Mire jó az óvszer? Súlyos tévhitek

KamaszPanasz
megjelent:

Tévhit, hogy az óvszer véd minden fertőzés ellen. Tény, hogy a legtöbb nemi betegség a vér útján terjed, tehát kis sérülések útján jut el a kórokozó egyik gazdából a másikba. Vannak azonban olyan kórok, melyekkel szemben az óvszer nem bizonyul 100 százalékosan hatékonynak.

A nemi szerv környékén, a szeméremdombon, a gáttájékon lehetnek olyan nemi úton terjedő elváltozások, amik a bőr dörzsölésével szexuális aktus alatt, könnyen megfertőzik a partnert.

Ide tartozik például a HPV vírus, hiszen ezen vírus által okozott szemölcsök felszíne sérülékeny, mechanikai hatásra könnyen kiszabadulnak a vírusok, és megfertőzik a másik felet.

Ugyanez a helyzet a herpeszvírussal, hiszen a herpeszes hólyagok a nemi szervek környékén is kialakulhatnak, és a hólyagfedél leszakadása könnyedén bekövetkezhet aktus alatt, így a vírusrészecskék kiszabadulnak, és a másik fél testfelszínére jutnak.

A molloscum contagiosum is terjedhet nemi úton. A vírus grízszerű növedékeket alakít ki, mely szintén testi érintkezéssel terjedhet.

Orális szex útján is lehet nemi betegséggel fertőződni

A HPV vírus, a herpeszvírus, de még a gonorrhoea és a szifilisz is terjedhet így, és a szájnyálkahártyán alakíthat ki tüneteket.

Ugyanez a helyzet a folyásokkal, azok ellen sem véd az óvszer, ugyanis az óvszert csak egy bizonyos magasságig lehet a hímvesszőre húzni, a hüvelybe, viszont a hímvessző egésze bekerül. Amikor folyása van a női partnernek, akkor az egész hüvelyben van gyulladás, tehát nem nehéz elképzelni, hogy a betegséget okozó baktériumok és gombák, könnyen átjutnak az óvszer ellenére is a férfi partnerre.

A legtöbb folyást okozó korokozó nem okoz semmilyen panaszt a férfi partnernek, de visszaadhatják a betegséget a nőnek. Mindezek ellenére megéri védekezni, hiszen a nemi betegségek kockázatát az óvszer használata nagymértékben csökkenti.

Fontos kérdések a nemi herpeszről

Az ajakherpesz átfertőzhető-e a nemi szervekre? Az ajakherpesz átfertőzhető a nemi szervekre. Kétféle típusú vírus van. Korábban a HSV1 csak ajakherpeszt, a HSV2 csak a nemi szervek herpeszét okozta. Az utóbbi időkben az orális szex népszerűsége keveredést hozott. Mindkét vírust meg lehet találni mindkét helyen. A vírusok különbözősége tehát nem véd meg a betegség terjedésétől. Ha a bőr sérült, gyakorlatilag mindenhova átfertőzhető a vírus. Az ajak- és nemi szervi herpesznél pedig reaktiváció történhet, azaz az első fertőzés után a közeli idegdúcokba fészkelődött vírusok okoznak betegséget az adott ideghez tartozó bőrfelületen. Ezek a visszatérő fertőzések, belülről jönnek.
Olvasson bővebben az átfertőzésről

Mit tegyen és mit ne herpesz esetén? A nemi szervek herpeszes megbetegedésekor, a szájon tapasztalható hólyagocskákhoz hasonló sebesedést tapasztalhatunk. Az apró hólyagok azonban igen hamar kifakadhatnak, és kiterjedt sebes felületek alakulhatnak ki. A nemi fertőzöttséget a nemi szervek nyálkahártyáján vagy a végbélnyílás környékén tapasztalható viszketés jelzi, amely elég intenzív fájdalommá is fajulhat. A nők esetében a külső nemi szervek mellett, a hüvely és a méhnyakon, a férfiaknál akár az egész péniszen is kialakulhatnak a herpeszes hólyagok.
Mit tegyen és mit ne herpesz esetén?

Herpes simplex vírus által okozott betegségek: A mai tudásunk szerint, a herpes simplex vírusnak (HSV) 8 alcsoportja létezik, amelyek emberben betegséget okozhatnak. Ezek közül két fajta a legelterjedtebb: a HSV I és a HSV II altípusok. Az I. típusú herpesz fertőzés a bőrön (ajakherpesz, erpes labialis) és nyálkahártyákon (szájüregi herpesz, ingivostomatitis herpetica) elentkezik. A II. típus a nemiszerveket érinti. A klinikai kép alapján, elkülöníthetünk elsődleges és ismétlődő fertőzéseket. A HSV I. esetében az elsődleges fertőzés általában már a kora gyermekkorban megtörténik. HSV II. esetén, az elsődleges fertőződés a nemi élet során alakul ki fertőzőtt egyénnel történt érintkezést követően.
Herpes simplex vírus által okozott betegségek

Herpesz a nemi szerveken - Átlagosan negyedévente kiújul A tünetek 10-13 nap alatt gyógyulnak, de az azt követő 10-12 napban még továbbra is fennáll a fertőzőképesség. Ez az úgynevezett tünetmentes vírusürítés eredményezi, hogy a betegek akaratlanul is továbbadják a fertőzést. A genitális herpesz tüneteinek kiújulását, a vírusok újbóli aktiválódása eredményezi a fent említett egyensúly megbomlása miatt. Ennek oka lehet leggyakrabban valamilyen fizikai vagy pszichés stressz, menstruáció, nagyobb betegség lezajlása stb. Átlagosan negyedévente van kiújulás, de ez egyénenként igen változó lehet.
Herpesz a nemi szerveken

(Kamaszpanasz.hu - Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus, Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.