Szívritmus zavar megszüntetése katéter ablációval
Kedves Dr. Bene Orsolya! Szívritmus zavarra (PSVT. Fibr. atrii parox.) több, mint egy éve Rytmonormot szedek, mellékhatások miatt napi 3x150mg-ra csökkentve, ami mérsékelt fizikai- és stressz terhelés mellett elegendő volt. Nemrég néhány megterhelőbb napot követően ismét naponta jelentkezni kezdett a ritmuszavar ébredéskor és délután munkából hazafelé az autóban ülve, ez utóbbi nyeléssel is összefüggően (ez már kezdetben is megfigyelhető volt, kérdeztem erről Önt is korábban). Néhány nap után egy ilyen reggeli jelenségnél elmentem a háziorvoshoz EKG-re (a reggeli adag gyógyszert a vizsgálat utánra hagytam, hogy biztosabban lássuk a jelenséget), de mire odaértem már ismétlődő ájulás-közeli állapot is jelentkezett. Az EKG-t látva ("tachyarritmia absoluta, átl. fr. 126/min, keskeny QRS") mentőt hívott az orvos, de mire beértünk az SBO-ra, az EKG már teljesen normális volt (csak ezt követően vettem be a gyógyszert, tehát magától állt helyre). Azóta újra 2x300mg Rytmonorm mellett alig jelentkezett probléma (igaz terhelés sincs azóta), csak kissé erősebben dobog a szívem és fáradékonyabb vagyok. A kardiológus ezek után, debreceni katéter ablációra előjegyzést ajánlott. A döntéshez szeretném az Ön segítségét is kérni néhány kérdésben: - A Rytmonorm esetleg elfedhetett-e idáig valami olyan problémát, aminek fokozatos romlása vezethetett az említett (terhelésfüggő?) rosszulléthez, vagy azt csak önmagában az alacsony gyógyszeradag és a körülmények együttes hatása okozhatta? - A KA-nak vagy az évekig tovább szedett gyógyszernek nagyobb-e a kockázata, illetve leginkább mit kockáztatok egyikkel és másikkal? - Ennek a fajta KA-nak mekkora a sikeraránya? - Kb., mennyi idő most a várólista erre a KA-ra? -, Mennyi időt kell, Debrecenben töltenem? Tudok-e magam utazni oda (ha esetleg előzetesen el kell hagyni a gyógyszert) és utána vissza? Segítségét előre is köszönöm.
Dr. Bene Orsolya válasza ritmuszavar témában
Kedves kérdező! Gyakran előfordul, hogy nincs különösebb kimutatható ok a pitvarfibrilláció hátterében, máskor billentyűbetegség (valószínűleg ez korábban már kizárásra került), ionzavar, alkoholfogyasztás, vérnyomás-kiugrás, koszorúér-betegség állhat a háttérben, érdemes esetleg a pajzsmirigy működését is ellenőrizni. Elképzelhető, hogy csak a rythmonorm dózisa volt alacsony, és 2x300 mg mellett nem lesz probléma. Az abláció sikeraránya sajnos nem 100%-os, kb. 75-85%-ra tehető, a szövődmények kockázata (a tüdővéna szűkülete, vérrög kialakulása miatti stroke, vérzés a szívburokba) az újabb technikákkal, vérhígító alkalmazásával jelentősen csökkent, ill. a szúrás helyén, a combtőben alakulhat ki még vérzés, vérömleny, de ez általában jól kezelhető. Lehet, hogy érdemes lenne először az elektrofiziológiai szakrendelésen egyeztetni Csanádi tanár úrékkal, melyik lenne az Ön esetében a legoptimálisabb megoldás. Magára az ablációra kb. 4-5 hetes a várakozási idő, befekvéskor is számolni kell néhány nappal (nem biztos, hogy a befekvés napján megtörténik a beavatkozás, azt követően is leghamarabb másnap mehet haza).
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.