Miért is egészséges a kerékpározás?

Dr. Kónya Judit
szerző: Dr. Kónya Judit, családorvos - WEBBeteg
frissítve:

A kerékpározás számos pozitív hatást gyakorol az egészségre. Szerencsére napjainkban reneszánszát éli, köszönhetően kiváló rekreációs hatásának, relatív olcsóságának, illetve a levegő minőségéért érzett felelősségnek.

Kerékpár és keringés

A kerékpározás az aerob mozgásformák közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy a kerékpározás során ugyanaz a mozdulatsor egymás után gyorsan ismétlődik, és a mozgás dinamikus, oxigén jelenlétében megy végbe. A legfontosabb egészségügyi vonatkozás ezért, hogy kiválóan edzi a szív- és vérkeringési rendszert. Kedvező hatásai alapvetően ugyanazok túra-, hegyi-, versenykerékpározás, szobabiciklizés és spinning esetén is.

Kerékpározás közben az intenzív mozgás miatt a sejtek oxigénigénye megnő. Erre válaszként a légzésszám emelkedik és a szív munkája fokozódik: a pulzus nő, a vérnyomás emelkedik, ezáltal a vérkeringés élénkül, ami azt jelenti, hogy a szervezet sejtjeihez azonos idő alatt nagyobb mennyiségű oxigén jut el, mint nyugalomban.

Ezen hatások eredőjeként a rendszeres kerékpározás nagymértékben javítja a terhelhetőséget, a szervezet fizikai teljesítőképességét. A praktikus szempontok (könnyű telepíthetőség, egyszerű alkalmazhatóság, a terhelés intenzitásának könnyű szabályozhatósága) mellett nem véletlenül lett a szobakerékpár a kardiológiai terheléses vizsgálatok referenciaeszköze.

A mozgás során lezajló biokémiai változások kedvezően befolyásolják a vér lipidszintjét, így a kerékpározás több módon is csökkenti a kardiovaszkuláriz rizikót.

Kerékpározás és mozgásszervek

A mozgás zsírégető hatása elősegíti a testsúly normalizálását, a rendszeres igénybevétel okozta vérbőségtől pedig szebb lesz az izomtónusunk. A kerékpározás a test szinte összes izmát megmozgatja, a lábak mellett - kisebb mértékben - a háti izmokat, vállakat, nyakar, karokat, csípőt stb. is.

A kerékpározás egyik legfőbb előnye az, hogy az úszás mellett a leginkább ízületkímélő sport. Jóval kisebb terhet ró a térdre, bokára, csípőre, mint a kocogás vagy a futás. Mivel a mozgás nem tartalmaz csavaró, oldalirányú mozdulatokat, vagy hirtelen irányváltást, az ízületi sérülések kialakulása szempontjából sem veszélyes sportág, ellentétben például a labdajátékokkal, küzdősportokkal, vagy a tenisszel, falladdával.

Ezen jellemzői miatt kifejezetten ajánlott sportág visszérproblémák, sőt még ízületi panaszok, pl. térdfájás esetén is. Mivel a mozgás intenzitása könnyen szabályozható, ezért ajánlott szinte mindenkinek életkorához, egészségi állapotához igazítva, akár a betegség utáni lábadozás időszakában is. Az ajánlott sportágak közé tartozik például szívinfarktuson átesettek mozgásprogramjában.

Mint a legtöbb sport, a biciklizés természetesen kiváló kikapcsolódás, stresszoldó módszer, segíti az egészséges bélmozgást, javítja a tüdőkapacitást.

Mennyi energiát igényel a kerékpározás?

Egy folyamatos, egyenletes, egy órán át tartó, alacsony intenzitású szobakerékpározás kb. 300 kcal-t igényel, amely lehet hogy nem tűnik soknak, mégis nagyon kedvező a fogyókúra szempontjából, mivel az elvesztett energia nagy része a zsírokból származik. Ellentétben a spinning-gel (edzőteremben végzett, magas intenzitású, zenés kerékpáros aerobik óra), amelynek hatására akár 700-800 kalóriát is elégethetünk, amelynek jelentős része szénhidrát. (Dr. Boros Szilvia, sportorvos)

Hogyan kerüljük el az esetleges veszélyeket?

Kerékpárválasztás és -beállítás

Nagyon lényeges , hogy a megfelelő kerékpárt válasszuk. Más adottságú kerékpár szükséges ugyanis a városi közlekedéshez, a gyorsasági kerékpározáshoz, vagy a szabadidőben történő biciklis természetjáráshoz, természetesen gyermekek kerékpárválasztásának is speciális szempontjai vannak.

Fontos, hogy az ülés és a kormány magassága, a pedáloktól való távolság optimálisan legyen beállítva, hiszen egy kényelmetlen sporteszköz nemcsak a mozgás örömét csökkenti, de a kóros kényszertartások kialakítása miatt az egészségre sem hat jótékonyan.

A légszennyezés

A városi kerékpározók számára a szmoggal telített levegő koncentrált belégzése egyértelműen egészségtelen, ám néhány apró fogással a légszennyezettség káros hatásai minimalizálhatóak. A forgalmasabb utak és időszakok kerülésével, a bicikliutak lehetőség szerinti használatával, a lámpánál a sor elejére állással, esetleg védőmaszk használatával elérhető, hogy a szmog káros hatása kevésbé érintse a kerékpárost, mint az utcákon sokszor több ideig tartózkodó gyalogost vagy autóst.

Védőfelszerelések

A balesetveszély megfelelő védőeszközök (pl. a jól beállított sisak, a kavicsok ellen védőszemüveg) használatával, a KRESZ betartásával és az optimális sebesség betartásával ugyancsak minimálisra csökkenthető.

A nyereg hatásai

Évekkel ezelőtt sokat lehetett olvasni a kerékpározás herékre és a spermatermelésre gyakorolt hatásáról. A részletesebb vizsgálatok azt támasztották alá, hogy ez a kockázat csak az extrém sokat, versenyszerűen edző sportolóknál áll fenn, és speciális nyereg illetve biciklis nadrág választásával az esetükben is csökkenthető a heresérülések veszélye. A nyerekben töltött idő ellenére nem okoz aranyeret, sőt segít a panaszok megelőzésében.

Biciklitúrák során

Kerékpártúrák során gondoskodni kell a megfelelő folyadékpótlásról (izotóniás italok) és szénhidrátbevitelről is, ezek hiányában ugyanis fáradtság, rosszullét léphet fel sportolás közben.

(WEBBeteg - Dr. Kónya Judit)

Frissítve: 2025.08.07. 17:40, Megjelent: 2015.05.24. 09:11
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Kerékpározás téma, Sportolás téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus, manuálterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Sztancsik Ilona

Dr. Sztancsik Ilona

Kardiológus, Sportorvos, Aneszteziológus

Budapest

Cikkajánló