Egyiknek sikerül, a másiknak nem - párkapcsolatok a sportban

sportpszicho.blog.hu
megjelent:

Nagyon sok érv szól az ellen, hogy az edző - sportoló között csak szakmai kapcsolat legyen és ne lépje túl a személyesség határait. Nézzük csak meg azokat a helyzeteket, ahol az edző szülő is.

Nagyon kevés jól működő modellt lehet találni. A legfőbb oka ennek az, hogy nagyon nehezen lehet tartani a kereteket - az edző szülőként viselkedik az edzésen, a sportoló, meg gyerekeként szól vissza, illetve a sport nem marad az edzőteremben, hanem jön velük haza.

Ugyanez a helyzet, akkor is, ha az edző és sportoló egy párrá válik, csak még néhány további tényezőre kell még odafigyelniük. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, amire érdemes felkészülni:

Keretek tartása

Akárcsak az edző/szülő - sportoló/gyerek kapcsolat esetében, fontos szétválasztani, meddig és mikor viselkedhet egy edző edzőként, és mikor kell tudnia váltania a szerepét szerető párra és fordítva. Nem illik a magánéleti történeteket az edzőteremben megvitatni, ahogy nem szerencsés haza vinni a szakmai nézeteltéréseket sem.

Szerepek megváltozása

Fontos tisztázni, mind a sportolónak, mind az edzőnek, hogy a kapcsolat miért alakult ki. Tényleg az emberbe szeretett bele, vagy a sportolóba/edzőbe? A versenyek során a közös élmények, a közös sikerek, vagy kudarcok hatalmas érzelmeket keltenek az emberben és gyakran ez a felfokozott érzelmi állapot olyan érzelmi reakciókat vált ki a résztvevőkből, amik csak ritkán bizonyulnak tartósnak.

Párkapcsolatok a sportbanA sportolók távoli és gyakran egzotikus helyeken járnak, a versenyeken megélhetik a poklot, vagy a mennyet. Ugyanezeket az érzéseket csak a sporttársai és az edzői élhetik át, de csak az edző van olyan helyzetben, hogy közvetlenül rálásson a helyzetére, értékelje a teljesítményét, és így támogatást tudjon nyújtani számára.

Az edzők számára viszont a sportoló sikere hatalmas pozitív visszajelzés, ha minderre a sportló is ráerősít a hálájával, egy személyes szálat is megérinthet. Éppen ezért a versenyek után a legfontosabb az edző-sportoló bizonyos fokú távolságtartása, vagy legalábbis az érzelmek helyén kezelése.

Elmondani/nem mondani

Az edzőnek legjobb esetben tekintélye van a sportolói között. Felnéznek rá, "második apjuknak/anyjuknak" tarják őket és egy kicsit megközelíthetetlennek is, ha a magánembert nézzük. A legtöbb edző is figyel arra, hogy tartson egy kis távolságot a sportolóival, hiszen a magánember tévedhet, az edző viszont kevésbé.

Ha kiderül, hogy társául egy sportolóját választja, egy kicsit a többiek szemében is elérhetővé, könnyebben megközelíthetővé "emberibbé" válhat, éppen ezért támadhatóvá is. Ahogy az edző, úgy a sportoló szerepe és megítélése is megváltozhat a csapaton belül, hiszen könnyen láthatnak bele egy "gaz csábítót", aki elvette tőlük szeretett edzőjüket és lehozta őt a földre.

Természetesen egy kapcsolat eltitkolása több veszéllyel is járhat, hiszen a titkokra előbb utóbb fény derül, és ekkor jogosan kérdezhetik a csapattagok, hogy mit kellett ezen titkolni, miért nem lehetett felvállalni. Ilyen helyzetben legfontosabb a tiszta és őszinte kommunikáció. Csak abban az esetben érdemes a csapat elé állni, ha mind a sportoló, mind az edző tisztában van saját érzéseivel. Minden más esetben az edző és a sportoló is támadhatóvá válhat, hiszen egy szexualitáson alapuló vonzódás könnyen megbélyegezheti mindkét felet.

Hogyan tovább?

Sajnos nem minden kapcsolat marad végleges, néhánynak előbb-utóbb vége szakad, de a szakmai kapcsolat megmarad. A szakítás hátterében számos ok felmerülhet. Az edző megismerheti a sportolója magánemberi oldalát, és észlelheti azt, hogy az az ember, aki az edzőteremben mindig felelősségteljes döntéseket hoz, az magánemberként még egy fiatal felnőtt életvitelét folytatja, ami nem az ő napi ritmusát követi. Vagy a sportoló érezheti magát becsapva akkor, ha a fiatalos edzője otthon szeret "leülni" és nem kimozdulni.

Ha véget ér is egy viszony, az edző - sportoló kapcsolat fennmaradhat, de ehhez le kell fektetni azt a szabályt, hogy sem a sportoló, sem az edző nem élhet vissza mindazokkal az információkkal, amit mint magánemberek szereztek egymásról. Nem használhatják érzelmi zsarolásként, ha valamilyen célt el szeretnének érni, fontos, hogy az érzelmi kötelékeket a lehető legtávolabb tartsák az edzőteremtől.

(A sportpszicho.blog cikke, a témáról részletesebben itt olvashat.)

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.