Amikor az orvos lesz beteg: Dr. Kenessey Andrea és az emlőrák
megjelent:
Olyan volt, mint amikor felül az ember a hullámvasútra - emlékezik vissza dr. Kenessey Andrea kardiológus arra a pillanatra, amikor megtudta a diagnózist: emlőrák. Immár 15 éve tünetmentes, meglepő őszinteséggel és néhol könnyes szemmel beszélt az elmúlt időszakról a Rákeltérítő Extra adásában.
35 évesen szembesülni a melldaganat diagnózisával kegyetlen dolog. Benne van a pakliban, hogy meg is halhat az ember. Ezzel mindenki számol, aki megkapja a daganat diagnózisát. Még az is, akinek valamivel nagyobb a tudása, van rálátása a betegségre, a kezelési alternatívákra. Dr. Kenessey Andrea belgyógyász-kardiológus 2010-ben tudta meg, hogy orvosként beteg lett.
Mint a legtöbb, a betegségben érintett hölgytársa, szeptemberben egy csomót észlelt a mellében, amely idővel nagyobb lett. 35 évesen eszébe sem jutott, hogy emlődaganata lenne. Eldöntötte, hogy elmegy egy mammográfiai vizsgálatra, de mindig halogatta, pedig ott volt házon belül a röntgen. Végül novemberben elment a vizsgálatra, majd tovább kutakodtak, és decemberben megérkezett a szövettani eredmény.
„Ez egészen pontosan egy december 22-ei nap volt. Karácsony előtt 2 nappal. Szabadságon voltam az akkor 3 és 5 éves lányainkkal együtt. Azt gondoltam, beugrom a szövettani eredményért, hogy nyugis legyen a karácsonyunk. Ez nem így sikerült. Sokkot kaptam a hír hallatán. Amikor hazaértem, elkezdtem sírni. A férjem azt sem tudta hirtelen, hogy mi történt. Azonnal elkezdtük tervezni az előttünk álló időszakot.“
A kézhez kapott citológiai leleten annyi szerepelt, hogy emlődaganat, de hogy mekkora, milyen természetű, van-e áttét, ezeket akkor még nem lehet tudni, csak akkor, abban a pillanatban szembesül vele az érintett, hogy az élet véges.
„Anya, ugye minden rendben lesz, nem fogsz meghalni, meg fogsz gyógyulni?“ Ezt kérdezte a kisebbik lánya Andreától, amikor megtudták a diagnózist és beavatták őket a részletekbe. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Ehhez végig tartottuk magunkat. Ez úgy gondolom, biztonságot adott nekik.“
A túlélés érdekében vállalta a műtétet, részleges emlőeltávolításon esett át, majd kiderült, hogy áttét képződött, ezért az összes hónalji nyirokcsomó eltávolításra került. Nagyon nehezen fogadta el orvosként és betegként is a helyzetet, ezért több onkológussal is megbeszélte a lehetőségeket, az előtte álló kilátásokat.
„Az orvostudományban nagyon sok a tudás, nagyon sok minden nem fekete vagy fehér. Folyamatosan döntéseket kell hozni, van, amikor csapatban a kezelőorvossal és a beteggel együtt, valamint az egyéni döntéseket is meg kell hozni.“
Az onkológussal közösen meghozták a döntést, hogy a műtétet követően, 4-5 hét elteltével a kockázatminimalizálás érdekében elindulhat a kezelés: előbb a kemoterápia, majd ezt követi a sugár- és a hormonkezelés.
Akkor került be a nemzetközi szakmai ajánlások közé a genomteszt lehetősége, amely a tumor genetikai tulajdonságait tárja az orvos elé, illetve további információkat kapunk arra vonatkozóan, hogy milyen további terápiára van szükség.
„Úgy döntöttünk, hogy elvégeztetjük az akkor még hazánkban nem elérhető, egyébként igen drága vizsgálatot. Az Amerikai Egyesült Államokba küldték ki a szövetmintát. Az eredmény igen kedvező volt.“
A gyógyszeres hormonterápia 7 évig tartott. Miután hormonérzékeny daganatról van szó, teljesen blokkolták az ösztrogénhormonok működését, ez lefordítva azt jelenti, hogy hétfőn még menstruál a beteg, kedden pedig elindul a klimax. Dr. Kenessey Andrea bevallása szerint ez volt a legnehezebb időszak az egész betegsége alatt, a gyógyszeres terápia mindenre hatással volt, úgy élte meg, hogy 7 évet elvettek az életéből.
| A teljes beszélgetés a Rákeltérítő Extrában |
| A kardiológus doktornő lényegében már gyógyult betegként, három évvel a kemoterápiák után nézte meg a Happy Ending című színdarabot, amely egy kórház onkológiai osztályán játszódik. A darabban Hernádi Judit egy ünnepelt színésznő betegségtörténetét játssza el. |
A kislányai azóta nagyobbak, és amikor beszélgettek a betegségéről, az egyetlen dolog, amire a most 19 éves nagyobbik lánya emlékezik: milyen volt az édesanyja haja a kemoterápia előtt, alatt és után. Neki ez akkor valamiért nagyon fontos volt. Egyszer meg is védte a kislánya, hogy az ő anyukája nem kopasz.
„Azt gondoltam, hogy a hajhullás engem nem fog túlzottan érdekelni, megviselni, ugyanis visszanő, de fontos arról beszélgetni, hogy ezt nőként milyen érzés megélni, hiszen egy időre kiesik a nőiességünk. Emlékszem, nem kaptam olyan kendőt, amilyet szerettem volna, így végül az akkor óvodás lányomnak, a nagymamától kapott egyik kendője lett a kedvencem. Paróka kétszer volt rajtam.“
A doktornő beavatta a Rákeltérítő nézőit abba is, hogy a daganatos betegek keresik a kapcsolódást, akár a többi beteggel, akár a betegszervezetekkel, hiszen nagyon sok kérdés felmerül bennük. A legtöbb pedig olyan praktikus kérdés, amire nem biztos, hogy az orvosunk fog válaszolni: például mivel készüljünk a kemóra, mit csináljunk, ha viszket a bőrünk, mit együnk, mit sportoljunk, szükséges-e pszichológus segítségét kérni, kivel és hogyan beszéljünk a betegségünkről.
„Fontos, hogy ne szeparálódjon el a beteg, fontos, hogy azt érezze az érintett, hogy nincs egyedül.“
Szerző: Tóth András újságíró - WEBBeteg
