőrzött klinikai vizsgálatok szükségesek, mielőtt a gyógyszer rutinszerű szedését javasolnák a vastagbélrákos pácienseknek. A vastagbélrák a tüdőrák után a második vezető rákos halálok az Egyesült Államokban, a Nemzeti Rákintézet adatai szerint idén mintegy 50 ezer amerikai életét oltja ki.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

COVID-19 COVID-19

Mi történik, ha az oltás két dózisa között alakul ki?

MRNS: a koronavírus után a rák az...

A koronavírus elleni mRNS-vakcinát kifejlesztő tudósok azt tervezik, visszatérnek eredeti kutatásukhoz, s a jövőben újra a rák ellen bevethető...

A vastagbéldaganat szövettani...

A vastagbélrák diagnosztikájában is döntő szerep jut a szövettani vizsgálatnak, mivel ez igazolja egyértelműen a daganat rosszindulatúságát...

Az aszpirin és amit nem tudunk róla

Ki ne hallott volna már a nagy múltú láz- és fájdalomcsillapítóról, az aszpirinről? Azonban, még ha - vény nélkül kapható gyógyszer lévén -...

Aszpirin - Tények és tévhitek

Gyakran hallani kisebb betegségre panaszkodó ismerőseimtől, nem vettem be gyógyszert, csak egy aszpirint. Több mint 100 éve hűséges társunk ez a...

Aszpirinnel védekezik a trombózis...

Az aszpirin régóta kedvelt terápia az artériás trombózis megelőzése céljából. Bár sok esetben valóban hatásosnak bizonyul, ám nem ritka, amikor...

Az aszpirin rákmegelőző hatása

Egy kutatássorozat adatai szerint az egyik leggyakrabban alkalmazott fejfájáscsillapító segíthet egy sor daganatos megbetegedés megelőzésében is.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.