Elvégezték a tízezredik szervátültetést Magyarországon

Szerző: MTI

Magyarországon minden feltétel adott a sikeres szervátültetésekhez - mondta az egészségügyért felelős államtitkár abból az alkalomból, hogy februárban elvégezték a tízezredik szervátültetést Magyarországon.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, "a szakmai teamek és eszközök világszínvonalúak, a finanszírozás rendelkezésre áll, és az elmúlt évek tapasztalatai szerint ma már csak donorkérdés, hogy mennyi transzplantáció történik Magyarországon." Egyben történelmi jelentőségűnek nevezte Magyarország Eurotransplanthoz történő 2013-as csatlakozását.

Az államtitkár hozzátette: az európai szervkoordinációért felelős szervezethez történt csatlakozás óta 30 százalékkal emelkedett a magyar betegekbe beültethető donorszervek száma. Úgy fogalmazott, a magyarországi transzplantációk területén van még teendő, mint mondta, a következő fontos lépés a műtéten átesett betegek rehabilitációja lesz.

Az első szívátültetést 1992-ben végezték

Szabolcs Zoltán, a Semmelweis Egyetem szívtranszplantációs program vezetője a tízezredik operációról elmondta, az tulajdonképpen egy kettős szervátültetés volt, egy 34 éves nő kapott egy műtét keretében szívet és vesét. A páciens, akinél hét évvel ezelőtt már történt egy szintén kettős szív-vese átültetés, jól van, jelenleg rehabilitálják. A beteg a februári műtét előtt 36 napot töltött a sürgősségi várólistán, és 31 sikertelen szervfelajánlás után sikerült számára megfelelő szervet elfogadni - ismertette a szívsebész professzor.

Szabolcs Zoltán felelevenítette, hogy az első magyarországi szívátültetést 1992-ben végezték el, az akkor műtött beteg azóta is él. Azóta 475 felnőtt szívátültetést végeztek Magyarországon, közülük többeken már másodszor hajtottak végre szívátültetést.

Az Eurotransplanthoz történő csatlakozás felgyorsította a szervátültetéseket Magyarországon, azóta 270 felnőtt szívátültetésre került sor, ami több, mint a csatlakozás előtti műtéti szám - tette hozzá.

Bővebben Magyarország Eurotransplant-tagsága sikeres

Rényi-Vámos Ferenc, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika docense, az OOI osztályvezető főorvosa elmondta azt is, kormánydöntés értelmében hárommilliárd forint fordítható a magyarországi tüdőtranszplantációs program és a mellkassebészet fejlesztésére és kiterjesztésére. Az elképzelések szerint szeretnének egy olyan szakmai bázist létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy a környező országok tüdőtranszplantációra szoruló betegeit Magyarországon operálhassák - tette hozzá a főorvos.

Az összegből lehetőség lesz egy világszínvonalú technológiát képviselő sebészeti robot beszerzésére is

Ónodi-Szűcs Zoltán ehhez hozzátette: az OOI-n elhelyezni tervezett sebészeti robot egy pilot-program része lesz, és ha jók a tapasztalatok, akkor a másik három orvosegyetemen is működne egy-egy ilyen műszer.

Rényi-Vámos Ferenc emlékeztetett arra is, az első magyarországi tüdőátültetésre 2015 decemberében került sor, azóta több mint negyven ilyen beavatkozást végeztek itthon. (Korábban a tüdőátültetésre szoruló magyar betegeket Bécsben műtötték.)

Bővebben A szervadományozás hazai szabályai

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Menopauza Menopauza

Milyen testi és lelki tünetek jelentkezhetnek?

Onkológia Onkológia

Mennyiben lehet ma az ellátás személyre szabott?

Műtéti érzéstelenítés...

A műtéti érzéstelenítés során az érzékelés részben vagy teljesen kikapcsolásra kerül, ami által lehetővé válik az orvosi beavatkozás...

Kilökődést is okozhat, ha a beteg...

A szervátültetés életet ment, azonban keveset beszélnek arról, hogy az új szervvel meg kell tanulni élni. Az élethosszig tartó gyógyszerszedés...

A két Rita és veséjük esete

A szervátültetések száma hazánkban az utóbbi két évtizedben folyamatosan nőtt, bár még mindig körülbelül dupla annyi szervre lenne szükség...

Évente akár hússzal több...

Már nem csak családtagnak vagy szoros érzelmi kapcsolatban álló személynek, például barátnak, társnak, távoli rokonnak adhatunk szervet, a...

Mi a szervátültetés? Alapfogalmak

A transzplantáció (átültetés) egy bizonyos szövet, szerv eredeti helyéről történő eltávolítását és a szervezeten belül más helyre vagy más...

A szövet- és szervkivétel...

Az átültethető szövetek vagy szervek származhatnak élő donorokból vagy halottakból. Más fajból történő sikeres átültetés...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.