Térdfájás

jó napot! többek közt olyan problémám van, hogy a térdem kattog és ropog és e mellett fáj is guggolni már nem tudok mind a két térdem érintett, de főként a bal oldali lépcsőn lassan kell lejönnöm mert spontán erős szúró fájdalom jelentkezik és ilyenkor nem tudok megállni a test s.: 107 kg 175 cm tisztában vagyok azzal, hogy fogynom kellene, de a gerincsérv műtétem óta nem igazán tudok mozogni, amit még fontosnak tartanék, hogy ez a probléma 17 éves korom óta van és tejcukor érzékeny vagyok a D vitamin szintem határérték alatti ebben kérném a segítségét, hogy ez egy komolyabb probléma lehet e? mert az eddigi orvosaim nem foglalkoztak vele előre is köszönöm a válaszát

Dr. Bogdán Aurél válasza térdropogás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján nagy valószínűséggel az ízületi porc lehet érintett, illetve a gyűrűporcokban is lehet elváltozás. Azt javaslom keressen fel egy ortopédiai szakrendelést, ahol vizsgálatokkal pontosabb választ tudnak adni. Addig is szedjen valamilyen porcerősítőt és kímélje a térdét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. április 11., 16:14; Megválaszolva: 2011. április 13., 11:07

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdropogás ismét!
T. Doktor Úr! Sajnos a zárójelentésemet szekennelni nem áll módomban. Ezért a lényeget lemásolva elküldöm Önnek. Vizsgálatok, eredmények: „A patella kp....
Faradasos tores 2.0?
Tisztelt Doktornő! Előző válaszára feltett kérdéseire valaszolnek. Nem szedek véralvadásgatlot. A Leiden mutáció miatta tanacsokkal ellattak. Tanácsára...
Lehet újra törés?
Tisztelt Doktornő! Talán emlékszik rám, január-februárban tettem fel Önnek több kérdést is a lábfájdalmam miatt, amiről később kiderült, hogy fáradásos törés...
Vall fajdalom
Udvozlom! Kb. 2 honapja faj a jobb vallam hatso resze, mely fajdalom feszulo jellegu es az ejszaka folyaman jelentosen rosszabb, mint napkozben. Ebredes utan...
Fél éve tartó, derékfájás/MR lelet...
Tisztelt Doktornő! A panaszaim fél éve kezdődtek a, deréktájon, akkor még enyhe tünetekkel. Mindig is sportoltam, 6 éve járok heti 4 alkalommal edzőterembe...