A gyulladásgátlók és a rák - Összefüggések

MTI
megjelent:

Húsz százalékkal kevesebb a halálozás veszélye német tudósok szerint azoknál a bélrákos betegeknél, akik a kór megjelenése előtt hosszú ideig olyan gyulladásgátlókat szedtek, mint az acetil-szalicilsav (aszpirin) vagy az ibuprofen.

A daganatos megbetegedéseket vizsgáló heidelbergi központ (NCT), valamint a rákkutató központ (DKFZ) kutatói a Gut című tudományos folyóiratban írtak eredményeikről. A szakemberek annak jártak utána, milyen hatásai mutatkoznak ezeknek a nem-szteroid gyulladáscsökkentőknek a bélrák súlyosságában és lefolyásában.

Sokan szívinfarktus elkerülésére kapnak hosszú éveken át alacsony dózisban aszpirint, ibuprofent pedig fájdalom vagy gyulladások csökkentésére szednek. A Cornelia Ulrich vezette kutatók 1700 pácienst kérdeztek gyógyszerszedési szokásaikról akkor, amikor rákot állapítottak meg náluk. Többek közt arra voltak kíváncsiak, milyen gyakran és milyen hosszan szedtek gyulladáscsökkentőt.

Mit mutattak a vizsgálati eredmények?

Az interjúk szakasza 2002-ben zárult le a megfigyelések még további nyolc évig folytatódtak. A kutatók olyan kockázati tényezőket is figyelembe vettek, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúly, a korábbi betegségek, a kor és a rákbetegség stádiuma.

A vizsgálatok azt mutatták, a kétfajta gyulladáscsökkentő szedése sok esetben enyhítette a rák súlyosságát. Emellett közel húsz százalékkal volt alacsonyabb a halálozási ráta azoknál a bélrákos betegeknél, akik aszpirint vagy ibuprofent szedtek. Ulrich szerint kutatásuk bizonyítja azokat az elgondolásokat, amelyeket korábbi kutatások csak feltételezésként említettek.

A német kutatók úgy vélik, azok, akik a rák megjelenése előtt két évvel gyulladáscsökkentőt szedtek, ritkábban jelent meg a bélnek a vékonybélhez közel eső részében daganat, amely a betegség rosszabb formáját jelenti.

(MTI)

Cikkajánló

Milyen gyulladáscsökkentőt válasszunk?

Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Gyulladáscsökkentő
Élete során mindenki szenved néha valamilyen gyulladásos megbetegedéstől, és ezáltal egy gyulladáscsökkentő készítmény segítségére szorul. Ezek a gyógyszerek kémiai szerkezetük alapján két csoportba sorolhatók: szteroid és nemszteroid típusú gyulladáscsökkentők.
Alvászavar
Alvászavar

Milyen testi betegségek állhatnak mögötte?

Aranyér
Aranyér

Milyen tényezők hajlamosítanak rá?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Orvostkeresek Egészségmagazin
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.