Éheznek a rákbetegek a kezelések miatt

Van Holnap! Zsákos Alapítvány
megjelent:

Rendkívül szomorú, de fontos róla beszélni, hogy sok daganatos beteg nem magába a betegégbe hal bele, hanem az éhezésbe, amiért általában a kezelések által kiváltott hányinger, hányás és állandó hasmenés a felelős.

A diagnózist követően különböző orvosoknál tett látogatások alkalmával rengeteg dologról esik szó, főleg a kezelésekről, melyek valódi félelmet keltenek a betegben és a hozzátartozóiban is, azonban egy nagyon fontos kérdés a legtöbb esetben kimarad, ez pedig a megfelelő táplálkozás. Sokszor csak nagyon kevés, vagy bizonyos esetekben téves, esetleg káros információkhoz jutnak csak a betegség ellen harcolók, ami nem segít, sőt rontja az esélyeiket.

A kemoterápia és bizonyos területek besugárzása, mint például a medence vagy a has, olyan mellékhatásokat váltanak ki, melyek akár rövid idő alatt képesek hihetetlen módon legyengíteni az amúgy is harcban álló szervezetet.

Fel kell készíteni a testet

Ahhoz, hogy a testnek minden ereje meglegyen a betegség elleni küzdelemben, már a kezelések előtt el kell kezdeni a felkészülést. Ajánlatos áttérni az általában egészségesnek mondott táplálkozásról egy kalóriában és fehérjében dúsabb étrendre. Erre azért van szükség, mert a daganatos betegek étrendjének legfőbb célja az, hogy feljavítsa, vagy megtartsa a megfelelő fizikai erőnlétet és állóképességet, ezzel megakadályozva a testsúly nagyfokú elvesztését a kezelések és a műtétek során. Tehát hagyjuk, hogy a beteg azt egyen, amit csak megkíván, azzal se foglalkozzunk, ha magára szed néhány plusz kilót, hiszen így kisebb gondot jelent majd, ha esetleg néhány napig étvágytalansággal, hányingerrel vagy hasmenéssel küzd.

Hogyan hat a rákellenes kezelés a táplálkozásra?

Minden rákellenes kezelési módszer műtét, kemoterápia, sugárterápia, hormonkezelés, biológiai kezelés [immunkezelés]) igen erőteljesen hat.
E módszerek a gyorsan növekvő (daganatos) sejteket célozzák meg, ezért az egészséges, de gyorsan növekvő és osztódó sejtek (pl. a szájban, az emésztőrendszerben található sejtek, valamint a haj) is gyakran károsodnak. Az egészséges sejtek károsodása vezet a kellemetlen mellékhatások kialakulásához és a táplálkozási problémákhoz. Diétás tanácsok rákbetegeknek>>

Mellékhatások ellen ételekkel

A legtöbb beteg a kezelések mellékhatásainak jelentkezésekor hatalmas hibába esik, és úgy gondolja, hogy ha nem eszik, akkor nagyobb valószínűséggel nem is lesz minek kijönnie, így majd csökken a hányinger vagy a hasmenés.

Sajnos kevesen vannak tisztában vele, hogy vannak olyan ételek, melyek igenis jót tesznek, ha a beteg ilyen problémákkal küzd. Általános étvágytalanság ellen például jók lehetnek a hideg joghurtok, tápláló turmixok vagy jégkrémek. Hányinger enyhítésére szintén hatásos lehet a joghurt, a kefír, a keksz, vagy bármilyen könnyű étel. Jó hányingercsillapító a gyömbér is, amiből ma már akár lekvárt, teát vagy cukorkát is be lehet szerezni. Nagy gondot tud jelenteni a hasmenés is, amit enyhíteni lehet fehér kenyérrel, kétszersülttel, tésztával, rizzsel, párolt zöldségekkel vagy almakompóttal.

Vannak felnőtteknek készülő tápszerek is

Nem csak a megfelelő táplálkozásról esik kevés szó, hanem a tápszerekről is, melyek nagyban megkönnyíthetik a betegek és az őket ápolók dolgát is.

Léteznek kimondottan felnőttek számára készülő tápszerek is, melyek általában egy adagos kis dobozban, vagy üvegben kaphatók. Ezek a számtalan ízben kapható italok akár egy főétkezés pótlására is alkalmasak, hiszen minden létfontosságú tápanyag megtalálható bennük, amire a beteg szervezetnek szüksége van.

Mivel ezek állagukat és kiszerelésüket tekintve sem mondhatók hagyományos ételnek, inkább italnak, az étvágytalansággal küzdő betegek talán könnyebben fogyasztják el. Súlyosabb mellékhatások esetén akár többet is megihat a beteg, de napi egy adaggal megkönnyíthető a szervezet szinten tartása is.

(Van Holnap! Zsákos alapítvány)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.